AZ EGYSZERI KIRÁLYFI
MESE 9 KÉPBEN, 3 FELVONÁSBAN
IRTA
SZÉP ERNŐ
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
_magyar irod. intézet és könyvnyomda_
1914
_Színpadokkal szemben kézirat._
*
_Copyright 1913 by Francis Bárd & Brother Budapest._
*
_Az előadás joga kizárólag a Bárd Ferenc és Testvére cégnél szerezhető
meg._
*
_Fordítás joga minden nyelvre fentartva._
Franklin-Társulat nyomdája.
SZEMÉLYEK:
1-ső ⎫ Rózsahegyi K.
2-ik ⎬ pásztorfiú Mikovényi A.
3-ik ⎭ Oláh Z.
Öreg juhász Pethes I.
A király Gyenes L.
A királyné Rákosi Szidi
A királyfi Mészáros A.
A királyleány Lánczy Margit
1-ső ⎫ Barcsai S.
2-ik ⎪ Német I.
3-ik ⎬ kis fiú Kalina M.
4-ik ⎪ Lányi S.
5-ik ⎭ Kovács J.
1-ső ⎫ Csepke Erzsi
2-ik ⎪ Börzsey Margit
3-ik ⎬ kis leány Füstös Annus
4-ik ⎪ Abday Etus
5-ik ⎭ Harang Mariska
A halál Pethes I.
Az ezüst királyleány Mátray Erzsi
1-ső ⎫ Földényi L.
2-ik ⎪ Ditrói J.
3-ik ⎪ Mészáros S.
4-ik ⎪ Hajdutska L.
5-ik ⎬ legény Lubinszky T.
6-ik ⎪ Koltai L.
7-ik ⎪ Oláh Z.
8-ik ⎪ Szőke S.
9-ik ⎭ Ónody A.
Cigányfiú Radics J.
1-ső ⎫ Bayer Giza
2-ik ⎭ szolgáló leány Bánki Judit
Juhász bojtár Rózsahegyi K.
Betyár Bakó L.
Öreg ember Bartos Gy.
1-ső ⎫ Izsó Kálmánné
2-ik ⎭ sántikáló asszony Iványi Irén
Drótostót Szőke L.
1-ső ⎫ Fehér L.
2-ik ⎭ vándorlegény Petrán Gy.
Paprika Jancsi Rajnai G.
Gyűrűs zsidó Radnai J.
Csikós Lugosi B.
Cigányember Barna J.
Dudás Gábányi L.
Cigányasszony K. Demjén Mari
Kocsmárosné Veszpréminé
Vak koldus Gabányi L.
Lerongyolt, cifra nőszemély Sz. Rosos Gizella
1-ső ⎫ Börzsey Terus
2-ik ⎬ árva Balogh Kató
3-ik ⎭ Balogh Etus
Anya hangja Kálmán Mária
Száz éves ember Kürti J.
Öreg anyó Jászai Mari
Garabonciás diák Lubinszky T.
Pillangók fejedelme Bánki Judit
Tündérkirályné D. Ligeti Juliska
1-ső ⎫ Kiss Anna
2-ik ⎪ Aghy Böske
3-ik ⎬ tündér Izsáky Margit
4-ik ⎪ Bartkó Elza
5-ik ⎭ Biró Irén
Pici tündér Szakváry Vilma
Játszó gyermekek, táncoló legények, leányok, fiútündérek, leánytündérek,
angyalok, kis bárányok, madarak.
*
Először játszották a budapesti _Nemzeti Szinházban_ 1913 december 19-én.
Az előadást rendezte _Ivánfi_ Jenő. A díszleteket és jelmezeket
_Kéméndy_ Jenő tervezte. A zenekiséretet összeállította és részben
szerzette _Kun_ László.
ELSŐ KÉP.
_Este a Hortobágyon. Pásztortűz. Hátul a csillagos ég, csak a kútágas
látszik. A tűz körül három pásztorfiú hasal, a tűz felett egy
fejérbajuszú vén juhász pipál. Estharangszó, még mielőtt a függöny
felmegy. Mikor a függöny felmegy, gyengül a harang, egy-két dudafúvás
hallatszik, azután csendesen elkezdődik valamerről:_
Szeretnék szántani,
Hat ökröt hajtani,
Ha jönne a rózsám
Az ekét tartani.
_A nótát furulya kiséri, a furulya haloványan szól tovább, hébe-hóba
duda is szól belé. A kis pásztorok a tüzet nézik, meg-megpiszkálják._
1. pásztorfiú. Nahát Gabri, ki tud nagyobbat hazudni? Hazudjál már
valamit.
2. pásztorfiú. Te hazudjál először.
1. pásztorfiú. Én, hát én bementem a házba, nem fértem be az ajtón,
besétáltam az ablakon, megköszörültem a ködmönömet, felvettem a hátamra
egy nagy zsák ecetet, mondok viszem a malomba. Megyek ki a kéményen,
mindenem kifért, csak a fejem nem fért ki. Ott a kuckóba a fejsze,
felkapom a fejszét, úgy levágtam a fejemet, mindjárt hetet fiadzott a
fejsze. Teszem a fejem a zsebembe, avval szaladok a malomba. Hát a malom
nincs otthon. Hol a malom, kérdem a molnárt. Hát aszongya, elment a
malom az erdőbe. Hát ott eprészik a malom az erdőbe az ugorkafa alatt,
csak úgy hullott róla a dió meg a mogyoró, magam is úgy jóllaktam
sárgaretekkel, feketerépával, csakúgy zörög bennem a korpacibere.
Megettem egy tucat sütőtököt, egy mogyorót már nem bírtam megenni,
felkaptam, kettéharaptam, egyik csónak, másik evező. Felszántottam a
Tiszát, vetettem belé dudát, trombitát, lekaszáltam a búzát, lett belőle
két véka árpa, eladtam a zabot, megittam az árát, olyan józan lettem
mint az öklöm, de nem hiszi a könyököm.
2. pásztorfiú. Én elhiszem. Hanem az én apám, mikor még öreg ember volt,
Bécsbe szolgált a magyar császár udvarába. Az mesélte, hogy früstököl a
császár?
1. pásztorfiú. Hát hogy früstököl a császár?
2. pásztorfiú. Úgy früstököl a császár, hogy kijön az udvarba, ilyen
karéj kenyérrel ni _kicsapja a karját, mellbevágja az 1. pásztorfiút_.
1. pásztorfiú _a fejébe vág a 3. pásztorfiúnak_. Nem én voltam te, Gabri
volt.
3. pásztorfiú. Erigy mert úgy képennyallak…
Öreg juhász. Ejnye erre-arra huncut fattyai, nem maradhattok? Majd
közibétek vágok!
2. pásztorfiú. Hát egy nagy arany hordó lekvár az udvar közepén. A hordó
mellett két generális két nagy lapáttal. A császár odatartja a kenyerét,
a két generális kétfelől hányja rá a lekvárt. Igy früstököl a császár.
3. pásztorfiú. Nahát nincs hazugság nélkül.
Öreg juhász. Jó lenne már aludni is fiaim.
1. pásztorfiú. Gabri te.
2. pásztorfiú. He?
1. pásztorfiú. Játsszunk verespecsenyét.
2. pásztorfiú. Gyere. _Az 1. és a 2. pásztorfiú csapkodnak egymás
tenyerebe nevetve, kurjongatva, végre az 1. pásztorfiú pofonvágja a 2.
pásztorfiút. Mind nevetnek._
2. pásztorfiú. Nézze már kelmed, hát nem pofonvág?
Öreg juhász. Nem baj fiam, elfelejted mire megházasodol.
2. pásztorfiú. Megállj…
3. pásztorfiú _a tűzre tesz_.
Öreg juhász. Ne tegyél már arra a tűzre, Jancsi. Jobb ha lefekszel.
3. pásztorfiú. Nem alhatnám. Olyan szép az éjszaka. _Felnéz az égre._
Öreg juhász. Mit nézel?
3. pásztorfiú. Az eget.
Öreg juhász. Mit nézel rajta!
