Tüzét megrakoljuk,
Négy szögre rakoljuk.
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok!
Harmadikán ülnek szép ifju legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.
(Mikor gyujtják a tüzet.)
Meggyulandó N. N.[2] kő háza,
Oltsuk, oltsuk!
Jaj ne hagyjuk szegényeket
Meggyulandó N. N.[3] kő háza,
Oltsuk, oltsuk!
Jaj ne hagyjuk szegényeket!
(Ezután folyvást ezeket éneklik.)
Melly magas rút a fa ága, elágazott,
A tengeren által hajlongott.
Egyik ága hajlott N. N.[4] udvarába,
Selyem sár hajú[5] Magyar Ilonának.[6]
[2] N. N alatt valamellyik legény neve értetik.
[3] Most a lány nevét említik, ki a fenebb énekelt legénynek mátkája
szokott lenni.
[4] Értsd a legényt.
[5] A beküldő sár hajó alatt sárga hajót vél, de inkább sárga haju
Magyar Ilona, s igy mindenütt a hajó helyett haj értessék.
[6] Tündér és több más Ilonáról emlékezik a köznép, ime itt Magyar
Ilonát említ.
Hajon felül gyöngy koszorú,
Gyöngy másik ága,
Hajlott N. N.[7] udvarába,
Selyem sár haju Magyar Ilonának.
Hajon felül gyöngy koszorú, gyöngy,
Vetekedik velem háromféle virág.
Virágom! veled elmegyek;
Virágom! tőled el sem maradok.
Egyikféle virág a buza szép virág.
Ne vetekedj velem,
Te szőlő szép virág!
Mert bizony én velem
Széles e világ él.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
Szóval a szót mondja:
A szőlő szép virág,
Mert bizony én velem,
Szent misét szolgálnak.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
Ne vetekedj velem,
Ivolya, szép virág,
Mert bizony, én velem
Lányok dicsekednek.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
Lassan csendeljetek én apró diákim,
Hogy aludjon Maria felköltjén.[8]
[7] Megint csak többnyire legény neve.
[8] _Érthetlen_: ha csak _felhőjén-t_ nem teszünk a felköltjén
helyett, mikor a föllegeken ülő Mária értetnék, a festők
után.
Ha a dió megérik,
A levele lehullik.
Roppan dió, mogyoró levél alá.
Hajtsad, rózsám, hajtsad
A cseresznyeágat.
Hadd szakajtsak szépébül,
Szeretőmnek szépébül,
Magamnak javábul.
Roppan dió, mogyoró levél alá.
Ha én volnék a budai nemes asszony,
Kisöpreném a budai nagy piaczot,
Megöntözném hidkő-kutnak vizével,
Behinteném apró pünkösdi rózsával.
Rendvel ülnek a szép lányok,
Rendvel néznek a tükörbe,
Ha a tükör nem hazudna,
Vaj ki volna náladnál szebb.[9]
_Kolony_.
[9] _Jegyzet_. Közlöm e töredékes éneket a beküldő Kelecsényi
Pálnak eme jegyzetével: „A szent Iván tüzét, melly a római
vesztatüzzel egy eredetü lehet, leányok szokták rakni és átugrani.
Ki _mikép_ ugorja át, abból következtetik: mikor megy férjhez.
– Erre vonatkozik már az ének kezdete: _Tüzét megrakoljuk_
stb.“ – Igy levén a szokás Kolonyban (Nyitra megye),
szent Iván éneke alatt lehetlen mást érteni, mint valami házassági
vagy házasságszerzö ünnepek vagy szertartások alkalmával
mondatni szokott éneket, melly hoszu lehet, mint a példabeszéd
mondja, kivált ha minden eladó leány neve megénekeltetik benne.
Egyébiránt az ének igy a mint van, érthetlen; de azért méltó
arra, hogy olvastassék.
_Szerk._
258.
Ugy rakják, ugy rakják
Magas Déva várát,
Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives.
A mit délig raknak,
Dél után mind lehull.[10]
(A többi hiányzik.)
[10] _Jegyzet_. A monda értelmen ifj. Almási Sámuel, beküldő, szerint a
népnél ez: Déva várát tizenkét kőmives építé, de a fal mit dél
előtt emelének, minden dél után leomlott. Az a balvélemény
uralkodván abban az időben, hogy azon fal legállandóbb, mellybe
embert raknak be: tehát az első kőmives azt inditványozza,
miszerint azon kőmivesnőt, ki az ebédvékát leghamarább kiviendi,
rakják a kőfalba, hogy igy állandósítsák munkájokat.
