1.
Babám szerelmiért
Mit nem cselekedném!
Folyó s tenger vizét
Kalánnal kimerném.
Annak fenekéről
Apró gyöngyöt szednék,
Apró gyöngyöt szednék,
Gyöngy koszorút kötnék.
_Szeged_.
2.
Szólnak a kakasok,
Majd is reggel lesz már,
Fordulj felém babám,
Mert magad maradsz már.
Bár csak az a hajnal
Hamar ne hasadna,
Gyenge szerelmünknek
Vége ne szakadna.
Látod-e te, babám,
Azt a száraz nyárfát?
Mikor az kizöldel,
Akkor jövök hozzád.
Könnyebb kősziklából
Poharat csinálni,
Mint két igaz szívnek
Egymástól elválni.
Babám szerelmiért
Mit nem cselekedném!
Sebes tenger vizét
Kanállal kimerném.
_Szeged_.
3.
Hosszú farkú fecske,
Bácskai menyecske,
Hogy jöttél te ide,
Az idegen földre?
Nem jöttem én ide
Senki látására,
Barna kis angyalom
Szive szakadtára.
A másik faluba
Legény a lányt hivja,
Párját nem találja,
Annak vagyok párja.
_Szeged_.
4.
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom,
Elmennél-e a kovácshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám a kovács,
Ollyan mint a rosz bogrács.
Nem megyek én ahhoz.
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a takácshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám a takács,
Ollyan mint a záptojás.
Nem megyek én ahhoz.
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a Jánoshoz
Az eszemadtához?
Jaj anyám a János,
Valamennyi mind álmos.
Nem megyek én ahhoz.
Lányom, lányom, gyöngyvirágom
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a diákhoz
Az eszemadtához?
Jaj anyám a diák,
Ollyan mint a gyöngyvirág.
Elmegyek én ahhoz.
_Szeged_.
5.
Esik eső a haraszton,
Nem kapok én a paraszton;
Jó az isten, jót ád nekem,
Hej szolgabiró vesz el engem.
Én ezután már nem bánom,
Kocsi jöjjön értem, három,
Lovaslegény tizenhárom,
Hej de nem leszel az én párom.
_Szeged_.
6.
Kiöntött a Duna vize meszszire
Valamennyi szép leány van, elvitte;
Fogja hát ki mindenki a magáét,
Ne szeresse soha senki, soha senki, a másét.
Nincsen kedvem, mert elvitte a fecske,
Egy száraz jegenyefára letette,
Akkor leszek, – édes rózsám, a tied,
Mikor az a jegenyefa, jegenyefa, megered.
Nincsen kedvem, mert elvitte a gólya,
Mert ott jártam, a hol nem kellett volna.
Lesz még kedvem, majd elhozza a szélvész,
Füred alatt, Füred alatt, majd kifogja a révész.
_Pápa_.
7.
Söprik a füredi utczát,
Masíroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lány
Megyen a regement után.
Hová hová, barna kis lány?
Kérdi tőle a kapitány.
Ne kérdje azt hej huj, fő kapitány,
Megyek a szeretőm után.
Nem is leány, ki nem barna;
Nem is legény, ki nem nyalka,
Nem menyecske, hej huj, ki nem csalfa,
Ki az urát meg nem csalja.
_Pápa_.
8.
Fölszántottam a kőrösi nagy utczát,
Vetek belé piros pünkösti rózsát;
A két szélin piros rózsa nyildogál,
Közepiben barna legény sirdogál.
Nem meszsze van az én rózsám tanyája,
Ide látszik annak az almafája;
Rá szállott egy fehér galamb bújába,
Kedves babám, itt hagylak nem sokára.
_Tisza-Vezseny_.
9.
Szeretnék én páva lenni,
Pávaruhába öltözni,
Szomszéd asszony menye lenni,
A fiának párja lenni!
_Tisza-Vezseny_.
10.
Estve kezdem pej paripám nyergelni,
Hajnalig tart a rózsámtól bucsúzni;
Elbucsúzok, kedves rózsám, örökre;
Nem kacsingatsz világos kék szemembe.
_Tisza-Vezseny_.
11.
Vizi malom, őröld meg a buzámat,
Azzal sem fárasztom pej paripámat,
Van hat ökröm, befogom a szekérbe,
Ugy állok a vizi malom elébe.
Nem forog már a jászkiséri malom,
Mig én azt jól körül nem igazgatom;
Nem alhatik az én kedves galambom,
Mig én őtet körül nem csókolgatom.
_Tisza-Vezseny_.
12.
Csak azért szeretek falu végin lakni,
Hogy az én galambom arra jár itatni.
Arra jár itatni, magát fitogatni,
Magát fitogatni, a lovát ugratni.
Mig a lova iszik, lehet vele szólni,
Piros két orczáját meg lehet csókolni.
_Tisza-Vezseny_.
13.
Eszem a te istenedet,
Mért nem szeretsz te engemet?
Ha szeretsz is, nem ér semmit,
Nem szeretek már én senkit.
Kimentem én a kis kertbe,
Arczczal borultam a földre,
Még se láttam a kit kéne,
Kit a szivem kedvelene.
