171.
A melly leány sokat szeret,
Jámbor asszony ritkán lehet.
Mert ha már annyira mehet,
Hogy fejére kontyot tehet:
Nevezi az urát lónak,
Hol deresnek, hol fakónak;
Magát pedig tartja jónak,
S nem barátja egy jó szónak.
Ha ura megy a mezőre,
Más fekszik a lepedőre.
Mig haza jön nagy későre,
Megellik addig a sőre.
_Szend_.
172.
A melly leány sokat szeret,
Jámbor asszony ritkán lehet;
Mert mihelyt annyira mehet,
Hogy fejére kontyot tehet:
Az urát nevezi lónak,
Hol deresnek, hol fakónak;
Magát pedig mondja jónak,
Nem barátja a szép szónak.
Ha még egyszer legény lennék:
Megnézném a kit elvennék;
Megválogatnám a leányt,
Mint a piaczon a dohányt.
A dohánynak a pirosát,
A leánynak a csinosát.
Ha még egyszer leány lennék:
Megnézném, hogy kihez mennék;
Megválogatnám a legényt,
Mint a piaczon az edényt.
Az edénynek a mázosát
A legénynek a szálasát.
_Erdély_.
173.
Egybegyültek egybegyültek a miskolczi lányok.
Ühü, ejha! a miskolczi lányok.
Mit hozának, mit hozának? Egy marok lisztecskét,
Ühü, ejha! egy marok lisztecskét.
Összegyurák, összegyurák zsiros pogácsának,
Ühü, ejha! zsiros pogácsának.
_Erdély_.
174.
A vén asszony kását főz,
Mind megposzogtatja;
A vén ember borjut őriz,
Mind elszalasztgatja:
Fut utána, fut utána,
Lebeg a gatyája,
Fut utána, fut utána,
Reszket a szakálla.
_Erdély_.
175.
Az egri kávésnak két lányát ismérek:
Nánika, Bábika, ketten egy testvérek.
Nánika csak ugy vidul,
Bábika csak ugy busul,
Csak ugy busul magában,
Ama felső szobában.
Egynek is másnak is szolgálni nem győzök,
Németnek, magyarnak kávét csak én főzök.
Karom hányom, farom rázom,
Mint az ürge a pórázon.
Utczu német, rajta most,
Rajta magyar, rakd meg most.
A magyart szeretem, élek halok érte,
Mert az ő szerelme szívemet megérte.
Arról fogadást is teszek,
Inkább holtig leány leszek,
Németet nem csókolok,
Mig csak egy magyart kapok.
A német szorongat, hogy őtet szeressem,
A magyar tapogat, hogy őtet kedveljem.
Félre német a czondráddal,
Ama vékony lábikráddal,
Félre német! csak hamar,
Hadd jőjön ide magyar.
_Erdély_.
176.
Vale immár,
Álnok madár;
Otthon ülhetsz,
Makkot süthetsz,
Tákot ehetsz,
Mig én többet
Hozzád megyek,
Ajtódon belépek.
_Erdély_.
177.
Boritalban vén asszonyt
Én már sokszor láttam,
Tiz kupa bort felhörpentett,
Szemeimmel láttam.
Ugrik aztán mint az őz,
Bár legyen a haja ősz;
Ha ihatik, vigadozhat,
Annál jobban süt, főz.
_Erdély_.
178.
A szegény legénynek búlátott fejére
Jó hire, jó neve, jó viseletére:
Illyen teremtette
Szigoru élete. Jaj, jaj, jaj!
Igy hát az életben meg kell házasodni,
Mondja meg hát kend is, kit kelljen elvenni.
Illyen stb.
Ha kisasszonyt veszek, sok gombostüt neki;
Ha tarlóra viszem, nem kell sarló neki.
Illyen stb.
Ha gazdag lányt veszek, nem tud czipót sütni;
Vendég jő házunkhoz, szégyenlem kinálni.
Illyen stb.
Ha szolgálót veszek, azt meg kell ruházni,
Azt meg kell ruházni s mást fog az szeretni.
Illyen stb.
Ha vén asszonyt veszek, az mindig szomorú,
Annak minden szava csak égi háború.
Illyen teremtette
Szigoru élete. Jaj, jaj, jaj!
_Domony_.
179.
A kukeri lencsének,
Igmándi menyecskének
Híre vagyon:
Nem főtt meg a lencséje,
Oda a szerencséje,
Oda vagyon!