3. pásztorfiú. A sok csillagot.
Öreg juhász. Mit nézel a csillagon?
3. pásztorfiú. Miből van, hogy úgy ragyog?
1. pásztorfiú. Miből van? Csillagból.
3. pásztorfiú. Én azt tudtam, a csillagok kis gyertyák, a jó isten
ablakába világítanak éjszaka.
2. pásztorfiú. Inkább olyan az, mintha arany kutyatej nyitna kék
mezőben.
1. pásztorfiú. Nem arany a csillag, ha ezüst. Hátha az ég az úristen
gúnyája, akit telivarratott ezüst pitykével.
Öreg juhász _szipákol_. Kialudt a pipám. _A tenyerébe kap egy parazsat,
a pipájába teszi, rácsattantja a kupakot, tovább szíjja. Messziről szól
a duda egy kicsit._
2. pásztorfiú. Mért olyan keserves a dudának a szava?
Öreg juhász. Siratja a szarva az ökröt.
3. pásztorfiú. Csillag… Miért fényesebb egyik csillag a másiknál?
1. pásztorfiú. Hogy a bolondok csudálkozzanak rajta. _Nevet._
3. pásztorfiú. Samu bácsi, mért különb egyik csillag mint a másik?
Öreg juhász _köp egyet_. Hát alkalmasint a csillagok is, az egyik báró,
a másik gróf, a harmadik herceg, a negyedik szolgabíró. Annál fényesebb,
mennél nagyobb sarzsi.
2. pásztorfiú. A kis csillag parasztcsillag.
1. pásztorfiú. Samu bácsi.
Öreg juhász. Mit fiam.
1. pásztorfiú. Azt mondja meg kelmed, mért áll mindig egy helybe a
Göncöl szekere?
Öreg juhász. Nem látod csacsi, hogy el van törve a rúdja?
2. pásztorfiú. Miska te.
1. pásztorfiú. He.
2. pásztorfiú. Azt mondd utánam, de szaporán: Itat a csetneki csikós a
Tiszán, csorba cserép csengő cseng a csetneki csikós csikaja csikajának
a csikaja nyakán.
1. pásztorfiú. Az semmi, hanem ezt próbáld meg: Pipa-kupak, pípa-kupak,
pipa-kupak. De szilajon!
2. pásztorfiú. Pipa-kupak, pipa-kupak, pipa-kupak, pipak, puk, pik, pak.
puk, pakuk, pik… hogy a fene egye meg. _Mind nevetnek, csak a 3.
pásztorfiú néz komolyan az égre._
1. pásztorfiú. Hallga csak… _tücsök hallatszik._ Hallod a tücsköt?
2. pásztorfiú. Hallom. Cirip, cirip, cirip, azt mondja,
1. pásztorfiú. Merre szól vajon?
2. pásztorfiú. Nem tudom én. Sose tudja az ember, hol, merre, közel-e
vagy messzi.
3. pásztorfiú. Én sokszor azt se tudom, a földön szól-e vagy az égen.
Csak hallja az ember, nem látja. A csillagokat meg csak látom, nem
hallom. Hátha az égen szól valami. Hátha egy csillag muzsikál…
_Hallgatnak._
1. pásztorfiú. De nagy csend lett.
2. pásztorfiú. Angyal megy felettünk.
3. pásztorfiú. Én nem csudálnám, de igazán, ha most az angyalok a
tejúton elkezdenének sétálni, osztán lesétálnának a földre, osztán
ideülnének a tűzhöz. _Mind hallgatnak, felnéznek._
1. pásztorfiú. Milyen furcsa minden.
Öreg juhász _kiveri a tenyerébe a pipáját_. Alszik a tűz kifelé.
Nyugodjatok már kis pásztorok.
3. pásztorfiú _a parázs elé tartja a kezét_. Nézzétek már a kezemet.
Mintha gyertyalángból lenne az ujjaim.
2. pásztorfiú _szintén a parázs elé tartja a két kezét_. Igazán.
1. pásztorfiú _ő is odatartja a kezét_. Aj de szép. _Mindahárman némán
mozgatják a kezüket a tűz előtt._
2. pásztorfiú. Egy kis lángja van még.
3. pásztorfiú. Olyan ez a láng, akar az őszi virágszál.
Öreg juhász. Hamar elhervad a tűzvirág.
1. pásztorfiú. De miből lehet a láng, hogy nem lehet megfogni?
2. pásztorfiú. Nem lehet megfogni, oszt ha megfogod, mégis megéget. _Egy
kicsit hallgatnak._
3. pásztorfiú. Nini… _felmutat az égre_.
1. pásztorfiú. ⎫
⎬ Mi a?
2. pásztorfiú. ⎭
3. pásztorfiú. Ahol ni, most szaladt le egy csillag.
1. pásztorfiú. Jaj de szép volt… olyan volt, mint mikor egy hegyeset köp
az ember.
2. pásztorfiú. Milyen fényes volt. Legalább a gróf lehetett.
Öreg juhász. Csillaghullás van.
3. pásztorfiú. Samu bácsi, mondja kelmed, hová hull a csillag, aki
lehull? Hová lesz a csillag?
Öreg juhász. Meghal. _A furulya elhallgat._ Holnap estére másik kis
csillag születik a helyébe.
3. pásztorfiú. Hát a csillag is meghal?
2. pásztorfiú. Meg hát, te jószág, nem hallod?
3. pásztorfiú. Samu bácsi… azt mondja meg kend nékem, hogy hát mért kell
meghalni?
Öreg juhász. Számadó juhász vagyok fiam, de erről nem tudok számot adni.
3. pásztorfiú _nagyot sóhajt_.
1. pásztorfiú. Én el se tudom hinni, hogy én is meghalok egyszer.
2. pásztorfiú. Én is…
3. pásztorfiú _riadtan, hangosabban_. Én is! _Mesziről a viszhang._ Én
is…
Öreg juhász. Ne is higyjed kis bojtárom. Majd ráérsz elhinni, ha így
megöregszel te is is. Már az én fejem kalásza nagyon érik az öreg kaszás
keze alá.
2. pásztorfiú. Nem fél kend?
Öreg juhász. Én fiaim huszár voltam, majd csak megűlöm a Szent Mihály
lovát is.
1. pásztorfiú. Ha meghal kend Samu bácsi… nem látjuk többet kendet.
Öreg juhász. Bajosan. _Egy kicsit hallgat._ Én se látlak tikteket. Se a
birkát. Se a mezőt. Se a tornyot. Se az eget. Majd akad másik számadó a
helyembe.
1. pásztorfiú. Én tudom ríni fogok, ha temetik kendet.
Öreg juhász. Nekem pedig hiába ríssz. _Megsimogatja a fiú fejét._
3. pásztorfiú. Halál, halál.
Öreg juhász. Aludjatok már. Nem tudtok jó hajnalba felkelni.
3. pásztorfiú. Nem alhatnám.
1. pásztorfiú. Nékem se akaródzik még. Ez meg már behúnyta a szemét,
eltátotta a száját.
2. pásztorfiú _hortyog_.
3. pásztorfiú. Meséljen kend egy szépet Samu bácsi. Még máma nem is
mesélt.
1. pásztorfiú. Igazán, meséljen kend.
Öreg juhász. Már megint mese kell?
3. pásztorfiú. Olyan szépeket tud kend.
Öreg juhász. Adjál csak egy kis parazsat Jancsi.
3. pásztorfiú egy darab parazsat tesz a pipájába az öregnek.
Öreg juhász _egy darabig hallgatagon szíjja a pipáját_. Na megálljatok
hát no.
1. pásztorfiú _megrázza a 2. pásztorfiút_. Ne aludj Gabri.
2. pásztorfiú. He… ne izélj…
1. pásztorfiú. Ülj fel te, hallgasd a mesét.
2. pásztorfiú _felül, dörzsöli a szemét_. Mese… mese…
Öreg juhász. Hát volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is
túl volt, de még azon is túl, ott ahol a kurtafarkú kis disznó túr,
százesztendős öreganyám ezerráncú rokolyájának ezeregyedik ráncában
lakott egy kis bolha. Annak a kis bolhának a bal hátulsó lábának a
legkisebbik kisujjának a körme alatt volt egy nagy hatalmas ország.