_Tisza-Vezseny_.
14.
Már én többet éjtszaka nem járok,
Mert megtudják hogy szeretőt tartok,
Rászokott a szemem az intésre,
Gyenge karom az ölelgetésre.
Már ezután kis kalapot veszek,
És melléje rozmaringot teszek,
Szagos leszek a merre én járok,
Annál jobban szeretnek a lányok.
_Tisza-Vezseny_.
15.
Vezseny felé látok eget,
Ott látok egy bús fölleget;
Ha Vezseny felé fordulok,
Talpig gyászba beborulok.
Álnok hitü, de megcsaltál,
De kedves szeretőm voltál!
Azt kivánom hogy az halál
Ragadjon el, ha rád talál.
Eddig rózsám, enyém voltál
Csalárd szived nyugszik másnál,
Jobb-e hát más mint én voltam?
Pedig érted majd megholtam.
Nem tudtam volna gondolni
Hogy egy álnok meg fog csalni,
De megcsalt egy gonosz lélek,
Már ezután mindig félek.
_Tisza-Vezseny_.
16.
Búsul a gerlicze madár,
Minden erdő szélin leszáll,
Hát a szegény szolgalegény,
Mikor utra indul szegény?
Búsuljon már, ki nem élhet,
Búsuljon a kutya többet,
Bolond volnék, ha busulnék,
Ha szeretőd nem tartanék.
Tartottam is egy kis barnát,
Kiért szólt az egész világ.
Egész világ rólam beszél,
De azt mind elfujja a szél.
_Tisza-Vezseny_.
17.
Szól a világ mit hajtok rá,
Ugy ég a tűz, ha tesznek rá.
Tettek is rá, tesznek is rá,
Ugy-e babám, ne hajtsunk rá.
Megmondtam, hogy lányt ne szeress,
Ha menyecskére szert tehetsz,
Nem egyébre való a lány,
Csak járatni maga után.
Nem is erdő, kibe fa nincs,
Nem is falu, kibe lány nincs;
Ha leányok nem volnának,
A kutyák sem ugatnának.
_Tisza-Vezseny_.
18.
Ide kékellik a Mátra,
Rózsa nyilik oldalába,
A ki aztat leszakasztja,
Kedves rózsám neve rajta.
Kékellik a liliomszál,
Rabod vagyok, mert megfogtál;
De ne ugy bánj mint raboddal,
Hanem ugy mint galamboddal.
_Tisza-Vezseny_.
19.
Szép a csikó, ha szépen fölnyergelik,
Szép a leány, ha szépen felöltözik,
Ha elmegyen a templomba előttem,
A lelkem is majd kirepül belőlem.
_Tisza-Vezseny_.
20.
Minden bokor a szállásom,
Csak a botom a pajtásom,
Minden falu édes hazám,
Minden asszony édes anyám.
Nincsen nekem édes anyám,
Ki szánó szemet vessen rám,
Idegenből lett mostohám,
Az is mindig haragszik rám.
Azt gondolod, rózsám, bánom,
Hogy te tőled meg kell válnom?
Én előttem az csak álom –
Van szeretőm kettő, három.
_Tisza-Vezseny_.
21.
Egerben a fűszál mind bánatnak hajlik,
Az én kedves rózsám rólam gondolkozik:
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
A jó isten tudja mikor szabadúlok.
Akkor leszen, rózsám, hazajövetelem,
Mikor kapufélfád piros rózsát terem;
Azt pedig jól tudod, hogy soha sem terem,
Igy hát nem lesz nekem hazajövetelem.
Kivánod-e rózsám, szabadulásomat?
Vagy jobban kivánod csendes halálomat?
Csak azért kivánom csendes halálodat,
Rabsággal töltöd el fiatalságodat.
_Tisza-Vezseny_.
22.
Elmengyek, elmengyek, messze földre mengyek,
Ennek a falunak lakosa nem leszek.
Ha elmégy, ha elmégy, csak hozzám igaz légy,
Igaz szereteted hamisra ne fordítsd.
Kisérj el galambom, csak a kapuig is
Azután elmegyek magam egyedül is.
_Tisza-Vezseny_.
23.
Búval és bánattal élem világomat,
Búval is terítik az én asztalomat.
Ha nem szeretsz rózsám, csináltass koporsót,
Annak oldalára egy keserves jajszót.
Ird fel a nevemet kalapod szélire,
Hogy mikor leveszed, hadd jussak eszedbe.
_Tisza-Vezseny_.
24.
Hogy tudott kend, rózsám, ide jönni, ide jönni,
Árkot kellett kendnek itt ugrani, itt ugrani;
Ha a lába ki fog ficzamodni, ficzamodni,
Ki fog kenden, rózsám, szánakozni, szánakozni?
Szánakoznék rózsám, de nem merek, de nem merek,
Barna szeretőm van, attól félek, attól félek.
_Tisza-Vezseny_.
25.
Fekete pántlikám fujdogálja a szél,
Köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél;
Arról sem tehetek hogy már megvetettél,
A sok irigy miatt elidegenedtél.