Nem főznek több kuka lencsét egy csomóban,
Nem próbálok több szerencsét Kis-Igmándban.
_Komárom_.
180.
Akár millyen vén asszony,
Ha férjhez mén, csak menyasszony,
Haja czicz, trallárom,
Elhagyott a párom.
Akármillyen füstös tőke;
Szebb a barna mint a szőke.
Haja czicz stb.
Feleséget csúnyát ne végy,
De a széphez hűséges légy.
Haja czicz sat.
Barnát ne végy, mert részeges,
Szőkét se végy, mert beteges.
Haja czicz, trallárom,
Elhagyott a párom.
181.
Szegény panyókás németi,
A gazdasszony nem szereti. Halahula.
Bizony isten majd meglopik
Egy likas selyem kalapik. Halahula.
Az enyim madar gazdasszony
Hogy megsétálni piaczon. Halahula.
Madar katonát meglátik,
Komplimentom megcsinálik. Halahula.
Szegény német csak busulik,
Hogy gazdasszony nem szeretik. Halahula.
_Bereg_.
182.
Az én uram jó volt, a mire kellett,
Kasza, kapa neki soha se kellett,
A hol czégért látott, oda sietett,
A ki neki bort mért, annak fizetett.
Annak annak annak fizetett,
A ki neki bort mért, annak fizetett.
Feleségem jó volt, a mire kellett,
Szita, rosta neki soha se kellett,
Ahol bált tartottak, oda sietett,
A ruhaszabónak sokat fizetett,
Sokat sokat sokat fizetett,
A ruhaszabónak sokat fizetett.
_Szeged_.
183.
Tót asszonynak tót a lánya,
Kacskaringós a szoknyája,
Voltam egykor vele tánczba,
S elakadtam a zománczba.
Alig tudtam majd megválni,
Tánczból is ki kellett állni,
A tánczot, zománczot szidtam,
Jó, hogy le nem szakítottam.
De megfogadtam, hogy tánczba
Nem akadok több zománczba.
Tarka szoknyás, magyar tánczos,
Lesz már párom, nem zománczos.
184.
A gyöngyösi leányok
Járnak koszorúba;
Arra mentek a legények
Sárga sarkantyúba.
Lányok vagytok, szépek vagytok,
Piros az orczátok,
Kertbe mentek rózsát szedni,
Szívem szakajtjátok.
Mindeniknek szeretője,
Csak én nekem nincsen,
Bár az isten egyet adna!
Igen megbecsűlném.
Kezét, lábát összekötném,
Úgy a füstre tenném,
Mennél jobban sirna rina,
Annál jobban nézném.
185.
Azt akarod hogy szép legyél,
Pirosítót sokat vegyél.
Tűkört tartsál a zsebedbe,
Gyakran megnézd magad benne.
Elárulja a ruhája,
Keze, lába, szeme, szája,
S ha füle is ki van fúrva,
Mellyik jó lány, mellyik kurva?
Kitetszik hogy ki a kurva,
Körűl van a haja nyírva,
Kitetszik, hogy ki a lator,
Éjszaka jár mint a bagoly.
Laposban terem a kapor:
Szép legényből lesz a lator.
Száraz fára foly a komló:
Szép leányból lesz a ringyó.
186.
Azt mondja kend, hogy megver,
Hogy a guzsaly csak hever.
Hát kend ugyan mit csinál?
Kertbe néha kisétál.
Mit veszekszik kend mindég,
Tudja az egész alvég,
Mondtam, hogy nem szeretem:
Minek vett kend el engem?
Csak egy rása szoknyába
Nem mehetek a bálba:
Adja el kend a tinót,
Vegyünk rajta viganót.
Azt mondja kend, nem bánja,
Hogy a pénzét kihányja:
Veszen nekem nem egyszer
Vásárfiát a mester.
Csak rá vesztek még egy szót:
Ha nem vesz kend viganót,
Úgy elmegyek a háztúl,
Nem lel kend meg falustúl.
_Hegyalja_.
187.
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.
Újjai az orsón,
Szemei az korsón.
Ha megitta magát,
Félre üti kontyát.
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.
Dudolja nótáját,
Hajtja kotyogóját,
Mereszti a száját,
Nyeli borocskáját.
Kincsem, komám asszony stb.
Ha azt mind kiitta,
Veszett illyen adta
Pörög síkos nyelvén,
Urától sem félvén.
Kincsem, komám asszony stb.
Medve pofozza meg,
A bagoly rúgja meg,
Vágja le a sárkány,
Röfögje az ártány.