Annak a nagy hatalmas országnak volt egy nagy hatalmas öreg királya,
annak az öreg királynak egy jóravaló takaros fia. Hát ez az egyszeri
királyfi sok vitéz háborúba megfordult, sok törököt-tatárt muszkát,
szerecsent levágott, sok országot, sok világot bejárt, mikor osztán
megint hazakerült az öreg király házába, egyszerre csak elváltozott a
természete. Hogy-hogy nem, eszébe jutott ennek a királyfinak, hogy hát
meg kell halni. Hát ő osztán mindig csak ezt forgatta a fejébe, se
éjjele, se nappala nem volt, hogy hát miért is kell az embernek
meghalni. Lett belőle egy szomorú királyfi. Semmihez se volt már kedve,
kivül se ment a pitarajtón, csak lekönyökölt ablakába, ott gunnyasztott,
szomorkodott, bámészkodott kifelé…
_Mig az öreg juhász beszél, a csillagos ég elenyészik, lassankint
egészen besötétedik a szinpad, az öreg juhász egyre halkabban mondja a
szavakat, mire a végéhez ér, hátul látszani kezd a királyfi szobája, a
juhászok eltünnek, a szoba felragyog, a királyfi ott könyököl az
ablakban._
MÁSODIK KÉP.
_Fejérre meszelt parasztszoba. Boglyakemence, magosra vetett tornyos
nyoszolya, három tulipántos láda, alacsony asztal, körülötte magoshátú
kis székek. A falon aranyos kis tükör, aládugva két barkaág. Cifra
sublát. Az ajtó felett virágos tányérok. Az ajtó mellett kulacs lóg a
falon. Az egész egy nagy gazda tiszta szobája, csakhogy minden duplán
szép és diszes benne. Az ajtó – a sugólyukkal szemben – nyitva van,
kilátni rajta az udvarba. A kerítés arany léceire csudaszép szilkék
vannak borítva. Gyönyörű kis kert, tulipántos vályú, aranyos kútágas.
Kétfelől az udvaron fák, amelyeken óriási ragyogó almák, szilvák,
barackok csüngenek. A fák alatt pici virágágyak. Az egész udvaron valami
dicsőséges világosság. A kis kertben guggol a királyleány_ _egy virágágy
előtt, locsolgat arany locsolójából s halkan énekel:_
Rózsa, rózsa, szarkaláb,
Teljes szegfű, gyöngyvirág,
Bazsalyikom zsályával,
Viola virágjával.
A királyfi _az ablak előtt ül, lekönyököl a párkányra, néz kifelé a
virágos cserepek fölött az elhúzott firhangok között. Egyszer-másszor
sóhajt. A királyleány a kertben tovább dudolja a melódiát. Egyszer csak
beszalad a nyitott ajtón egy kis csirke. Utána nagy csetepatéval jön a
királyné, aranyos nyelű meszelőt ráz a kezében. A királyné
parasztasszony, de korona van a fejében._
A királyné. Ssss… ssss… ejnye erre-arra macskanadrág! Hol az a kutya
csirke! Mán megint beszaladt a tiszta szobába! Tán leesne a gyémántos
gyűrű az ujjatokról, ha betennétek egyszer a házajtót! Ssss… ssss… _űzi
a csirkét_. Hogy nem tudtok vigyázni te! Ssss… ssss… _csapkod a
meszelővel a csirke felé,_ _azután csalogatni kezdi_. Pipipipi kis
csibém, pipipipi… _a királyfihoz fordul_, te meg mit bámulsz, te, mikor
a csirke a házba szaladgál? He! Pipipipi kis csibém… ssss… ejnye, hogy a
forgószél kergesse meg! pipipipi… Hát hol a szemed, nem láttad, hogy
bejött a csirke?
Királyfi. Nem láttam édes.
Királyné. Ssss, te betyár csirke! Nem láttad? Hát hol jár mindig az
eszed, mit nézel mindétig kifelé azon az ablakon?
Királyfi. Csak nézek édes.
Királyné _nem bir a csirkével_. Gyere be már édes egyetlen lányom,
hajtsuk ki ezt a lator csirkét, ssss… ssss…
Királyleány _beszalad a királynéval együtt kihajtják a csirkét._
Királyné. Seperd ki a palotát aranyos kis seprüddel, lelkem gyermekem.
Királyleány _a sarokból előveszi a seprüt, seperni kezd._
Királyné _csipőre rakja a két kezét, odaáll a némán bámészkodó királyfi
elé._ Hát te hamvadba hótt vitéz, te málékirályfi, te sete-suta, te tedd
ide-tedd oda te!
Királyleány. Ne bántsa édes.
Királyné. Nem bántom én, dehogy bántom, szépséges fiam, legszebb
pávatollam, szagos tulipántom, legnagyobb gyémántom! Mi kell gyenge kis
magzatom, lefektesselek a kuckóba, betakarjalak a subába? Tentéljél, ha
álmos vagy kis pulyám.
Királyfi. Nem alhatnám édes.
Királyné. Hát mi kéne? Kell aranygaluska, kell gyémánttal töltött
káposzta, kell pattogatott igazgyöngy?
Királyfi. Se ehetném, se ihatnám, édes.
Királyné. Hát mit ülsz egész nap abba az ablakba?
Királyleány _leteszi a seprüt, kimegy, megint locsolni kezd._
Királyfi. Én csak űlök, űldögélek kis ablakomba, nézem, nézegetem ég
domborúlását, felhő fordúlását, csillag ragyogását, napnak pirulását,
holdnak sápadását, tél-nyár bujdosását, madár útazását, szeleknek
fúvását, virág száradását, levelek hullását, életnek múlását.
Királyné. Ni csak ni! Hát osztán szépséges egy fiam, mi van ezen annyi
bámulni való?
Királyfi. Nem tudom én magam se, édes, csak nézek, nézegetek, osztán
csak szeretnék utána eredni a szélnek…
Királyné. Mit szeretnél, te?
Királyfi. Utána eredni a szélnek, szeretném ha sóhajtásom túlszállana az
operenciákon, szeretnék elmenni megkeresni a tavalyi virágok elveszett
jó szagát, szeretnék olyan messzire látni, ahová a darumadár elrepül…
Királyné. Ne te ne!
Királyfi. Szeretnék vándorfelhő lenni az égen, napnyugattól-napkeletig
meg vissza, örökkön-örökké odafenn uszkálni, soha széjjel nem szakadni…
Királyné. Hallga csak!…
Királyfi. Szeretnék esthajnalcsillag lenni, mindég-mindétig az égen
ragyogni, szeretnék ifjú víg tündér lenni, soha, soha, soha meg nem
halni.
Királyné _összecsapja a kezét_. Lelkem, édes fiam, mi bajod, mi lelt
tégedet? Elment a szép eszed?
Királyfi _a két tenyerével eltemeti a szemét_. Halál, halál, halál,
halálnak országa. Édes kedves szülém, minek is szült engem erre a
világra?
Király _belép_. Adjon isten. _Ékes szeredását felakasztja a szegre,
aranyos kapáját a sarokba támasztja. A király paraszt gazda, de korona
van a fejében._
Királyné. Adjon isten magának is, felséges férjem királyom.
Királyfi _halkan_. Adjon isten felséges atyám királyom.
Királyné. Jó hogy jön kelmed felséges férjem, királyom…
Király. Mi bajod kedves feleségem? _Arany kupakos tajtékpipát húz elő a
dereka mellől._
Királyné. Hallgassa már maga is, milyen zöldeket beszél ez a gyermek.
Szaladni akar ő, aszongya, az égen a felhővel, meg a széllel, tavalyi
virágot akarna szedni…
Király. No, no.
Királyné. Meg tündérekkel komázna, meg darumadár aszongya, meg csillag,
meg-meg a jó isten csudája, oszt halál, halál, halál, azt hajtja.
Király. Micsinál?