Az igaz szeretet azt hozza magával,
Hogy minden érje meg maga galambjával;
De te meg nem érted, az enyim elvetted,
Verje meg az isten a te álnok szived!
_Tisza-Vezseny_.
26.
Este későn ne járj hozzám,
Mert nagy vigyázat van reám;
Ha eljösz is, lassan járjál,
Ablakomon hallgatózzál.
Kopogtasd meg ablakomat,
Majd kinyitom az ajtómat,
Meg is vetem az ágyamat,
Rá fektetem galambomat.
Nem mind arany, a mi fénylik
Nem gyémánt, a mi tündöklik,
Nem szeretőd az mindegyik,
A ki szivből hizelkedik.
Hiába kelsz, hiába jársz,
Hiába taposod a sárt,
Mert én rózsám, gyenge vagyok,
Nem is kendhez való vagyok.
_Tisza-Vezseny_.
27.
Megérem még azt az időt,
Sirva mégy el kapum előtt,
Megöleled kapufáját,
Ugy siratod a gazdáját!
Elmehetsz már házam előtt,
Nem vigyázlak mint ezelőtt.
Szólok hozzád egy vagy kettőt,
De azt sem ugy mint ezelőtt.
Elmehetsz már a kert alatt,
Nem kérdik hogy ki lánya vagy;
Ha kérdik is, csak azt kérdik,
Hány szeretőd lesz még őszig?
Elmehetsz már én előttem,
Szeretőt is tarthatsz tőlem;
Meg is csókolhatd én tőlem,
Szemedre sem vetem, szivem.
_Tisza-Vezseny_.
28.
De szépen megy a hajó a vizen, a vizen,
De szépen szól a kis madár a réten, a réten,
Szállj le, szállj le te kis madár, a földre,
Vidd el az én levelemet messzire.
Makó alatt van egy kis ház magába, magába,
Abba van az én galambom rabságba, rabságba,
Irok neki vigasztaló levelet,
Én is elmék, kedves babám, ha lehet!
Szépen szól a kolozsvári czimbalom, czimbalom,
Esztendőre biztat kedves galambom, galambom,
Esztendőrül esztendőre angyalom,
Áldjon meg a jó isten, azt kivánom.
_Tisza-Vezseny_.
29.
Sír a leány a kocsiba,
Mikor viszik más faluba;
Sirhat is az, mert van miért,
Az ő szülötte földeért.
Sirhat az az édes anya,
Kinek katona a fia,
De még jobban az az anya,
Kinek eladó a lánya.
_Tisza-Vezseny_.
30.
Szerettelek, kedves babám, a nyáron,
Fáradoztam tizenhárom határon;
Hol erdőben, hol mezőben, hol sáron;
Nem hagylak el, mig élek a világon.
Kedves babám, ha azt tudnád, a mit én,
Jaj de igaz szivű leány vagyok én,
Álnoksággal megcsaltad a szivemet,
A jó isten ugy áldjon meg tégedet.
Már ha elmégy, kedves babám, kivánom
Hogy az ut előtted rózsává váljon,
Még a fű is édes almát teremjen,
Az én szivem téged el ne felejtsen!
_Tisza-Vezseny_.
31.
Ne szomorkodj, légy vig,
Nem lesz az mindig igy,
Ki megszomorított,
Meg is vigasztal még.
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok;
A jó isten tudja,
Mikor szabadúlok.
Ha rabot volnék is,
Csak tied is lennék,
Virágos kertedbe
Gyomlálód lehetnék.
Ne szeress, ne szeress,
Mert nekem nem kellesz,
Elmult az az idő,
Mellyben voltál kedves.
Az egek is tudják
Szomoru szivemet,
Mert ők is hallgatják
Jajos beszédemet.
Mig ezt az unalmas
Föld hátát taposom,
Emlékezetedet
Könnyeimmel mosom.
Ha megszünik a bú
Szivemet gyötreni,
Még a halál sem fog
Onnét kitörleni.
A mit én mondottam,
Azt fogadtam ma is,
Hogy téged szeretlek
A koporsómban is.
_Bereg-Szabolcs_.
32.
Ha Petriből elmégysz,
Soha vissza ne nézz,
Talán a szivednek
Nem lesz ollyan nehéz.
Petriből elmentem,
Visszatekintettem,
Szomoru szivemnek
Nagyobb bút szereztem.
Szerelem, szerelem!
Ugyan hol lellek fel?
Kősziklán nem termesz,
A mezőn sem vetnek.
Ha az a szerelem
Kősziklán teremne,
Nem egy kisasszonynak
Keze lába törne.
Ha a mezőn vetni,
Mint búzát lehetne,
Sok nyalka urficska
Szántó vető lenne.
_Bereg-Szabolcs_.
33.
Túl a hegyen, Tótországon
Ül a madár egy zöld ágon,
Tőrt vetettem a lábára,
De elrepült nem sokára.
Repdess madár, repdess szivem,
Tied vagyok, te légy hivem,
Siess vissza kebelembe,
Mert visellek hiv szivembe.