Kincsem, komám asszony stb.
Ha magát megunja,
Pajtását kinálja,
Igyál! most van módunk,
Még fenn áll a kontyunk.
Kincsem, komám asszony stb.
Ha az majd lecsuklik,
Nékünk is úgy tetszik,
Fekszünk nyoszolyánkra,
A puha párnánkra.
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.
188.
Kecskeméti vásárfiát egy pénzen,
Vettem minden enni valót fél pénzen.
Magamnak is, másoknak is,
Emez amaz enni valót,
Jaj még maradt is.
Még egy pénzen vettem egy szép lovat is,
Arra vettem szép szerszámot, nyerget is.
Annak vettem szénát, zabot,
A kitől az jól meghizott.
Jaj még maradt is.
Még egy pénzen vettem egy szép bundát is,
Arra vettem piros szijat, csatot is.
Az alá vettem egy dámát,
Kinek csókolgatom száját,
Az kén neked is.
189.
Ha leány kérné a legényt,
Nem sütném itthon a lepényt;
Százat is kérettem volna,
Ha egy nem, más elvett volna.
Már most ugyan dudolnék,
Sok vén leányt csúfolnék,
De most engem csúfolnak,
Mind csak vénnek mondanak.
190.
Messze jártam házasodni,
Bár ne jártam volna!
Édes kedves feleségem,
Bár ott vesztél volna!
Bár az ördög olly jó volna,
Talyigára tenne,
Mennél jobban sikoltanál,
Annál jobban vinne.
191.
Mindennek van szeretője,
Csak én nekem nincsen,
Kinek kettő, kinek három,
Nekem egy csep sincsen.
Ha az isten egyet adna,
Jaj de megbecsülném,
Kezét lábát összekötném,
A füstre feltenném.
A barátok, a barátok
Fa czipőben járnak;
Azok élik világokat,
A kik ketten hálnak.
Én mint szegény árva legény,
Csak egyedül hálok,
Minden felé tapogatok,
De csak falat látok.
192.
A dió is törve jó,
Az asszony is verve jó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó assszony.
Mert az asszony gyarló,
Másokhoz hajlandó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
Azon kivül csacska,
Hamis mint a macska.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
Hárman négyen öszvegyülnek,
Csak ugy tanácskoznak,
Sógor asszony, komám asszony,
Bába asszony! gyerünk a korcsmára,
Meggyühetünk, ha sietünk,
Holnap után délre.
193.
Az asszony egy szükséges rosz, de a férje
Jóvá teszi, csak lábsziját ne kimélje.
Csókolja meg kétszer,
Lábszijazza meg hétszer
Minden héten,
Ujjú! minden héten.
Bánom én a házasságom, a mig élek,
Szaporodik a sok poronty, attul félek.
Már is tele a kuczkó,
Majd megbódul a ficzkó
Boszújában,
Ujjú! boszújában.
Föl sem veszem a világot, eb busuljon!
Csak hogy tőlem a komorság eloszoljon.
Előveszem a pintest,
Megujul ettül a test,
Egyszeriben,
Ujju! egyszeriben!
194.
Csipi nyelvem a paprika,
Nem hallgatok az urfira.
Mert az urfi szeles állat,
Hazud, mig a szája járhat.
Nem érzi azt, a mit beszél,
Szava mint a tavaszi szél.
Feneke sincs a szivének,
Ablaka van a szemének.
_Jászság_.
195.
A tút ember mestersága vikony gyolcsot zarulní,
Kuszalgatni, kupalgadni, fazekokat trotozni.
Csak nyerunk csak veztunk,
Mindig buzig az ember.
Ha nincs pizung maj elmegyung Bisztikara banásnak,
Vad valami zuraságnak, ha szugsig lesz, zispánynak.
Jaj szeginy túd leginy!
Mindig krumpli zabálni.
Ha van pinzung vigan leszung, ziszung egy kis palinka
Eszung ziszung, vigan leszunk, ölelgetung szép lánka.
Jaj szeginy túd leginy!
Mindig krumpli zabálni.
_Jászság_.
196.
Ne készits nagy palotákat jó barátid számára;
Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára:
Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod,
S utoljára magad maradsz azon is, meglátod.
Jobb az isten minden papnál,
És az erszény száz barátnál.
Gazdálkodj és imádkozz:
A konyhádra többet hoz.
_Jászság_.
197.
Magyarország szép haza,
Hiába oltalmaza
Annyi kar s kard tégedet,
Im elvesztéd fényedet!