A balsors épen saját nejét vezérlé ki legelsőben, kit kőmives
társai megfogván falba raktak – s így vár fala többé nem
omladozék.
259.
Vajjon hol van az a kecske,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az farkas,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Vajjon hol van az a puskás,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a nagy viz
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a tehén,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van a mészáros,
Ki levágta a tehenet,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a halál,
Ki elvitte a mészárost,
Ki levágta a tehenet,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garasson?
Fejjed anyám, fejjed.
_Erdély_.
260.
Menjetek el Sári biróékhoz,
Hivjátok el lányát:
Legények hívatják.
Hijjátok el lányát,
Szalai kis Katát.
‚Isten jó nap, Sári biró néném!
Ereszsze el lányát:
Legények hivatják!‘
„Eredj fiam, eredj!
Huzd fel a csizmádat,
Szép karmazsin csizmát;
Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
Tegyél az ujjodba
Tíz pár arany gyürűt:
Hadd szakajtsa szivét,
Szeretődnek szivét!“
„‚Nem mék, anyám, nem mék,
Ott van Csomor Danyi!‘“
„Eredj, fiam, eredj!
Huzd fel a csizmádat,
Szép karmazsin csizmát;
Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
Tegyél az ujjodba
Tiz pár arany gyürűt:
Hadd szakajtsa szivét,
Szeretődnek szivét!“ –
„‚Eredj Csomor Danyi!
Hadd menjek ki hülni,
Nem fogok elmenni,
Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám,
Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
Testemre tapadva;
Tiz pár arany gyürűm,
Ujjomba dagadva!‘“
„„Nem mégy már innét el,
Igy kell most meghalni,
Ha enyim nem lettél,
Hogy másé se legyél.
Tested a testemmel
Egy sirban nyugodjék;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjék;
Véred a véremmel
Egy patakot mossék!““
„‚Eredj Csomor Danyi!
Hadd menjek ki hülni,
Nem fogok elmenni,
Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám
Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
Testemre tapadva;
Tiz pár arany gyürűm
Ujjomba dagadva!‘“
„„Nem mégy már innét el,
Igy kell most meghalni,
Ha enyim nem lettél,
Hogy másé se legyél.
Tested a testemmel
Egy sirban nyugodjék;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjék;
Véred a véremmel
Egy patakot mossék!““
„‚Oh átkozott anya,
Átkozott légy apa!
Ki az ő leányát
Illy sokára hagyja!‘“
„„Huzd czigány! éjfélig,
Éjféltől reggelig;
Azután mindétig,
Halálom óráig!!!““[11]
_Tisza-Vezseny_.
[11] _Jegyzet._ Az egésznek ez a története: Szolnokban szeretett egy
legény valamelly leányt, kit a biróénak mondanak; ennek
néjét Sárinak hivták, innen a Sári biróék nevezet, de a leány
nem szerette viszont; ezért a legény boszuból egy lakadalom
alkalmával halálig tánczoltatta, t. i. a leány megszakadt; a mint
ezt egy pór leánykától kivehettem.
_Pécsi István._
261.
Egykor két lányok virágot szedni,
Elindulának mezőre menni,
Egyik másiktól kezdé kérdezni:
Ment-e valaki téged kéretni?
Engem legények tizen kérettek,
Most a tiz közűl mellyikhez menjek?
Adj jó tanácsot szegény fejemnek,
Hogy virág helyett kórót ne szedjek.
A legelsőnek János a neve,
Annak szivében megvan szerelme.
Inkább szeretném őtet kedvemre,
Ha lépett volna Venus kertébe.
Második László, azzal én szívem,
Meg nem nyughatik vele én lelkem,
Mert lám előtte legkisebb vétkem
El nem szenvedi ok nélkűl nékem.
Harmadik Péter, az igen fösvény,
Annak a háza, tudom, hogy fövény.
Ha ahhoz megyek, perpatvar, szégyen,
Jaj lesz majd nekem egész életem.
Már negyediknek a neve István,
Abban az a kár, hogy igen hitvány.
Ha feküdnék is a jobb oldalán,
Nyugodalmat ő sohsem lel talán.
Az ötödiknek volt neve Zsigmond,
Ha megharagszik, ő kurvának mond,
Lészen kezében korbács, és dorong,
Szállna fejemre keserves nagy gond.