Im ha elszállt, hadd repüljön,
Csak a szive meg ne hüljön,
Hogy tavaszra visszatérjen,
Szivem czélját úgy elérjem.
Csak ne volna az irigység!
Szeretni nagy gyönyörűség.
Mert a ki szeret, kétszer él;
Jaj de minden irigytől fél.
Akár élek, akár halok
Tőled, kincsem, meg nem válok.
Én is ollyan barna vagyok,
Épen hozzád való vagyok.
_Szabolcs-Bereg_.
34.
Most akadtam egy hajóra, de jóra,
Evező nélkül valóra, hajóra.
Magam vagyok evezője,
Barna rózsám szeretője, haja ha.
Nem jó erdős helyen lakni, haja ha!
Mert sok ölfát kell ott vágni, haja ha!
Ha elvágom a lábomat,
Nem láthatom galambomat, haja ha!
Esik eső karikára, haja ha!
Az én rózsám kalapjára, haja ha!
Azért esik karikára,
Hogy én vagyok a rózsája, haja ha!
Esik eső a fenyvesen, haja ha!
Ne kapj rózsám, a nemesen, haja ha!
Inkább kapjál a paraszton,
A kupeczes kalaposon, haja ha!
Az én rózsám a kocsmába, haja ha!
Lobogós ing, gatya rajta, haja ha!
Érte mennék, eső esik,
Majd szégyenli, ha elesik, haja ha!
_Tiszahát_.
35.
Megemésztett engem a bú,
Mint a levágott fát a szú;
Engem ugyan megemésztett
A titkon való szeretet.
Jó szeretni, de titkosan,
Nem mindenkor világosan.
A ki szeret világosan,
Szenvedi gyalázatosan.
A kit a szerelem megfog,
Nem kell annak semmi dolog.
Engem a szerelem fogott,
Kell a kutyának a dolog.
_Tiszahát_.
36.
Terjed a kökényfa ága,
Keservesen sír az árva,
Bár csak isten adta volna,
Hogy egy árva se lett volna.
Végig mentem a kő hidon,
Szembe jött rám az én hugom,
Nem a hugom: a galambom,
Kinek orczáját csókolom.
Én istenem, hogy tud élni,
Melly madár nem tud repülni,
Az a legény házasodni,
Ki csak most tanul szeretni.
Ez az utcza tekervényes,
Mi nálunk a lányok kényes,
Nappal a legényt megszólja,
Estve pedig megcsókolja.
Én istenem, add meg nekem,
Szabad világomat érnem,
Hozd fel a régi napomat,
Add vissza a galambomat.
_Tiszahát_.
37.
Zavaros a Tisza vize nyárba,
Ha szépen felárad a partjába,
Ha megfujja záporeső szele,
Vajjon, rózsám, jutok-e eszedbe?
Akkor jutok én neked eszedbe,
Mikor bú száll szomorú szivedre,
Szállott már egy, rózsám, az enyimre,
Szálljon másik párja a tiedre.
Kerecsenyen végig sütött a nap,
Rajta sétál a rózsám mindennap.
Ha feltekint seprett udvarára,
Hull a könyü piros orczájára.
Mondd meg rózsám, szeretsz-e engemet?
Ha nem szeretsz, ne biztasd szivemet.
Ha nem szeretsz galambom, hagyj abba,
Mert nem varrtak engem a nyakadba.
Ha meghalok, el ne temessetek,
Megizenem az én édesemnek.
Hogy lássa meg hideg tetememet;
Ugy tegyetek a sirba engemet.
Minden madár siratja a párját,
Ugyan ki ne szánná meg rózsáját,
Mikor előtte a sirba teszik,
A szivére olly nagy bánat esik!
_Tiszahát_.
38.
Nem megyek én sebesen,
Csak az uton csendesen,
Ott sem áll meg a szemem,
Csak az én édesemen.
Majd megnézem mentemben,
Mi van a kiskertedben,
Apró virág, viola,
Tied leszek valaha.
_Tiszahát_.
39.
Uj a csizmám, most vették,
Huzd rá czigány, hadd kopjék.
Kicsi nekem ez a ház,
Majd kirugom a padlást.
Kedves szivem, galambom,
Te vagy az én orvosom.
Beteg szivem igen fáj,
Orvosa az édes száj.
Kicsiny perge kalapom,
Adjál csókot, galambom,
Mert a kezem ugy is már
Csak te véled leszen pár.
Egy pohár bor, egy jó szó,
Szádnak csókja olly forró,
Hogy égeti képemet
Hozzád köti szivemet.
Itt van gyürű, karika,
Háljunk itt az éjtszaka;
Ha megfázol, tubiczám,
Majd betakar bő gubám.
_Erdély_.
40.
Sárga csikó, csengő rajta,
Vajjon hová megyünk rajta?
A kő hidról nagy utczára,
Onnan Kis Pál udvarára.
Annak van egy kényes lánya,
Irás után nyolcz párnája,
Kék asztala, zöld abrosza:
Vajjon ki koczkázik rajta?
_Erdély_.
41.