E nagy változást de nem
Hittük volna istenem!
Hogy az Árpád fiai
Lésznek még más csufjai.
Hol van hol, felelj puha
Nép, a gyöngy magyar ruha?
Egy rongy frakért elhányod
Dicső mentéd, dolmányod.
Régi bőrét most vedli
Nemzetem, – forhemedli,
Gérok, spenczel uj bőre,
Igy áll a szégyenkőre.
Jaj! ha dicső eleink,
Párduczbőrös őseink,
Sirjokból kiszállnának,
Magyart hol találnának?
_Jászság_.
198.
A nagy ember bámultatik,
A jó ember csalattatik,
A rosz ember használtatik,
Nem mindig csendesen.
Czigánytúl ló cseréltetik,
Jó énekes heréltetik,
A katona verettetik,
Nem mindig rendesen.
A nagy barom esettetik,
Ló mellette keféltetik,
Pénz bárkitül szerettetik,
Nem mindig eszesen.
A jó föld boronáltatik,
A kis gyerek elaltatik,
Az ember borotváltatik,
Nem mindig helyesen.
_Nyitra_.
199.
Szép a leány ideig,
Tizennyolcz esztendeig.
Ékesebb a rózsánál,
Mindenféle virágnál.
A bajuszos leánytól
Távozzál mint pokoltól,
Simát, pirost válaszszál,
Gyengét, friset hajhászszál.
Ha füstös már pártája,
Ránczosodik orczája,
Ezt is csak ugy szeressed,
Hogy soha se keressed.
Inkább legyen pántlikás,
Hogy sem boros, pálinkás,
Dicsérje azt a fonás,
Aratás és kapálás.
200.
Jobb Mátyás nap után bizni jéghez,
Mint, kedves hugocskám, kelmetekhez.
Kend hunczut, ő hunczut, ő keme is,
A ki kendteknek hisz, hunczut az is.
_Hegyalja_.
201.
Mit használ a világ,
Mondd meg, sok kincs jószág?
Mint a füst és a szél,
Olly hirtelen elkél.
Mit használ korona,
Királyi szép pálcza?
Pálcza, birodalom,
Elvész, mint hó halom.
Mit az aranyalma,
Melly sárga, mint szalma?
Az arany sárga föld,
Érte magad ne öld.
Mit használ a szépség,
Angyali ékesség?
Szépségek elmulnak,
Rózsák földre hullnak.
Mit használ szép nyakad,
Kláris szín ajakad?
Orczádat mit fested?
Majd földbe lesz tested.
Mit használ a puha
Bibor, bársony ruha?
Bibor szin csigavér,
Ez hát nem sokat ér.
Selyemben, mit használ,
Tested ha talpig áll?
Ezt egy féreg fonja,
Melly szivedet vonja.
Mondd meg hát micsodák,
Mellyeket a világ
Illyen nagyra becsült?
Porból, sárból épült.
Menj el hát rosz világ,
Nincsen benned jóság,
Hanem csak mulandó,
Nincs semmi állandó.
Elég, hogy sokáig
Vontad szívem máig.
Közelg a boldogság,
Örökkévalóság.
_Hegyalja_.
202.
Három éli van a sásnak,
Hamis (igaz) lelke a leánynak.
Négy éli van a gyékénynek,
Igaz (hamis) lelke a legénynek.
Nem tud tettetni a legény,
Gyakran megcsalódik szegény.
De a leány szép szin alatt
Megcsal, mérget ad méz alatt.
_Hegyalja_.
203.
Ugy tetszik, a világ csak örömre vezet:
Nevetek, nevetsz te, ő nevet:
Számtalan vigságok bennünket követnek,
Nevetünk, nevettek, nevetnek.
De sokszor bennünket nagy bú bánat is ér:
Sírok én, te is sírsz, ő is sír.
Az egek a bútól megóvni nem birnak.
Sírunk mi, sírtok ti, ők sírnak.
Ah! talán az isten minket még megkimél:
Remélek, remélsz te, ő remél:
Igy bú közt emberek ismét jókat vélnek.
Remélünk, reméltek, remélnek.
Hát a ki magának hív hölgyecskét szerzett:
Szeretek, te szeretsz, ő szeret.
Boldogok, ha mindig békével élhetnek.
Szerettünk, szerettek, szeretnek.
A vig társaságba ha az embert viszik:
Iszom én, iszol te, ő iszik.
Heje huj! mindnyájan, kik erszénynyel birnak.