Hatodik Ferencz, bátyja Jánosnak,
Ő nem szereti nyelét a szónak,
Nem is rosz fia a sörnek, bornak,
Felét kinn tölti az éjszakának.
Szeretem Gábort, mert nem utolsó,
Látom, előtte van boros korsó,
Szép leányokkal ő gyakran játszó,
És azok után mindig kapdosó.
Györgyöt szeretem, mert jó játékos,
Annak ruhája, tudom, aranyos.
Paripája is hatvan talléros,
A konyhája is mindenkor zsíros.
Kilenczediknek a neve András,
Ki hűségesen szegte hállóját,
Hogy megfoghatná kedves mátkáját,
Régen ohajtja édes galambját.
Tizedik Mihály, most is ohajtom,
Vélem tett jókért meg is siratom.
Mert ő volt nékem édes gyámolom,
Ő szép személyét magamnak tartom.
262.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy paraszt,
Keze lába egy araszt.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy takács,
Ollyan mint a sárga váz.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy kovács,
Ollyan mint egy szenyes zsák.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy szabó,
Tetű- bolhaszurkáló.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy diák,
Ollyan mint a gyöngyvirág.
Az kell nekem, az.
vagy:
Jaj anyám, katona,
Ollyan mint a viola.
Az kell nekem, az.
263.
Fiam, te sántikálsz,
Tán megrugott a ló?
Nem anyán, arattam,
Megsérte a sarló.
S a koszorú, fiam,
Kitől süvegeden?
Nem tudom, valaki
Tréfát űzött velem.
Álmatlan vagy, fiam,
Talán meleg a ház?
Nem anyám, nem meleg,
Sőt a hideg is ráz.
Fiam, ne menj tova,
Kiméld meg sebedet.
Keresnem kell, anyám,
Gyógyitó szereket.
Oda megyek, a hol
Megsérte a sarló;
Ott nyilik egy virág,
Illy betegnek való.
264.
Egy pásztor leány a mezőn,
Kis báránykát legeltetvén,
Kövér fűben virágokat
Vigan csipegetvén:
Kakuk madár is azonban,
Kiáltozni kezd mind jobban:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
Leült most ő a lágy fűbe,
Kérdi nevetvén:
Kakuk! meddig élek még én?
Kérdi nevetvén.
Már százig ő elolvasa,
Még is kakuk kiáltozza:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
A leány megboszankodva,
Felugrik mérgében,
És fut oda, hogy hol leli
Őtet ültiben.
Kakuk sejtvén és szárnyra kap,
Sietve az erdőnek csap:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
_Karancsvidék_.
265.
„Hol jár kend itt, Pista bácsi,
Mikor itthon nincsen senki?
Az apám, az anyám a szőlőbe,
Onnan pedig mennek a pinczébe.
Csak magamat hagytak itthon,
Hogy a ház igy ne maradjon;
S a mint igy magamban üldögéltem,
Nem tudtam hogy kend jön; jaj be féltem.“
‚Hej galambom, be sajnálom,
Hogy tőlem félsz, holtig bánom;
Jer ide közelebb, egyet mondok,
S megszünnek szivedből minden gondok!‘
„Enyje, csak ne figurázzon,
Ne játszodjék, ne tréfáljon.
Rá ér kend mindig a teréfára;
Majd haza jön anyám nem sokára.“
‚Hát osztán, ha haza jön is,
Itt maradok én akkor is.
Nem dűtöm tán ki a ház oldalát,
Csak adja nekem anyád a lányát.‘
Enyje gazhordta zsiványa!
Ki a lányomat kivánja. –
Vagy te vagy jó Pista, mond az anya,
Neked adom lányom, légy hű párja.
266.
Szederkényi szép legényt,
Felakasztották szegényt.
Mert a papot megölte,
Most is gyászol érette.
De a pap azt nem bánja,
Nyugszik a föld gyomrába.
Nyugszik a föld gyomrába
Tiszta fehér gatyába.
_Borsod_.
267.
Ha betekintsz a gyandai csárdába,
Bort iszik a szegény legény bujába.
Mig a csaplárné jóféle italt hoz,
Paripáját megköti az ágashoz.
„Megáldj isten“ szóval iszik egy hajtást,
Bő ingéből megkinálja a pajtást;
S azzal félre vágja zsiros kalapját,
Eldanolja bús szeretők nótáját.