Gyere rózsám, Enyedre,
Ott a világ közepe;
Ott árulják a rózsát,
Köss belőle bokrétát.
_Erdély_.
42.
Jobb a bor, jobb a bor,
Jobb a pálinkánál;
A magyar menyecske
A német lánykánál.
_Erdély_.
43.
És az eső, zug a dara, haja haj!
Ne nézz rózsám a diákra, haj, haj;
Mert a diák el nem veszen,
Utoljára csuffá teszen.
Hajja huj!
_Erdély_.
44.
Nagy árnyéka van a fának,
Nagy hire van a szép lánynak.
Ugy folyik annak a hire,
Mint Dunába Garam vize.
_Bars_.
45.
Mikor én kis leány voltam,
Szép bábuért majd megholtam.
De mikor most nagyobb vagyok,
Szép legényért meg is halok.
Meghalok én valahára,
Pünkösd második napjára.
Kiterítnek engem szépen
Galambomnak eleiben.
_Bars_.
46.
Szeretőm szépsége most jutott eszembe,
Fekete két szeme ragyog a szemembe.
Piros két orczája tündöklik elmémbe,
Az ékes beszéde habzik a szivembe.
Nincsen virágos kert, ki olly rózsát nyilna,
A kit leszakajtnak, hogy el ne hervadna.
_Bars_.
47.
Nyárban esik nyárban a derék aratás,
Karácson havában a szerelemország;
Kinek esik jóra, kinek esik roszra,
Sok édes anyának szíve fájdalmára.
_Bars_.
48.
Debreczeni czédulaház!
Földig beborított a gyász.
Sem anyámért, sem apámért,
Csak a kedves galambomért.
_Nyirség_.
49.
Én istenem, mi az oka?
Körül veres az ég alja.
Bokros bú járja szivemet,
Bánom én az édesemet.
_Nyirség_.
50.
Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Közepibe két szál gyenge vessző.
Gulya, ménes legeli azt,
Az én rózsám téríti azt.
Ej hej kedves rózsám, tőled meg kell válni.
Guba, guba, debreczeni guba!
Kit nem adnék hat ökörért soha.
A hat ökör szántó vető,
De a guba hív szerető.
Ej haj stb.
Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Be szép legény kerüli azt kettő.
Ha az isten megengedi,
Őszszel párja fogok lenni.
Ej haj kedves rózsám, tőled meg kell válni.
_Nyirség_.
51.
Ha meghalok, el ne temessenek,
Hadd üzenjek a nemzetségemnek;
Legelőször barna szeretőmnek,
Hogy ő véle egy sirba tegyenek.
_Nyirség_.
52.
Volt nekem egy rozmarinom,
Elvesztettem, jaj be bánom,
Örül az a ki meglelte,
De én holtig sirok érte.
Sír a kis lány a kocsiba
Mikor viszik más faluba.
Sirhat is ő, mert van miért
Az ő szülötte földeért.
_Nyirség_.
53.
Rózsa, rózsa piros rózsa,
Mért nem jársz te a templomba?
Hej! mig két orczád pirosítod,
Hej! a templomot elmulatod.
_Zemplén_.
54.
Jaj be szegény legény vagyok,
Egy pénznek ura nem vagyok.
Hej kölcsön kérnék, de nem kapok.
Mert nagy interest nem adhatok.
Jaj be szegény legény vagyok,
Csókot pénzért se kaphatok.
Hej! de ha egyszer megindulok,
Hej! fejem alá is rakhatok.
Szánjon meg hát, hugom asszony,
Legyen feleségem asszony.
Építsünk csak a szereteten,
Boldogok leszünk mind a ketten.
_Hegyalja_.
55.
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A kutyának ugatása
Észre vétet engem.
Adok csontot a kutyának,
Véget vet az ugatásnak.
Igy bejöhetsz hozzám.
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A lovaknak dobogása
Észrevétet engem.
Adok szénát a lovaknak,
Vége lesz a dobogásnak.
Igy bejöhetsz hozzám.
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A ludaknak gágogása
Észrevétet engem.
Adok zabot a ludaknak,
Vége lesz a gágogásnak.
Igy bejöhetsz hozzám.
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A macskának nyávogása
Észrevétet engem.
Adok tejet a macskának,
Véget vet a nyávogásnak.
Így bejöhetsz hozzám.
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
Az egérnek czinczogása
Észrevétet engem. –
Félre vitéz, minek is élsz,
Ha már egy egértől is félsz;
Távozz tőlem messze.
_Hegyalja_.
56.
Kicsike még az én párom,
Három esztendeig várom.
Haj rózsám, violám,
Csókold meg az orczám.
Szemöldöke sugár vagyon,
Az enyimhez illik nagyon.
Haj rózsám stb.
A lesz a maga magzatja,
A kinek én leszek atyja.
Haj rózsám, violám,
Csókold meg az orczám.
_Zemplén_.
57.
Buzával él a vad galamb,
Szomorun szól a nagy harang,
Szomorun szól, a mint hallom,
Halva fekszik a galambom.
Bárcsak addig ki ne vinnék,
Mig én innen oda érnék.