Királyné. Hogyhát ő csak itt ül az ablakba, oszt nem akar semmitse.
Óperencia, meg tündér, meg ördög, meg halál.
Király _előveszi a derekáról sallangos dohányzacskóját, kezdi megtömni a
pipáját._ Hát mi bajod van néked fiam? Reggeltől-estig itthon kuksolsz,
semmit se csinálsz. Mire nézed a napot? Aranyos ekéddel nem szántod a
földet, ezüstös kaszáddal nem vágod a füvet, micsoda király leszel te,
hogy nem dolgozol? Mit mond majd a föld népe, ha a király se dolgozik?
Királyfi _sóhajt_.
Királyné. Azt mondom én kelmednek, felséges férjem királyom, hogy ördög
bútt ebbe a mi fiúnkba.
Királyfi. Nem bútt énbelém.
Királyné. Vagy a cigányasszony verte meg szemmel, aki a minap az arany
tekenőt megfoldozta. Boszorkányfüst használna tán neki.
Királyfi. Nem a cigányasszony szeme vert meg, a halál nézett énrám,
édes.
Király _megsimogatja a királyfi fejét_. Mit csináljak véled, mi kell
néked, szépséges egy fiam?
Királyfi. Semmi kivánságom, felséges atyám királyom, csak az a bajom,
hogy minek kell meghalni.
Királyné. Ehen van ni!
Király. Már aki anyától lett, fiam, annak bizony mindenek meg kell
halni.
Királyfi. Meg az a bajom, hogy minek kell élni, mikor úgyis meg kell
halni. Felséges atyám királyom azt gondolja, hogy uralkodni kell a
népen, édes anyám a háztájat takarítja, kis testvérem a virágot ápolja;
én meg nem tudom, én mit csináljak ezen a világon.
Királyné. Jaj de nagyon szomorítod a szívemet.
Király _a három tulipántos ládára mutat_. Három kincses ládám, egyik
teli ezüsttel, másik teli aranynyal, harmadik teli gyémánttal,
mindahármat neked adom, csak jobb kedvedet lássam.
Királyfi. Se ezüsttől, se aranytól, se gyémánttól jobb kedvem nem lenne.
Király. Ezer legszebb katonámat rendelem alád, menj hatalmas seregeddel,
hódítsd meg kutyafejű tatár szultán országát. _Két szál masinát vesz
elő, végighuzza a nadrágszárán._
Királyfi. Minek nékem kutyafejű tatár szultán országa?
Király _rágyújt_. Fele királyságom, fele hatalmam a tied.
Királyfi. Nem kell nékem hatalom, királyság.
Király. Ejnye ebadta!
Királyné. Hátha házasodhatnék a gyermek, apjok?
Király _az első füst után sercent egyet_. Tizenkét aranyszőrű paripán
küldöm tizenkét legszebb grófomat, száz ezüstszörű paripán száz
fellejtáromat török császár udvarába, török császár leányáért.
Királyné. Papot-hóhért hivatunk, hétországra szóló nagy lagzit csapunk.
Királyfi. Nem óhajtom török császár leányát.
Királyné. Bolond ez a mi fiúnk, hallja már, mit csináljunk véle?
Király. Nohát kedves feleségem, adok neki egypár pofont, hátha attól
megjön az esze. _Megköpi a markát._
Királyné _megfogja a király kezét_. Meg ne üsse kelmed, felséges férjem
királyom, bánatja van a szegénynek, bánatról nem jó a verés
Király _megvakarja a fejét_. Ejnye… igyál egy kis pálinkát te. _Felveszi
a kulacsot, nyujtja a királyfinak._
Királyfi _lassan megcsóválja a fejét_.
Király. Jó kisüstön főtt pálinka te.
Királyfi _csóválja a fejét, néz kifelé az ablakon._
Királyleány _énekel a kertben_.
Szedem szép rózsáját,
Kötöm bokrétáját,
A fejére tűzöm
Gyöngyös koszorúját
_dúdolja tovább halkan._
Királyfi _elmerülve tekint kifelé az ablakon_. Halál, halál, halál,
halálnak országa. Halál szánt a mezőn, halál fürészel az erdőn,
halálfelleg megy az égen, halál zúg a víz alatt…
Király. Ne gondoskodj már a halálon, aranyos egy fiam, nézd meg
atyádat-királyodat, öreg-rend ember vagyok, mégis csak megvagyok.
Királyné. Beszélhet annak, akar a falnak.
Királyfi _feláll_. Hát én többet nem is gondoskodok, felséges atyám
királyom, hanem csak annyit gondoltam, van-e olyan ország a
földkerekségén, a hol a halálnak hatalma nincsen. Én hát egy életem egy
halálom, én már tovább nem maradok, én elmegyek felséges atyám királyom,
meg nem állok addig, mig azt az örök országot meg nem találom.
Király. Hogy mondod, te? _Megvakarja a fejét._
Királyné _összecsapja a kezét_. Jaj egyetlen fiam, gyöngyházam,
rubintom, ragyogó gyémántom, hát te elmennél hetedhét ország ellen?
Királyfi. El én, édes, hetvenhetedhét ország ellen is, túl az üveg
hegyeken, térgyig kopik a lábom, de az örökszép országot megtalálom.
Királyné. Ó, ó. _Kiszól a királyleányhoz._ Hallod-e már leányom, gyenge
virágszálom, el akar menni a te testvéred, elvándorolna, azt se tudja,
merre, ó istenem, istenem.
Királyleány _beszalad, némán átöleli a_ _királyfit. Királyfi
megsímogatja a királyleány haját._
Király. Hát ha már olyan nagyon mehetnél, fiam, nem bánom, eredj el
szerencsét próbálni, csak azt várd meg legalább, míg egy tarisznya
aranyat töltök neked az útra. _Kimegy._
Királyné _siránkozva_. Várjál lelkem legszebb jószágom, szaladok kis
udvaromba, elvágom gavallér kakasom nyakát, kakastéjjel sütök néked az
útra pogácsát. _Indul kifelé sírva._
Királyfi. Jó lesz nekem hamuba sült pogácsa is, édes, mert sietek.
Királyleány. Én meg megyek kis kertembe, bokrétámat megkötöm. _Kimegy._
Királyfi _az ablak mellett csüngő kardját felövezi._ Isten hozzád
palota, isten hozzád kis kert, isten hozzád gémeskút, isten hozzád
galambdúc, isten hozzád kis ablakom, isten hozzád édes apám, isten
hozzád anyám, isten hozzád húgocskám.
Király _jön a tarisznyával_. Itt a tarisznya fiam, ne, megraktam
aranynyal, megsóztam gyémánttal. _Ráakasztja a jobbvállára._
Királyné _jön zokogva_. Itt a hamuba sült pogácsa fiam. _Ráakasztja a
pogácsás tarisznyát a királyfi balvállára._ Egy kicsit megégett, mert
siettem véle.
Királyleány _jön, virág a kezében_. Kis bokrétám süvegedre. _Leveszi a
királyfi süvegét, ráteszi a bokrétát, pityeregni kezd._
Királyfi _nagyot sóhajt_. Hát én most már elindulok.
Királyné Jaj, jaj, jaj, szerelmes magzatom, látlak-e még valaha.
_Keserves sírással dől rá._
Király. Ne rijjál már anyjok, mert még magam is rákezdem, királynak
pedig nem szabad ríni.
Királyleány _hátulról igazgatja, tisztogatja a királyfit._ Irjál majd
Tündérországból, hogy mint van sorod, kis galamb a szárnyán elhozza
postádat.
Királyfi. Jó egészséget, minden jókat adjon isten, felséges édes
szüléim. _Indul az ajtó felé._
Királyné _a balvállára borul, sírva kíséri_.
Király _a jobbvállára borul, dünyögve kiséri_.
Királyleány _kötőjét arcához emelve megy utána._
Királyfi _az ajtóban összecsókolózik velük, s maga indul előre._
Királyné. Vigyázz osztán, lelkem gyermekem, majd ha az üveghegyeken
jársz, az üveggöringyek fel ne sebezzék a lábodat…
_A függöny összemegy._
HARMADIK KÉP.