Iszunk mi, isztok ti, ők isznak.
De örökké nem tart, se tölgyfa, se kőfal:
Meghalok, meghalsz te, ő meghal.
Nem adhatsz világért semmit a halálnak.
Meghalunk, meghaltok, meghalnak.
Azonban jóllehet hogy testünk elporhad:
Maradok, maradsz te, ő marad.
Ird tüzes betűkkel szívedbe magadnak:
Maradunk, maradtok, maradnak.
204.
Ki engem censurált,
Nagyon megránczigált,
Hogy nem rejiciált,
Becsülöm mint királyt.
Éljent kiáltok rá,
Ne legyen hamuvá.
Ki őt nem követő,
Hamuvá legyen ő –
Hamuvá.
Juratus lenni bár
Nem szégyen és nem kár.
Jobb mégis az ügyész,
Csak így az ember kész.
Örül amaz ugyan,
Sok pénze hogyha van.
De ám ez nem soká
Lesz ismét hamuvá –
Hamuvá.
Gyakorta szép leány
Ő neki csókot hány,
S csak addig szereti,
Míg pénzét csörteti,
De a zseb ha üres,
Szerelme sem tüzes.
Az eskü azután
Hamuvá lesz korán –
Hamuvá.
Máskép tesz az ügyész,
Nem fárad el az ész.
Hogyha egy pöre vész,
Mindjárt a másik kész.
De bármit tegyen ő,
Ha nincs pörkedvelő,
Kinek erszénye bő,
Hamuvá leszen ő –
Hamuvá.
Igy jártam én is hajh!
Nagy volt mindig a baj.
S a pör ha elveszett,
Minden hiába lett.
Fogytak clienseim,
Velek hah, pénzeim,
Igy csillagom leszállt,
S minden hamuvá vált –
Hamuvá.
205.
Mondd meg, rajkó, birónak:
Ne vigye el a fuvót.
Majd eljő az öreg apó,
Majd eljő az öreg apó,
Megfizeti, megfizeti, megfizeti az adót.
Kérjük hát a tanácsot,
Hagyják a kalapácsot,
Ha nincs fuvó, kalapács,
Ugy nem lesz, ugy nem lesz
Rajkó fogára kalács.
Veszek magam feleséget,
Egyiptomi szépséget,
Csókaszemű, kenderhajú,
Kenderhajú, csókaszemű,
Egyiptomi, egyiptomi, egyiptomi szépséget.
Veszek neki katrinczát,
Paszomántos zöld szoknyát.
Megtanítom szeget verni,
Az fog engem ébresztgetni,
Fuvóval, fuvóval tüzet gerjeszteni.
206.
Elvettem egy vén leányt,
Mit csináljak vele?
Kiszeg, koszog a papucsa,
Majd meghalok tőle.
Vagyon esküdt, vagyon biró,
Válaszszon el tőle.
De én – isten teremtése!
Meg nem élek vele.
Télen, mikor hideg van,
Ott ül a kuczkóban,
Nyáron, mikor meleg van,
Heverész a porban.
_Győr_.
207.
A báránynak négy a lába.
Többnyire mind vén a bába.
Boldog a ki él magába.
Nem üthetni ki nyers fába.
A melly leány sokat szeret,
Jó már abban ritkán lehet;
De mihelyt annyira mehet,
Hogy fejére kontyot tehet:
Az urát nevezi lónak,
Hol kesének, hol fakónak;
Magát pedig mondja jónak,
Nem barátja a szép szónak.
Gyakran figyelmez ablakra,
Mint a kancza az abrakra.
Ha kérdi ura, hogy mit néz?
Arra már a felelet kész.
Mi bajod uram, mit kérdesz?
Egy kedves bátyám ma itt lesz.
Adj pénzt hamar a kocsmára,
Serre, borra, pálinkára.
Oh szegény legény, mit tettél?
Mikor illyen leányt vettél?
Talán bolond gombát ettél,
Mikor illyenre szert tettél.
Ha az ura megy erdőre,
Más fekszik a lepedőre,
Mig haza megy nagy későre,
Megfonyad addig a bőre.
Akkor ugy néz az urára,
Mint egy nagy akasztófára,
Igazítja ganéjára,
Hogy tegye a pipájára.
_Pest megye_.
208.
Debreczen ám hires város,
Professor ott a csapláros.
Csiri biri dongó, rittalárom,
Diri dongó!
Délig az istent dicséri,
Délután a vad bort méri.
Csiri stb.