Tisza felől beborult az ég alja,
Barna Bandi szeretőjét fájlalja,
Haj! be sok szegény legény azt gondolja:
Övé a lány, ha egyszer megcsókolja.
Ne keseregj, Barna Bandi, babádon,
Lám a lepke sem áll meg egy virágon.
Bár kedves volt a szép barna, felejtsd őt,
Ád az isten nála hívebb szeretőt.
268.
Szép ficzkó a molnár legény,
Sétál a viz partján,
Van is neki szeretője,
Szőke piros leány.
Szőke kis lány nyoszolyáját
Magasra vetette,
Molnár legény a kalapját
Rajta felejtette.
Hozd ki, babám, kalapomat,
Hadd tegyem fejembe,
Hogy ne nézzen minden kis lány
Csalfa szemeimbe.
_Szend_.
269.
Egy út megy a Vág-dunára,
A Vág-dunának hidjára,
Ott egy csinos szögletház van,
Karcsu kis lány lakik abban.
Karcsú kis lány, szép galambom,
Mért nem néztél az ablakon?
Kétszer mentem el előtted,
Még sem láthattam a képed.
Föl is mentem, le is mentem,
Ablakodra nézve néztem,
Néztem, néztem, de hiába,
A szívem is sírt bújába.
A Vág felől hűs szél támad,
Körűllengi a rózsámat,
Bár felém is lengedezne,
Bút bánatot tőlem űzne.
_Komárom_.
270.
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Utánam jött egy gerlicze,
Repült Baracska felé.
Repülj, madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
S mondd meg az én galambomnak
Ne sirasson engemet.
Lám, megmondtam galambomnak
A mult hólnap végébe,
Hogy ne vessen tiszta buzát
A szerelem földébe.
Egy: a madár megeszi,
Más: az árvíz elviszi;
Annak az én kis angyalom
Semmi hasznát nem veszi.
Egy kis kertet csináltattam
Udvarom oldalába,
Felszántattam, bevettettem
Piros rózsa magjáva.
Barna kis lány locsolja,
Tudja, mi a jutalma,
Arra jár az ő galambja,
Körös körűlcsókolja.
271.
Elment az én uram
A farancziára,
Csak azt irja nekem,
Menjek el utána.
Két fiam, egy lányom
Vetem a koczkára;
A mit adnak érte,
Vigyem el utána.
Katona az uram,
Magam katonáné,
Nem paraszt menyecske
Már a Nagy Pistáné.
272.
Bundás Geczi házasodni
Régen akar már;
Dudás Kati férjhez menni,
Kivánt lenni pár;
Elmentek az aratásra,
Megismerkedtek,
Mások előtt ártatlanul
Szerelmeskedtek.
Nem kellett más közbenjáró
Az ő szívöknek,
Tetszett Geczi a Katinak,
Kati Geczinek.
Bundás Geczi az oromján
Gyorsan aratgat,
Látja Katit, hogy tömérdek
Markot hajtogat.
Ez ám, mondja, a serény lány,
Nekem illyen kell.
Hallja Kati, és mosolyog
Hajol alá, s fel.
Látja Geczi a Katinak
Ina kásáját,
Köszörűli a sarlóját,
Áldja munkáját.
Bundás Geczi megszólitja,
Teszi próbáját,
Dudás Kati ellent nem áll,
Köti a haját.
Elmennek a plebánushoz,
Kihirdettetnek,
Kiket isten öszveszerzett,
Meg is esküsznek.
Megjelennek az aratók,
Rakják tánczokat,
Irigylik a több leányok
Aratásukat.
273.
Hallgass meg barátom,
Hozzád lesz szólásom;
Halld mit mondok:
Tegnap mint sétáltam,
Egy kisasszonyt láttam;
Jaj meghalok!
Gyönyörű termete
És szép tekintete,
Hogyha eszembe jut:
A vigság tőlem fut
Csak ájulok.
El nem hallgathattam,
Hogy meg ne szólitsam
Kisasszonykát,
Mert alig várhatom,
Csak hogy megláthattam
Ábrázatját.
Édes kisasszonykám!
Szépen megszólitám,
Nem tudom, szerencsém,
Kihöz legyen, kincsem,
Hadd tudhatnám.
Szóla a kisasszony:
Szerelmes barátom!
Én ez vagyok.