_Egy falu határában, a mezőn egy csapat gyerek játszik. A messzi faluból
csak a tornyot látni. Tavasz édes szép napja. Gyenge zöld a határ,
tiszta az ég, mosolyog, zeng az egész színpad. A levegőben papirsárkány
táncol, egy kis fiú tartja, szaladgál a madzaggal, felnéz. Hátul kicsi
dombon egy szál deszka végén sikoltozva libikókázik egy kis fiú meg egy
kis leány. Elől egy kis fiú hasal, egy csiga a kezében, végtelen
türelemmel mondogatja:_
Csiga-biga gyere ki,
Tejet adok ideki,
Ha nem jösz ki megbánod,
Jönnek a tatárok,
Sós vízbe tesznek,
Onnan is kivesznek,
Malom alá tesznek,
Össze-vissza törnek.
_Hátul, a szinpad jobb sarkában madárijesztő, ócska sárga keménykalappal
a fején. Két kis lány féllábon ugrál egy kis darab területen, kavicsot
rugdosnak. Egy pár fiú lovasdit játszik, köröskörül nyargalják a
szinpadot. A jobb sarokban, elől, egy kis lány ül, a kötője teli
pongyola-pitypanggal, egyik virágot a másik után veszi elő, elfújja a
pelyhet a virágok fejéről. Egy másik kis lány a bal sarokban, elől,
bábut kötöz rongyból. A középen, ahol nagy darab szabad hely van, ez a
társasjáték folyik: Egy kis lány magában áll, öt-hat kis lány messzibb
egy csomóban, egy kis fiú a lányok mellett, oldalt._
A magános kis lány. Gyertek haza libáim!
A többi kis lány. Nem megyünk!
A magános kis lány. Miért?
A többi kis lány. Félünk.
A magános kis lány. Mitől féltek?
A többi kis lány. Farkastól!
A magános kis lány. Gyertek haza aranyólba!
A többi kis lány. Nem megyünk!
A magános kis lány. Gyémántfűre, gyöngyharmatra!
A többi kis lány. Nem megyünk!
A magános kis lány. Gyertek haza kukoricára!
A többi kis lány. Megyünk! Megyünk! _Mohó sikoltozással feléje
szaladnak, a farkas utánuk, az egész játék elvész a mindenfelől
előszaladó sok gyerek forgatagában. Összefogóznak. nagy kört csinálnak,
körbe kezdenek szaladni. A kör közepén két kis lány ezt játsza:_
Szédeli a borsó,
Eltört a kis korsó,
Nincsen benne csörgő,
Kihullok belőle.
_A dombra fektetett deszkán hintázó két gyerek ezt énekli közben:_
Egy üveg alma,
Két üveg alma,
Három üveg alma,
Négy üveg alma,
Öt üveg alma…
A királyfi _a libajáték végén bejött a színpadra, balról, a háttérben,
meglepetve áll meg, fáradt homlokát megtörli, lábujjhegyen megy előre,
azután megint hátrahúzódik, úgy nézi a gyerekeket elragadtatva. Senkise
veszi észre._
1. kis fiú. Gyerekek! Gólya! Ni! Gólya! _felmutat az égre. Az égen egy
gólya száll nyugalmasan. A tavasz első gólyája._
Mind a gyerekek. Gólya! Gólya! Gólya! _Mind háttal fordulnak a
nézőtérnek, felfelé tartják a fejüket, felnyujtják a karjaikat, karban
énekelik._
Gólya, gólya, gilice,
Mivel jöttél haza?
Síppal, dobbal,
Nádi hegedűvel.
_A gólya eltűnik. A gyerekek utánanéznek._
Gólya, gólya, gilice,
Mit viszel a szádba?
Kígyót, békát,
Jó lesz vacsorára.
_A gyerekek visszafordulnak. Együtt vannak, csak a deszkán a két
hintázó, a pongyolapitypangos,_ _a csigás, meg a bábus kis lány
folytatja a játékát._
1. kis lány. Mit játsszunk gyerekek?
Több kis gyerek. Mit játszunk? Mit játszunk?
1. kis fiú. Kinn a bárány, benn a farkas.
2. kis lány. Játszunk szembekötősdit.
Több kis gyerek. Szembekötősdit! – Szembekötősdit!
1. kis fiú. Kinn a bárány…
2. kis fiú. Tüzet viszek!
3. kis fiú. Katonásdit!
Több kis gyerek. Szembekötősdit! – Szembekötősdit!
Mind a gyerekek. Szembekötősdi! – Szembekötősdi! Szembekötősdi!
_Ugrálnak, tapsolnak, összevissza zsibonganak._
1. kis lány. Gyerekek! Nézzétek csak!
Több kis gyerek. Mit? Mit? Mi az?
2. kis lány. Kezdjük már! Kezdjük!
1. kis fiú. Jányok, jányok, gyerünk!
3. kis lány. Kezdjük! Kezdjük!
1. kis lány. Ott ni… azt az embert…
2. kis lány. Pszszsz…
3. kis lány. Jaj, ki az? _A gyerekek lassan elcsendesednek._
1. kis fiú. Vigyázzatok!
2. kis fiú. Idegen ember. _A gyerekek a színpad közepe felé igyekeznek._
A királyfi _kitárja két karját, előjön_. Gyerekek… Gyerekek…
Mind a gyerek _összehúzódik egy csomóba_.
Királyfi. Gyerekek… hová mentek… már nem játszottok?
Mind a gyerek _összesúgnak-búgnak_.
Királyfi _kérő hangon_. Na játsszatok tovább… játsszatok…
1. kis lány. Vigyázni, meg akar verni!
2. kis lány. Várjunk míg elmegyen.
_Egy kis csend._
Királyfi. Gyerekek…
1. kis fiú. Nem ver meg bácsi?
1. kis lány. Ne szólj hozzá, te buta, akkor igazán megver!
2. kis fiú. Ha elmegy, meggórjuk göringgyel, oszt elszaladunk!
_A két kis gyerek a deszkán hintálva, a királyfit nézi, halkan éneklik:_
Hat üveg alma,
Hét üveg alma,
Nyolc üveg alma,
Kilenc üveg alma,
Tíz üveg alma.
Királyfi. Hát mért nem játszottok tovább, kedves kis lányok, kis fiúk,
az elébb olyan szépen játszottatok. Úgy szeretném még nézni. Ne féljetek
tőlem.
1. kis fiú. A nagy emberek mindig bántják a kis gyerekiket.
Királyfi _hátrafordul, körülnéz_. A nagy emberek? Hát hol van itt nagy
ember?
1. kis fiú _félénken rámutat az ujjával_. Maga.
Királyfi _kacag_. Kicsoda te, én? Hisz én nem vagyok ember, én is gyerek
vagyok, csak olyan, mint tik. Én is gyerek vagyok, én is, ne féljetek…
Gyerekek _összenevetnek_.
Királyfi _közelébb jön hozzájok_. Tán nem is hiszitek? Már pedig én
éppen most jövök Óriásországból. Óriásország királyának a fia vagyok én.
Ott ilyen nagyra nőnek a gyerekek. Tizenkét fiúk vagyunk otthon, én
vagyok a legkisebbik.
Gyerekek _összenéznek, csudálkoznak_.
Királyfi _egészen közel jön hozzájok_.
1. kis fiú. Hát hány esztendős vagy te?
Királyfi. Én? Hat. Van egy nagyobbik testvérem, az olyan magos, mint az
a torony ni. De az már nyolc esztendős. Bizony. Az édesapám, az óriások
királya, az meg tíz ilyen toronynál is magasabb, ha az lábujjhegyre áll,
beleveri a fejét az égbe, egy csomó csillag mindig beléragad a hajába.
Olyan magos.
2. kis fiú. Mér van kardod?
Királyfi. Jaj, gyerekek, muszáj a szitakötők miatt. Mifelénk olyan
szitakötők repülnek, mint tinálatok a gólya. Ha nekem jön egy, kirántom
a kardomat. A nagyobbik testvéremnek olyan kardja van, mint az a
kútostor.