A mellett egy kutyát lopott,
S abból csináltatott dobot.
Csiri stb.
A deákok észrevették,
S mindenütt dobra ütötték,
Csiri stb.
Elkezdték azért dalolni:
.......... a bort méri,
Csiri stb.
Pedig még kutyát is lopott,
Abból csináltatott dobot.
Csiri stb.
Ezt...... mint meghallotta,
Azonnal kidoboltatta:
Csiri stb.
Hogy ki a dongót danolja,
Tizenöt forint a díja.
Csiri stb.
De azért nem hallgattatik,
S a dongó most is mondatik:
S csak azért is dongó, rittalárom,
Diri dongó!
_Szabolcs_.
209.
Kenyeresen csuda esett,
Két kis kakas összeveszett.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
Az enyém csak egy kevés volt,
De a kendé két éves volt.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
Az enyém volt hoszu farku,
De a kendé kurta farku.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
Debreczenbe kéne menni,
A kakasnak törvényt tenni.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
Ha ottan nem segítenek,
A palatinushoz menek;
De a kakasomat nem hagyom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
210.
Volt egy szegény ember,
Nem vala egyebe,
Csak egy kék tehene,
Egy szép felesége.
Lám a szomszéd asszony
Nem ollyan szép mint én:
Mégis van ruhája,
Szép piros csizmája.
Az asszony az urát,
Arra ösztönözi:
Adja el a kéket,
Ruházza fel őtet.
Elhajtják a kéket
Gyorsan a vásárra,
Vásárolnak posztót,
Száz forint az ára.
Sem flaner, sem posztó,
Sem sinór reája.
Édes kék tehenem,
Hová lett az ára?
_Ung_.
211.
Hogyha szépet veszek el:
Ki győz rá vigyázni,
Nem lehet a szépnek,
Hívségében bízni.
Hamar elhódítják,
Ha az ember nem őrzi;
Egyik nyomorúság
A másikat éri.
Hogyha rútat veszek el:
Hogyan szerethetem?
Vagy igaz jó kedvemből
Hogyan ölelhetem?
Ugy nem leszen vele,
Éltem boldog soha;
Látom a szerencse
Nekem csak mostoha.
Ha gazdagot veszek el,
Egy sulyos keresztem.
Csak azt hányja szememre:
Hogy csak készre jöttem.
Az övé a jószág,
Mellyet én nem kerestem;
Még azt is sajnálja,
A mit iszom, eszem.
Hogyha szegényt veszek el,
Jaj! miként élhetünk?
Most is szegény vagyok én,
Még szegényebb leszünk.
Egy koldusból kettő,
Utóbb több is válhat,
Elég nyomoruság
Bús fejemre szállhat.
Ha városit veszek el,
Nem szokott munkához;
Nem illik a dolog
Kisasszonyságához.
A sült galamb pedig
Nem repül szájához,
Ha serényen nem lát
A maga dolgához.
Ha falusit veszek el:
Otthon ül, goromba,
Minden mulatságban,
Csak orczám pirítja.
Nem is leszen vele
Éltem boldog soha;
Látom, a szerencse
Nekem csak mostoha.
Ki hasonló hozzám,
Ugy látom én ebben,
Mint egy világos színt
Mutató tükörben.
Mintsem hogy én sokat
Szenvedjek éltemben,
Jobb én nekem, maradok
Ifju legénységben.
_Zala_.
212.
Apám ki volt, nem tudhatom,
Mert senkire sem foghatom.
Nagy nemzetből kellett lenni,
Mutatják a levelei.
A minapában mondották,
Nekem tudtomra úgy adták:
Hogy az én nagy atyám neve
Irásban légyen feltéve.
Anyám neve volt Regelfloh,
Habsburgban taligatoló,
Megtette végső szándékát;
Reám hagyta taligáját.
De én a tolást meguntam,
Habsburgból Bécsbe utaztam;
Au weh! mi vagy most te szegény?
Egy vándorló vargalegény.
213.
Hej liba, liba, liba!
De jó volna a tolla.
Hej dunna, dunna, dunna,
Kimaradtunk alóla!
Lesz még ollyan éjszaka,
Megpihenünk alatta.
214.
Csütörtökön viradóra,
Lement két lány a folyóba,
Fehér lábát mosta,
Jól megszappanozta,
A folyóba.
Már mi nálunk kidobolták,
Hogy a szappant ne árulják;
Mert a lányok nyalkák,
A lábukra mossák,
A folyóba.