Meglepett unalom,
Azért kell sétálnom,
És járkálnom,
Hogy az időm teljék,
Bús napom hadd muljék;
Bár csak estve lenne,
S a nap úgy lemenne,
Föl se kelne!
Lelkem, kisasszonykám!
Kincsem, galambocskám,
Hát mi lelte,
Hogy a nap felköltit,
Melly mindent megvidit
Megvetette?
Talán a szerelem
Bántja, mély gyötrelem
Szűzeket gyakorta
Háborgatni szokta,
Kisasszonykám?
Már nem titkolhatom,
Igazán megvallom.
Gyötrelmimet;
Ugy is észrevette,
Rajtam megszemlélte
Nagy bibimet,
Melly miatt nincs nyugtom,
Éjjel sem alhatom,
Hervad, busúl szívem,
Nincsen semmi kedvem,
Jaj életem!
Mert egy kedvesem volt,
Minapában megholt,
Azt fájlalom.
Bár vele a sírba
Lemehettem volna!
Azt sajnálom.
Oh kegyetlen halál!
Mért ettől megfosztál?
Elvetted kedvemet,
Vedd el most éltemet
S mindenemet.
Bús szívem megreped,
Kegyesem! éretted.
Hogyha látnád:
Miként sohajtozik,
Hozzád kivánkozik
Kisasszonykád!
Tudom, hogy megszánnál,
Hozzád szorítanál.
Elmegyek sirodhoz,
Kérlek végy magadhoz.
Már ne kínozz.
274.
A merre én járok,
Még a fák is sirnak;
S ej gyenge ágairól
Levelek hullanak.
Csütörtökön estve,
Csak azt vettem észre:
Csetényi birónál,
Vasra vagyok verve.
Oda jön angyalom,
Sirat engem nagyon,
S ej ne sirass, galambom,
Fáj a szívem nagyon.
Mért ne siratnálak,
Mikor vason látlak.
S ej holnap tiz órára
Beszperémbe látlak.
_Keszthely_.
275.
Sárosdi Ilusnak fekete a szeme,
Jaj de szépen illik rá a szemöldöke;
Szölke legény, hogyha aztat megláthatja;
Jaj de gyengén mosolyog rá szája.
A földvári tömlöcz a dunaparton van,
Siák Jancsi régen már abban fogva van,
A Siák Jancsinak gyolcs ünge, gatyája,
Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.
A Siák Jancsinak helyes a csizmája,
Rá verték a vasat piczinyke lábára;
A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája,
A tömlöcz teteje takaró párnája.
Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke,
A Siák Jancsinak jelen kell lennie;
Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad,
Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.
A Sárosdi Ilus piros czipellője,
Nem sétál már többé a tömlöcz elébe;
Mert a Siák Jancsit itélték fogságra,
Csütörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.
276.
Ki vagy, mi vagy? mit háborgatsz,
Csendesen aludni miért nem hagysz?
Alusznak mások, alhatnám én is,
Ha tetszik, lefekhetsz ott künn te is.
Talán, talán nem is ösmersz,
Gondolom, nem tudod, kivel beszélsz.
Nyisd ki, rózsám, ablakidat,
Hadd csókoljam gyönge ajakidat.
Mit jársz, mit jársz, illyen későn,
Már túl van az óra tizenkettőn,
Mért nem nyugszol csendességben,
Hogy ne rontsd magadat egészségben.
Épen, épen hozzád jöttem,
Hogy ma nem láttalak, drága kincsem.
Nem nyughatom, nem alhatom,
Mig kegyes személyed meg nem látom.
Estve, estve jer be hozzám,
Készen lesz megvetve a nyoszolyám.
Ott nyughatol, ott pihenhetsz,
Ha tetszik, jó reggel el is mehetsz.
El kell, el kell nékem mennem,
Mert holnap jó korán fel kell kelnem.
Nincs maradni módom itten,
Jó éjszakát neked adjon isten.
Adjon, adjon te neked is,
Te hozzád hasonló hiveknek is.
Jó éjszakát adjon isten!
Jó reggel elvárlak szívem itten.
277.
Szegény Bíró Jancsi
Be sokat szenvedett,
Hej, mikor a ladikból
A Dunába esett.
Eleget kajdászott,
De senki nem hallá,
Hej csak egy molnárlegény
Malomból siratá. –
Engem, szőke habok,
Csendesen vigyetek,
S ej osztán oda alá,
Oda kitegyetek.
278.