1. kis fiú. Hát igazán gyerek vagy te is?
Királyfi. Igazán hát.
Mind a gyerek. Hű, á, á, á, c, c, c, jaj, jaj, hű, á, á… _nem győznek
csudálkozni._
1. kis lány. Jaj istenem, de furcsa!
1. kis fiú. Igy görbülj meg? _Meggörbíti a kisujját._
Királyfi _úgy csinál_. Igy görbüljek meg.
Gyerekek _közben egyre vigabbak, hangosabbak lesznek, körülveszik a
királyfit, nézegetik ruháját, tarisznyáját, kardját._
Királyfi. Hát féltek még tőlem?
Gyerekek. Én nem félek! Én se félek! Én se! Nem! Nem! Nem!
Királyfi _lekuporodik a földre_. Nem féltek? Nem féltek? Bú, bú, itt a
medve, megesz a medve! _Négykézláb mászkál köztük, a gyerekek nevetnek,
visongatnak, futkároznak körülötte._ Ki tud cigánykereket hányni?
_Cigánykereket hány, a gyerekek örülnek, tapsolnak. Több gyerek
próbálgatja, bukfenceznek, elesnek, kinevetik egymást._
Királyfi _feláll, észreveszi a kis fiút_. Mellé _hasal a földre._ Hát te
mit csinálsz itt pajtás? A csigát hivod kifelé? Nem jön még?
A csigás kis fiú. Nem. _Tovább mondja a verset._
Királyfi. Várjál, segítek, hátha jobban jön. _A gyerekkel együtt
kántál._
Ha nem jösz ki, megbánod,
Jönnek a tatárok,
Sós vízbe tesznek,
Onnan is kivesznek…
Gyerekek. Játsszunk! Kezdjük! Kezdjük már! Játszani! Kezdjük! Kezdjük!
Királyfi _felugrik_. Mit is akartok játszani? Szembekötősdit?
Gyerekek. Szembekötősdit. Szembekötősdit.
Királyfi. Jaj, azt én is tudom. Úgy szeretnék én is játszani veletek.
Ugye bevesztek a játékba? Ugye én is játszok? Ugye? Ugye? _Hizelegve
kántál._ Hadd játszak én is, vegyetek be… no…
Gyerekek. Jó, jó, jó, jó.
Királyfi. Jaj de jó! Istenem, játszani… _átölel két kis leányt_ nem
tudni semmiről semmit, se életről, se halálról, játszani… játszani…
1. kis lány. Kezdjük már! Kezdjük!
Több kis lány, kis fiú. Gyerünk! Kezdjük! Kezdjük!
2. kis lány. Ki lesz a fogó?
Gyerekek. Én, én, én, én, én, én.
Királyfi. Én! Én!
Gyerekek. A királyfi, a királyfi, a királyfi!
1. kis lány _leoldja a nyakáról virágos keszkenőjét._ Itt a keszkenőm,
hadd kössük be a szemedet! _Ágaskodik, nem éri fel, nevetnek._ Jaj de
magos vagy te óriás királyfi, nem érlek fel!
Királyfi _letérgyepel_.
1. kis lány _beköti a szemét, a háta mögé állva._ Jó lesz? Nem látsz ki
alóla?
Királyfi. Nem. _Eközben a hinlálók, a csigás kis fiú, a bábus meg a
virágos kis lány is abbahahagyták a játékukat és a többiek közé
vegyültek._
1. kis fiú _elébe áll a királyfinak, feltartja egy ujját._ Hány ujjamat
látod?
Király. Ötöt.
Mind a gyerek _elneveti magát_.
Királyfi _feláll_. Na most szaladjon mindenki, egy, kettő, há-rom!
Mind a gyerek _nagy sivalkodva széjjelszalad_.
Királyfi _boldog mosolylyal kezd támolyogni, jobbra-balra indul,
keresgél a karjaival, – a gyerekek széjjelszaladtak, íncselkednek vele,
meg-megráncigálják._
Királyfi. Most… most…
Gyerekek. Itt vagyok! Erre, nem arra! Tűz! Víz! Tűz! Víz! Na most! Fogd
meg! Fogd meg!
Királyfi _kapkod utánok, nevet, bukdácsol, összevissza szaladgál, a
gyerekek sivalkodnak, mindig kibújnak a keze alól._
1. kis lány _az ajkára teszi az ujját, páran köréje gyülnek,
összebeszélnek, mindnek jelekkel magyarázzák, hogy szökjenek el. Sunyi
nevetéssel, lábujjhegyen egymásután mind kiszaladnak a szinpadról
balfelé._
Királyfi _egyedül maradt a színpadon, tapogatózik, kapkod jobbra-balra._
Hol vagytok? Ejnye hát merre vagytok, gyerekek, gyerekek…
Egy gyerek _kivülről_, Itt vagyok! _Topogás is hallatszik._
Királyfi. _Belékap a karjával a levegőbe._ Megvagy!
Gyerekek _távolódó nevetése hallatszik_.
Királyfi. Ahá, ahá…
Egy kis fiú _kintről, balfelől_. Erre! Erre!
Egy kis lány _kintről, jobbfelől_. Erre! Erre!
Halál _megjelenik a színpad bal sarkában, fekete szűrben, kaszával,
lassan megy a királyfi felé._
Királyfi. Ahá… itt jön ni… megvagy! _Elkapja a Halál szűreujját._
Megfogtam gyerekek! Vedd le a keszkenőt a szememről, te leszel a fogó.
Halál _leoldja a keszkenőt a királyfi szeméről_.
Királyfi _hátratántorog_. Jaj… ki vagy te? _Eltakarja a kezével a
szemét._ Te vagy a Halál.
Halál. _lefejti a királyfi kezeit a szemeiről._ Ember vagy fiam, hogy
megösmertél. Az vagyok, nem is más, én vagyok az öreg Halál.
Királyfi. Halál…
Halál. Hát te volnál az a királyfi, aki én előlem el akar szökni? He! Te
vagy az a híres? _Hóna alá veszi a kaszát, a keszkenő két végét a két
kezébe fogja, lóbálja a keszkenőt, mint mikor korbácsot csavarnak a
gyereknek._ Hát te akarsz az öreg csőszön kifogni hékás? Te akarsz ez
alól a kasza alól szabadulni, he? _Kacag, megrázza a kaszát._
Királyfi. Én… nem…
Halál. Micsoda? Nem? Engemet akarsz a falhoz állítani? Tán azt gondolod,
az öreg Halál nem tud minden emberfiának minden lépéséről? Azt hiszed az
úristen csősze nem tud vigyázni a rábízott jószágra? A te neved is fel
van róva a kaszám nyelére, te szép kis királyfi, te! Meghalsz, meghalsz,
királyfi, ne félj nem szabadulsz a kezem közül!
Királyfi _bedugja a két fülét, jobbra-balra támolyog._
Halál _hangosabban_. Azér van nyakad, hogy a kaszámnak legyen hová
suhintani. Azér van hajad, hogy lefújjam a fejedről.
Királyfi _a földre rogyik, a Halál csizmája orrához._
Halál. Azér van szemed, hogy kiássam, mint a földből a csicsókát. Azér
van fogad, hogy letörjem az állkapcádról, mint a kukoricát a
csutkájáról. Körmeid azér van, hogy lefricskázzam ujjaidról, te, te szép
királyfi! _Megrázza a kaszát._ _A kulisszák közül bizonytalan gyenge
gyerekdal hallatszik._
Királyfi _átöleli a Halál csizmáját, nyöszörög_.
Halál. Zengő füledet megsüketítem, keresztbe teszem hintázó karjaid,
megdermesztem táncoló lábaid, megállítom doboló szívedet, véredet
elapasztom, bőrödet lehúzom, húsodat lehántom, oszt beterellek a föld
alá, az én juhaim közé.
Királyfi. Jaj istenem, jaj, jaj, jaj, istenem…
Halál. Pszszt. Hallgasd csak, kis cimboráid milyen szépen énekelnek.