Koporsójára borulnék,
Jaj de keservesen sirnék.
_Hegyalja_.
58.
Árva vagyok, árva lettem,
Hogy hívemet elvesztettem.
Árva vagyok, mint a gólya,
Mellynek nincsen pártfogója.
Nem kell nekem senki híve,
Senki megunt szeretője,
Beérem a magaméval,
Az én barna galambommal.
Majd elmegyek valamerre,
Valamelly ország szélére,
Fészket rakni fügefára,
Sok irigyeknek daczára.
Isten hozzád, Magyarország,
Nekem nem zöldel itt több ág.
Isten hozzád, szép vidékem,
Szívemet nem keserítem.
59.
Tudod rózsám, tudhatod is,
Jó voltam én, de hamis is;
Megcsaltam én ezeret is,
Megcsallak, rózsám, téged is.
Annyi nekem az irigyem,
Mint a fűszál a mezőben;
Csipkebokor a szállásom,
Nincs Kaposon maradásom.
Szerettelek, azt megvallom,
De már annak vége vagyon,
Vége vagyon szerelmünknek:
Betelt kedve irigyünknek.
Szóltak, ha veled beszéltem;
Irigyeltek, ha rád néztem.
Irigyeljék már, nem bánom,
Szerettelek, holtig bánom.
Szidott anyád, ne szidjon már,
Szólt a világ, nem hajtok rá,
De sokat szidott hiába,
Szálljon az a vén nyakába.
_Ung_.
60.
Harangoznak Csengerbe,
Vajjon ki halt meg benne?
Egy szép barna legénynek
Szeretője, szegénynek.
Harangoznak estvére,
Menjünk a temetésre.
Egy szép barna menyecske.
Holt meg a szerelembe.
Jaj be sáros ez az út,
Volt szeretőm de rám unt.
Be csillagos ez az ég,
Majd eszedbe jutok még.
_Ung_.
61.
Falu végén keskeny gát,
Barna kis lány, ugord át.
De te, szőke, ne probáld,
Mert elreped a szoknyád.
Falu végén magas ház.
Hát te kis lány mit csinálsz?
Egyengetem magamat.
Várom a galambomat.
Vékony deszka kerítés,
Jaj be karcsu teremtés.
Mihelyt őtet megláttam,
Mindjárt magamnak szántam.
_Ung_.
62.
Apró fának apró a virága,
Barna legény fekete gubába.
Szőke kis lány alá húzta magát,
Mégis kilátszik a karton kabát.
_Ung_.
63.
Kecskeméti czifra szó,
Ott te rózsám ne gyászó,
Ha gyászolsz is három nap,
A gyászodnak vége van.
A szivedben három szó,
Egyik: rózsám, ne gyászó,
A második: szerelem,
A harmadik; gyötrelem.
_Nyitra_.
64.
Mutasd kérlek, szerelmedet,
Ne hunyd be fényes szemedet,
Az rongálja én mellemet,
Nem találom én helyemet.
Akar merre járok, kelek,
Előttem a fényes szemed.
Pillants reám, adj szerelmet,
Ugy találom én helyemet.
_Nyitra_.
65.
Kinek van, kinek van
Tarka kezkenője,
Annak van, annak van
Barna szeretője.
Van nekem kezkenőm,
Fehér is, tarka is,
Van nekem szeretőm,
Szőke is, barna is.
_Sümeg_.
66.
Árka mellett a szőlőnek
Hallom szavát Örzsikémnek.
Ott arat ő, ott énekel,
Tehene mellette legel.
Tehenének füvet arat,
Ad az neki tejet, vajat;
Vajas pogácsát süt nekem,
Őt azért én megölelem.
Adj Örzsikém, még csókot is,
Szeretem a pogácsát is:
Jó az, hogy ha vajas tejes,
De jobb a csók, mert az édes.
Szeretsz Örzsim, te engemet,
Szeretlek én is tégedet;
Ha adsz csókot egyet kettőt,
Adok érte tizenkettőt.
_Sümeg_.
67.
Széles a kalapom karimája,
Meleg a nap, állj babám, alája.
Gyenge orczád pirosa, fehére,
Napsugártól égne feketére.
A kikelet nyiló virággal jár,
Zöld ágak közt él vigan a madár,
S a legénynek akkor van élete,
Ha babáját szive mellé vette.
Uj a subám, fél vállamra vetem,
S irigyeim kényemre nevetem,
Mit nekem a világ? hadd fecsegjen,
Csak a szivem igaz helyén legyen.
_Pest megye_.
68.
Boldogtalan az én sorsom,
Rózsafa lesz a koporsóm,
Nem hittem, hogy valahára
Legyek babám unalmára.
Nekem a legtisztább estve
Fekete színre van festve;
Komor felettem az ég is;
Elhagyott a szeretőm is.
_Pest megye_.
69.
Azért hogy én szegény vagyok
Fekete hat lovon járok;
Fekete hat lovam karcsu,
Magam vagyok barna fattyu.
Kupeczes kalapot veszek,
Mellé rozmaringot teszek;
Szagos leszek merre járok,
Jobban szeretnek a lányok.
