(Marczius 20-dikán, midőn Pest megye gyülésén a szabad föld
kihirdettetett).
Elmegyek én katonának ízibe,
Nem bizom az országot más kezire,
Szabad a föld! lesz annyi talpam alatt,
Hogy megállom, hogy megállom a sarat.
Hí a szép szó, hivogat édes hazám,
Jó az isten, paripát is ád alám.
Nem nehéz a fegyver, édes magyarom!
Ha magam is, ha magam is akarom.
Rajta vitéz! int az idő szaporán,
Mondott szóbul ért a magyar igazán.
Mondott szónak messzi elmegy a hire,
Álljunk a szó, álljunk a szó végire.
Jőjön akkor, a minek még jőni kell,
Ott leszünk mi, a hol aztán lenni kell.
Egy életünk, egy halálunk bizonyos;
Egyesüljünk, egyesüljünk rajta most!
Ez az ország mindenikünk hazája,
Felszabadult, a ki volt is, árvája.
Hadd szakaszszuk minden rosznak a végit,
Elfeledjük, elfeledjük a régit.
S hogy ne mennék katonának szabadon?
A mikoron magam is ugy akarom.
Hadd őrizze kuvasz otthon tanyámat,
Magam őrzöm, magam őrzöm hazámat.