Gyerekek _messzi, gyenge hangon, kórusban éneklik, egy-egy kacaj is
hallatszik:_
Kis kacsa fürdik
Fekete tóba,
Anyjához készül
Lengyelországba.
Halál. Aj de gyönyörű szép.
Királyfi _arra fordul, epedve kinyujtja a két kezét, arrafelé támolyog._
Eressz… játszani…
Halál _elébe tartja a kaszáját_. Ne te ne! Hóha! Még visszamenne
játszani. Nix dájcs, királyfi, ott már neked semmi helyed. Erre
indultál, mars csak tovább.
Gyerekek _halkan kivülről:_
Fejér liliomszál
Ugorj a Dunába,
Mosakodjál meg te,
Törülközzél meg te,
Fésülködjél meg te,
Akit szeretsz, azt kapd el!
Halál. Csak eredj útadra. Nem bántalak, eleresztelek, mehetsz, amilyen
sebesen csak tudsz. Ne félj, majd szemmel tartalak! Valahányszor
megfordulsz, ott állok a sarkadba. Aló mars, előre. Majd meglássuk, ki
tud elszökni az öreg Halál elől. Na, ájn, cváj. _A királyfi felé döf a
kaszával._
Királyfi. _A két karját gyáván maga elé tartva, szepegve kihátrál a
szinpadról, jobbra._
Gyerekek _még messzibb mint az imént:_
Bujj, bujj zöld ág,
Zöld levelecske,
Nyitva van az aranykapu,
Csak bujjatok rajta.
Halál _utána néz a királyfinak, fenyegeti a kaszával._ Megállj ebadta,
majd hátulkötöm a sarkadat! Majd adok én neked. Majd megtanítalak én.
Majd elhúzom én a nótádat! _Kaszáját a vállára teszi, a pipáját a
szájába dugja, mérgesen indul a királyfi után. A madárijesztő előtt
megáll, lekapja a kaszát, megköpi a markát._ Hát te még mindig a világon
vagy? _Sujtani akar, de hirtelen a kalap alá néz, megcsóválja a fejét._
Ejnye az ántiját, evvel mindig így járok. Mán megint embernek néztem.
_Vakarja a nyakát._
_A függöny összemegy._
NEGYEDIK KÉP.
_Majális, ezüstös erdő tisztásán, alkonyat idején. Egy szép nagy fa a
tisztás közepén. Hátul nagy sátor, virággal, zöld ággal. Elől, a színpad
jobb sarkában pirosnadrágos cigányfiú muzsikál. A tisztás teli van
táncoló párokkal. A táncoló fiatalok előtt fel-alá sétál az ezüst
királykisasszony két szolgáló leánynyal, ezek viszik utána két ágba
eresztett szőke hajának egy-egy fonatát. Ezüst korona van a királyleány
fejében, kis fehér keszkenő a kezében. A cigányfiú csárdást húz, a párok
lépkednek, illegnek, ugornak, forognak. A leányok keszkenőiket rázzák, a
legények kurjongatnak s fel-felkiáltanak tánc közben:_
1. legény.
Haj, haj, haj!
2. legény.
Icaca, recece!
3. legény.
Hopp Sári sarokra!
4. legény.
Szorítsd hozzád nem anyád!
1. legény.
Ha szorítod csókot ád!
5. legény.
Levendula ágastúl,
Ugorj egyet párostúl!
2. legény.
Ne te ne!
6. legény.
Tejes csupor fatányér,
Majd meghalok a jányér!
1. legény
Ihajla, csuhajla!
7. legény.
Erre kokas, erre tyúk,
Erre van a gyalogút!
8. legény.
Ide te, oda te!
Karjaimba gyere te!
1. legény.
Ez a lábom, ez, ez, ez,
Jobban járja, mint emez!
2. legény.
Huj, huj, huj!
Királyfi a legények kurjongatása közben ér a színpadra, elől, a bal
sarokban lép be, megáll, egy fának dűl, úgy nézi a mulatságot.
3. legény.
Tyu, tyu, tyu, tyuhaj!
9. legény.
Hej laboda, laboda,
Lábod ide, nem oda!
4. legény.
Happ, happ, happ!
1. legény.
Három a tánc mindhalálig!
5. legény.
Kivilágos kivirradtig!
_Cigányfiú lassu csárdást játszik, a párok_ _csendesednek, halkulnak, a
majális majdnem némán folyik._
Ezüst királyleány _észreveszi a királyfit_. _Megáll, nézi, suttog a
szolgálókkal, majd hozzá fordul._ Hát te nem táncolsz?
Királyfi. Nem.
Ezüst királyleány. Talán nincs párod?
Királyfi. Nincs.
Ezüst királyleány. Idegen vagy ezen a földön?
Királyfi. Idegen vagyok.
Ezüst királyleány. Ki vagy te idegen legény?
Királyfi _egyet lép előre_. Nagy világ árvája, bánat útazója, bujdosó
királyfi.
Ezüst királyleány. Isten hozott bujdosó királyfi, én vagyok ezüst király
leánya. Mi járatban vagy erre, te bujdosó királyfi? Talán bizony
szolgálatot keresel?
Királyfi. Nem keresek szolgálatot, te ezüst királyleány. Kerget engem a
halál, az elől bujdosok, keresem az örök élet szép országát, ahol a
halálnak hatalma nincsen.
Halál _megjelenik a királyfi háta mögött_.
Ezüst királyleány. Pihenj meg minálunk, mulatozz mivélünk, szomorú
királyfi.
Királyfi. Nem pihenhetek, nem mulathatok, sarkomban az öreg Halál.
Halál _csettint az ujjával, illegeti a derekát, a táncolók felé megy,
átmegy a párok közt, a hátuk mögé kerül, úgy nézi őket._
Ezüst királyleány _nevet_. Eredj már, te bolond királyfi, hol a Halál ha
áll a bál? Nézzed csak hogy forognak, kurjongatnak, muzsikálnak!
Királyfi. Hogy tudtok táncolni, mikor meg kell halni? Nem féltek a
Haláltól?
Ezüst királyleány _elkacagja magát_.
Két szolgálóleány _összenevet egymással_.
Ezüst királyleány. Ne papolj már ilyen furcsákat, inkább gyere közelébb
egy kicsit te királyfi.
Királyfi _feléje lép egyet_. Ne híjjál te ezüst király leánya, hadd
menjek én tovább magányos utamon.
Ezüst királyleány. Még közelebb gyere, no gyere már… _Hivogatja a két
kezével._
Királyfi _közelébb megy_. Királyleány…
Ezüst királyleány. Gyere te királyfi, elibém gyere, hadd nézzek már a
szemedbe.
Királyfi _közelébb jön egy kicsit_. Ne nézz te az én szemembe, hajnali
víg királyleány, ne nézz bele a szemembe. Az én szemem szomorú mint az
este, a halál van az én szemembe írva.
Ezüst királyleány. Ne hallgassunk rá, én kedves szép szolgálóim,
kapjátok el a két kezét, forgassuk meg egy kicsit ezt a búbánatos
királyfit.
Két szolgálóleány _kacagva megkapják a királyfi kezeit egy kezükkel,
másikkal a királyleány kezébe fogóznak, így forognak négyen egy darabig.
Ezalatt a muzsika egészen megcsendesedik, a párok abbahagyják a táncot,
lassan eltünedeznek a sűrű erdőbe._
Két fellejtár _előugrik jobbról-balról, a fák közül, egyik a nyelvével
csettint, a másik egyet füttyent, mindaketten a fejükkel integetnek_ _a
két szolgálóleánynak. Ezek eleresztik a királyfi kezét, s a
fellejtárokat nézik._
Ezüst királyleány. No menjetek kedves szép szolgálóim, vár a kedvesetek,
két deli fellejtárom.
Két szolgálóleány _kétfelé szaladnak, a két fellejtár karjaiba, s
ölelkezve tünnek el velük._
_A nap ekkora egészen leereszkedett. A cigányfiú gyenge muzsikaszóval
kimegy a színpadról. A háttérben magában áll a Halál, az eltünt
táncosnép után néz._
Ezüst királyleány. No most add ide a kezedet te halálos királyfi.