_Pest megye_.
70.
Elmehetsz, elmehetsz,
Nekem már nem kellesz.
Elmult az az idő,
Mellyben voltál kedves.
Nem azért szeretlek,
Hogy én elvegyelek,
Csak azért szeretlek,
Szóval hitegetlek.
_Győr_.
71.
A fekete retket
Csütörtökön vetik;
Azt a szőke leányt
De sokan szeretik.
Ne félj pajtás, ne félj,
Hogy soká szeretik;
Valamerre jár, kel
Tudom, kikerülik.
_Győr_.
72.
Bárányom legel mezőben,
Iszik babám a pinczében,
Vörös bor van a kezébe,
Nem tom, jutok-e eszébe.
Csak akkor jussak eszébe,
Mikor más ül az ölébe,
Akkor se jussak egyebért:
Csak az igaz szeretetért.
_Győr_.
73.
Bujdosik egy ifju a városból,
Bucsúzik ő minden barátitól,
Az kedvese reá níz,
Hull a könye, mint a viz.
Mit hagysz hát, galambom, ha elmégysz?
Ezt a gyürűt ujjamról,
Ez vagyon gyémántból,
Ezt hagyom örök ajándékul.
_Győr_.
74.
Itt a kocsi, el kell menni,
Nem is tudok szólani.
Csak az nehéz a szívemnek,
Hogy tőled meg kell válni.
Gyönge testem testére,
Bágyadt szívem szivére,
Lehajtanám bús fejemet
Fehér hattyu mellére.
_Győr_.
75.
Egy kis kórót kaszáltattam,
Ugy megégett, ugy ugy úgy.
Egy kis tejet forraltattam,
Ugy megforrott, ugy ugy úgy.
Pap fogja kezemet,
Ugy szégyenlem, ugy ugy úgy.
Mester mondja: hozzá menjek,
Ugy akarom, ugy ugy úgy.
_Győr_.
76.
Sirass anyám, sirass,
Mig előtted járok,
De aztán ne sirass,
Ha utnak indulok.
Lesznek siratóim
Az égi madarak,
Kik eltemettetnek,
Az erdei vadak.
Hulljatok levelek,
Rejtsetek el engem,
Mert az én kedvesem
Sírva keres engem.
_Győr_.
77.
Szívem szép bálványa,
Alig hogy láttalak,
El sem is hagytalak.
Kincsem, szép angyalom,
Emléked csókolom.
Szemem lánggal lobog.
E szál virágodat,
Emlékzálogodat
Szivemnél felleled,
Már most isten veled!
_Győr_.
78.
Szép a rozmaringszál bokorba,
Mikor kötik azt koszorúba;
Felteszik a szűz lány fejére,
Ugy kisérik a menyekzőre.
_Győr_.
79.
Érik a szőlő,
Hajlik a vessző,
Borul a levele.
Két szegény legény
Vándorolni készül,
De nincsen kenyere.
Eredj haza rózsám,
Süss neki rétest,
Főzz neki levest,
Hadd legyen jó kedve.
Jól megzsírozd neki,
Jól megtúrózd neki,
Ugy add a kezébe.
Sütöttem is neki,
Főztem is neki,
Még sincsen jó kedve.
_Jankovács_.
80.
Dörög a kocsi
Pattog a Jancsi,
Talán értem jőnek;
Oh édes anyám,
Kedves szülő dajkám!
De messze elvisznek.
Kocsira ládám,
Kocsira ágyam,
Magam is felülök.
_Jankovács_.
81.
Örül a viola reggeli harmatnak;
Ej, én is örűlök barna galambomnak.
Mikor a menyecske sétál a kis kertben,
Szedi a violát, selyem kezkenőben.
Mikor a menyecske sétál a templomba;
Én pedig vigságban megyek el korcsmába.
Mikor a menyecske czifrán felöltözik,
Elmegy a templomba, de nem imádkozik.
Hányja veti széjjel ragyogó szemeit,
Hogy hol láthatná meg kedves szeretőjét.
82.
Ugat a kutyám, a kicsi, haja haj!
Jön a szeretőm, a piczi, haja haj!
Ha egy kicsint nagyobb volna,
Mindjárt hozzám való volna, haja haj!
Ugat a kutyám, a Rajna,
Jön a szeretőm, a barna;
Ha barna is, de nem czigány,
Szeret ő engem igazán, haja haj!
Ugat a kutyám, a hangyás,
Jön a szeretőm, a ragyás,
Azért hogy ő kicsint ragyás,
Az az igaz magyar fizás, haja haj!
Nem mind ezüst, a mi tallér;
Nem minden legény gavallér;
Nem minden legénynek való,
Arany csipkés nyakravaló, haja haj!
Az atkári kerek réten, haja haj!
Csak egy csillag van az égen, haja haj!
Gyöngyös felé jobban ragyag,
Én is onnan való vagyok, haja haj!
Gyöngyös város szép helyen van,
Három csillag felette van;
Én is onnan való vagyok
A hol az a csillag ragyog, haja haj!
_Domony_.
83.
