Még a kaszinószobába is beszivárgott a nedvesség, úgy zuhogott künn az
eső. A lapokat már végigolvasta mindenki, s éppen ezért, hogy átmenet
legyen az olvasás és a kaláber között, jó ideig néztek a
petróleumlámpába, amelynek nagyhasú üvegje mögött egyre ugrált a finom
lángcafrang, mintha nyaldosta volna sárga nyelvével az üveget.
Aztán a doktor alkalomszerűnek tartotta, hogy elővegye a kártyát. Ott
ültek négyen-öten a nagy asztal körül, erős, robusztus alakok, csak a
gyógyszerész volt nyápic. Csupa egészséges alak, aki mintha csak az
anyaföldből szitta volna a nagy erejét, akinek nem árt a pipa a bor, az
asszony. Egészséges mély hangja van mindnek, éppen olyan egészséges az
eszejárása. Mondom, csak a gyógyszerész volt ideges, csak ő hordott
cvikkert és csak ő olvasta Schopenhauert.
A doktor elővette a kártyát. És hogy bevezesse a hangulatot, aforizmát
mondott:
– Fölsőst játszunk… az alsós komisz játék. Először jön a gyilkosság,
második az alsós kaláber, és csak aztán jön a lopás…
– Hát csak keverjen – idegeskedett a gyógyszerész.
És éppen kevert a doktor, a többi meg elrendezkedett az asztal körül,
hamutartót tett maga elé, közelebb huzta a székét, amikor a függönyös
üvegajtó kinyilott. Talán kopogtattak is, de oly gyöngén, hogy senki se
hallotta.
És megjelent a füstös szobában egy csöpp asszony. Olyan finom csöpp
városi asszony, aki eleven ellentéte a sok úri parasztnak. Megállott az
ajtó előtt, föltolta a homlokára a fátyolát és minden félénkség nélkül
szólt:
– Balás Pált keresem.
A szélesvállú jegyző nyugodtan fölállott, letette a szivarját az
asztalra és nagyra meresztette a szemét. Aztán csodálkozó hangon szólt:
– Én vagyok az.
Erre már mind fölálltak. A gyógyszerész erőnek erejével be akart
mutatkozni, úgy lökdöste vissza a többi. A jegyző ismételte:
– Én vagyok Balás Pál.
A csöpp asszony pedig kezet nyujtott neki, aztán belekapaszkodott a
hatalmas karjába és vonszolta kifelé, miközben minden különösebb
fölindulás nélkül megjegyezte:
– Igen? én a sógornéja vagyok.
Azzal kihuzta az előszobába. A jegyző nehány pillanat mulva visszatért.
A vállát vonogatta:
– Tényleg, a sógorném. Adjátok ide a kalapomat.
Vette a kalapját és elment. Az ajtóból még visszanézett, és megint
fölhuzta a vállát:
– Ki az ördög számitott erre!
Benn pedig egyelőre abbamaradt a kaláber, mindenki erről a jelenésről
beszélt. Csak a gyógyszerész, aki adta a blazirtat, idegeskedett:
– Keverjen doktor, keverjen…