Királyfi _a királyleány kezébe teszi a kezét_. Milyen jó, hogy megfogtad
a kezemet.
Ezüst királyleány. Ne félj semmit királyfi. Gyere.
Királyfi. Vezess, vezess. El ne ereszd a kezem.
Ezüst királyleány. Gyere királyfi, üljünk le ez alá a nagy fa alá.
Halál _utánok megy lábujjhegyen_.
Ezüst királyleány. Lecsücsüjjünk csücscs! Így ni! _A fa alá ülnek._
Félsz-e még királyfi?
Halál _a fa mögé állott s elődugja a fejét_.
Királyfi. Mióta megfogtad a kezem, nem félek úgy. Mikor meg szólsz
hozzám, olyan jól esik a hangod. Beszélj királyleány, hadd hallom
hangodat.
Ezüst királyleány. Te… te királyfi. Szegény királyfi. Jó királyfi.
Királyfi. Királyleány. Jó királyleány. Te kedves királyleány.
Ezüst királyleány. Nem jó itt te árva királyfi? Nem jó ebben a gyönyörű
erdőben? Nézzed az eget, nézzed a lombot, nézzed a virágot, nézzed a
pillangót. Hallgasd a tücsköt, hallgasd a vadgalambot.
Királyfi _a tenyerét nézi_.
Ezüst királyleány. Jaj, iszen te ide se hallgatsz. Mit nézed a tenyered?
Királyfi. Látod te ezüst királyleány, látod ezt a nagy Mö betűt? Azt
teszi: meghalunk.
Ezüst királyleány. Hadd lám csak. _Előveszi a királyfi kezét, nevetve
megcsiklandozza a tenyerét._
Királyfi _nevet egy kicsit, becsukja a tenyerét, aztán megint
elkomolyodik._ Az erdő is a Halálé. A Halál cirógatja a fa lombját, a
Halál öntözi a violát, a Halál illatozik, a Halál zengedezik, a Halál
tündököl. Én félek, én úgy félek mindenütt. Jaj hova bújjak, hogy a
Halált ne lássam?
Ezüst királyleány. Ide bújj mellém, te félő királyfi, közelébb húzódj
hozzám, jobbkaroddal derekam öleld meg. _Elveszi a királyfi jobb karját,
derekára húzza._ Így.
Királyfi. Milyen jó a jobbkaromnak derekadat ölelni.
Ezüst királyleány. Milyen jó a derekamnak jobbkarodat érezni.
Királyfi _közelebb húzódik a királyleányhoz_. Énnekem az egész testemnek
olyan jól esik, hogy közel vagy te ezüst királyleány.
Ezüst királyleány. Én is a legkisebb kisujjamban is érezlek tégedet,
királyfi.
Királyfi _megsimogatja a királyleány haját_. Milyen szép hosszú hajad
van. _Az arcát._ Milyen szép a te orcád. Szebb mint a kis testvéremé. _A
karját._ Milyen bársony a karod. _Melle fölött elhúzza a kezét._ Milyen
gyenge szép mejjednek hantjai. Milyen szép vagy te királyleány.
Ezüst királyleány _a királyfi mellére hajtja a fejét._ Királyfi…
Halál _hátranyúl a kaszával, egy rózsabokorról egy szál rózsát vág le
vele. A rózsát a királyfi elé hajítja._
Királyfi _meglátja a rózsát_. Rózsa. _Felveszi, nézi, szagolja,_ Olyan
mint te. Néked adom, néked termett. _A királyleánynak adja._
Ezüst királyleány. Rózsa leveléhez, leány a legényhez. _Szorosan a
királyfihoz simúl, orcáját orcájára fekteti, karjaival átöleli._
Királyfi. Ajkad olyan piros mint a rózsa. Olyan ifjú, olyan bársony,
olyan…
Ezüst királyleány. A rózsa hideg, ajakam forró. Rózsát megszagolod,
ajkam megcsókolod.
Királyfi _megcsókolja_. Csók… milyen jó, milyen édes. _Két karjukkal
összeölelkezve, megint megcsókolják egymást._ A második édesebb mint az
első. Még. _Csók._ A harmadik a legédesebb. Még. Még. _Csókolóznak._
Ezüst királyleány. A századik százszor édes, az ezredik ezerédes.
_Csók._
Királyfi. Milyen jó csókolni. Karjaim ölelnek, szemem becsukódik, a
halált nem látom. _Csók._ Ha ajkam mindétig ajkadon tarthatnám. _Csók._
Édesebb a méznél, a tűznél pirosabb, arany sarkantyúnál zengőbb. Két
csillagot ha összevernek, csak az csendülhet így. Ó milyen szép vagy
királyleány, most százszor szebb vagy, szebb vagy mint százszor szép.
Milyen jó hogy te is élsz. Milyen csudálatos, hogy te is a világon vagy
királyleány. Milyen csudálatos vagy. Szememből kikacsintottad a bánatot,
homlokomról letörülted a gondot, ajakamról elcsókoltad a sohajtást.
Ezüst királyleány. Én szeretlek tégedet.
Királyfi. Szeretlek! Még egyszer mondjad.
Ezüst királyleány. Szeretlek.
Királyfi. Még egyszer. Még, még.
Ezüst királyleány. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek,
szeretlek, szeretlek.
Királyfi _együtt mondja a leánynyal_. Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
szeretlek… _A zene fellélegzik most, a csillagok megsokasodnak, a hold
ragyogóbban ragyog, minden tündököl, az egész erdőből visszhangzik:
szeretlek._
Királyfi _megcsókolja a királyleányt_.
Ezüst királyleány. Szeretlek szívemből.
Királyfi. Én is szeretlek.
Ezüst királyleány. Szívemből-lelkemből.
Királyfi. Úgy szeretlek, mint a galamb a tiszta búzát.
Ezüst királyleány. Úgy szeretlek, mint a gerlice a párját.
Királyfi. Milyen szépen süt a hold. Tegnap még nem mertem a holdvilágba
nézni. Pedig hogy mosolyog.
Ezüst királyleány. Mosolyog a szerelem.
Királyfi. Milyen szépen ragyog a csillag.
Ezüst királyleány. Ragyog a szerelem.
Királyfi. Milyen szépen szól a tücsök.
Ezüst királyleány. Szépen szól a szerelem.
Királyfi. Milyen szép minden.
Ezüst királyleány. Szép a szerelem.
Királyfi _a keze a rózsával babrál a királyleány mellén._ Te rózsa.
Rózsám.
Ezüst királyleány. Violám.
Királyfi. Galambom.
Ezüst királyleány. Gyöngyöm, gyémántom.
Királyfi. Angyalom.
Ezüst királyleány. Csillagom.
Királyfi. Édesem. Kedvesem.
Ezüst királyleány. Lelkem.
Királyfi. Szememnek kegyesse.
Ezüst királyleány. Szívemnek szerelme.
Királyfi. Párom, szerelmes társam.
Ezüst királyleány. Életem. Boldogságom. Mindenem.
Királyfi. Szeretsz?
Ezüst királyleány. Szeretlek. _Összecsókolóznak._
Halál _előredugja a fejét a fa mögül_. Ó kedves kis bárányaim.
Királyfi. Szeretném orcádat hajnallal mosdatni, déllel szárogatni,
alkonyattal takarni.
Ezüst királyleány _lehunyja a szemét_… Mint a galamb a tiszta búzát.
Királyfi. Szeretném a szivárványt pántlikának két ág hajadba.
Ezüst királyleány. Szeretlek…
Királyfi. Az égi csillagokat kalárisnak a nyakadra.
Ezüst királyleány… Mint a gerlice a párját.
Királyfi. A fényes holdat kis tükörnek a kezedbe.
Ezüst királyleány… Mint a galamb a tiszta búzát, mint a gerlice a
párját.
Királyfi. Felűlnék a Göncöl szekerére véled, végtelen tejúton végig
csókolózni…
Ezüst királyleány. Szeretlek, királyfi. Örökkön-örökké.