Zöld erdő zugása,
Vad galamb búgása,
Szegény Barna Péter
Szája mosolygása.
Fujd el, szellő, fujd el
Hosszu utnak porát,
Hogy meg ne találják,
Sárga csikóm nyomát. –
Leszállott a páva
Vármegye házára,
Szegény Barna Péter
Szabadulására.
279.
Barna Pista felült a lovára,
Beugratott Veszprém városába;
Beugratott Veszprém városába,
Galambjának látogatására.
Bár ne látta volna szeretőjét,
Barna szemű csalfa szerelmesét!
Barna szemű csalfa szerelmese,
Gonosz módon bánt oda benn vele.
Gonosz a lány; hej, ne higy barátom,
Jó barátom, kedves egy pajtásom,
Jó barátom, kedves egy pajtásom,
Hej, csak te vagy kedves jó barátom.
280.
Amott egy virágos kertben,
Nyugszik puha pázsit székben
Egy holt szin kisasszony, ülve,
Virágokkal körülvéve.
Egy ifjú is ott halad el,
Látásán illendő díszszel:
Mondd meg nekem, szelidecske,
Leány vagy-e vagy menyecske?
Én sem leány sem menyecske
Nem vagyok, én szelidecske;
Én egy kerti virág vagyok,
Már lassan el is hervadok.
„Ha te virág vagy a kertben,
Én meg harmat leszek ebben.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta maradok.“
281.
Gyere haza, édes anyám,
Betegen fekszik édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Egy szép legényt látok.
Gyere haza, édes anyám,
Meghalt már az édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Lesz már más apátok.
Gyere haza, édes anyám,
Temetik már édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Van már más apátok.
282.
Elment a vén ember,
Leányt kérni ő magának;
Ő magának, ő fiának,
Ő magának, ő fiának.
Haza vitte a menyecskét,
Kiment a menyecske az utczára.
Játszodozni, mulatozni,
Játszodozni, mulatozni.
Utána ment a vén ember,
Haza, haza, te menyecske!
Nem azért vettelek én el,
Hogy az utczán játszadozzál.
Hanem azért vettelek el,
Ringyem rongyom varrogassad,
Rühes hátom vakargassad,
Tüskés bajszom nyalogassad.
Elment, elment a vén ember
Az erdőre tüzet rakni,
Tűzet rakni, ludat sütni,
Tüzet rakni, ludat sütni.
Utána ment a menyecske,
Belé taszitá a tüzbe.
Mind elégett vén szakálla,
Csak megmaradt csontja álla.
Átkozott légy, vörös hagyma!
Keseritsd meg a szememet,
Hogy sirassam vén uramat,
De még jobban a ludamat.
Mert a ludam szép bubos volt,
De az uram vén hunczut volt,
De az uram vén hunczut volt.
_Fertővidék_.
283.
Oh én édes komám uram!
Nem látta kend az én uram!
Tegnap elment a vásárra,
Nem jött haza vacsorára.
Ej már nem tudhatom,
El sem gondolhatom:
Hová ment el, hová lett el,
Talán csak a föld nyelte el.
Oh én édes komám asszony,
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap jókor regvel
Házam előtt ment el.
De igen sirt, és zokogott,
Még jó regvelt sem mondhatott.
Oh én édes komám uram,
Merre ment hát az én uram?
Addig járok, kelek,
Mig reá nem lelek,
Megölelem, megcsókolom
Soha többé meg nem bántom.
Oh én édes komám asszony,
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap viradtára,
Egy cserfa ágára
Felakasztá sugár nyakát,
Ugy végezte házasságát.
Oh átkozott csunya mérgem!
Hogy pokolba vivé férjem.
Oh én nagy szemtelen,
Helyemet sem lelem,
Adjatok hát egy zsineget,
Én is utána elmegyek.
Kend már roszul gondolkodik,
Hogy zsinegért sohajtozik,
De mivel kend azt fogadta,
Hogy életét megjobbitja:
Én már most kimondom,
Többé nem titkolom,
Ő van pipacsárdában
Ott iszik, tánczol bujában.
_Fertővidék_.
284.
Bodó Maris patyolatja,
Hábor Miska lobogtatja,
De mind addig lobogtatja,
A farsangon haza kapja,
A farsangon haza kapja.
Harangoznak, harangoznak;
De nem délre harangoznak,
Szöke piros leányt hoznak,
Az elébe harangoznak,
Az elébe harangoznak.