Sokat köszöntem apádnak,
Sokat az édes anyádnak:
Csak hogy kedveket lelhessem,
Benned reményem lehessen.
Az igaz, hogy semmim sincsen,
Bár akárki megtekintsen;
De van becsületem, szívem,
Ha bár egyebem is nincsen.
Van egy parányi házacskám,
Van egy néhány bogaracskám;
Lesz mindig egy két krajczárom,
A falut sorba nem járom.
Lesz egy darabka kenyerem,
Ha feltörik is tenyerem;
Lesz jó vizem, tiszta szívem,
Csak te lennél igaz hivem.
_Domony_.
84.
Felsütött a nap a cserjén,
Bús a besenyői legény;
Meg akarna házasodni,
De nincs a lányt hová vinni.
Haszonbérlett tanyájába,
Superlátos nyoszolyába
Fekteti a menyasszonyát,
Királynak képzeli magát.
_Domony_.
85.
Jaj be szép csendes este van,
Nem fuj a szél;
Jaj be szépen remeg az a
Nyárfalevél.
Minek nekem a szép leány,
Hű szerető?
Szeretőm már nekem az a
Bús temető.
Ki is visznek már engemet
Nem sokára,
Kedves rózsám gyászt köthet a
Kalapjára.
_Domony_.
86.
Felsütött a nap sugára,
Szép szeretőm ablakára.
Kikönyökölt két karjára,
Most is hí, hogy menjek arra.
De mert megcsalt a hitetlen,
Lett irántam érzéketlen.
Nem megyek többet hozzája,
Had süssön a nap reája.
_Domony_.
87.
Jaj be fenszáll az a héja,
Mégis körme közűl él a:
Hát én magamban egyedűl
Hogy éljek meg nálad nélkűl!
A kis madár is párt talál,
Vidámon ágrul ágra száll,
Csak én páratlan és árva,
Mindentül el vagyok zárva.
A szép tavasz közel van már,
Most minden új örömre vár:
Csak magam vagyok szomorú,
Mint a hervadó koszorú.
_Domony_.
88.
A gyöngyösi kő híd alatt, kő híd alatt,
Fürtős gubám oda maradt.
Vámot kérnek, de nem adok, de nem adok,
Mert én hevesi fi vagyok.
A gyöngyösi kő híd alatt, kő híd alatt,
Piros csizmám oda maradt.
Vámot kérnek de nem adok, de nem adok,
Mert én hevesi lány vagyok.
_Domony_.
89.
Nincsen nekem feleségem, se babám,
Nincs is nekem tiszta ingem, se gatyám.
Majd lesz nekem feleségem, babám is,
Majd lesz akkor tiszta ingem, gatyám is.
Kinek nincsen szeretője, babája,
Menjen ki a zöld erdőre magába,
Irja fel a falevélre bujába,
Hogy nincs neki tiszta inge, gatyája.
Arra mennek haza felé a lányok,
Szomorun tekintgessenek reájok.
Majd megszánja a legszebbik közűlök
Ha pedig nem, fogjon egyet belőlök.
_Domony_.
90.
Jaj be fázom egy ümögbe,
Takarj, rózsám, a szürödbe;
A szürömnek nagy az ára,
Nem takarlak be hiába.
91.
Hogy ha tudnád mért szeretlek,
Avagy pedig mért kedvellek?
Elhidd, hogy hozzám eljönnél,
Talán ugyan megölelnél.
Szemed neked szép mosolygó,
Ajakad is csókra való,
Termeted is hozzám való,
Épen te vagy nekem való.
Szebb vagy te az Dianánál,
Piros orczád a rózsánál,
Kedvesebb vagy az aranynál,
Bárcsak engem megcsókolnál.
A ki ez éneket hallja;
Én elhiszem, azt gondolja:
Jaj, be jól van ennek dolga,
Bár én nekem is ugy volna!
92.
Kis kertemben kinyilt szép dupla viola,
Galambomnak kikerül belőle bokréta,
Ha kikerül, kötök neki,
Kalapjára tűzöm neki,
De csak úgy, ha lehet.
Kihajtom én arra alá mind a hat ökrömet,
Leterítem legszebb gyöpre czifra szép szűrömet;
Oda várom galambomat,
Az én kedves angyalomat,
De csak úgy ha lehet.
Akkor szép a vad tüskefa, ha zöldellik,
Akkor szép a barna leány, ha öltözik,
Kezkenőjét kötözgeti,
Szőke legény ölelgeti,
De csak úgy, ha lehet.
93.
Hamis a szemed,
Hamis a szived,
Hamis te néked
Minden csep véred.
Jusson eszedbe,
Ki volt kedvedbe,
Lám én is voltam
A te szivedbe.
_Szend_.
94.
Gerlicze turbékol a jegenyén,
Kincsem háza előtt busúlok én:
Be kár hogy ablaka olly igen szük,
Hogy egymást benne nem ölelhetjük.
Én be nem mehetek, ő pedig ki,
Észrevesz az utczán még valaki,
Csak csókot sem adhat s vehet ajkam,
A rámaszálkákba akad hajam.
Rothadjon el a fád, gonosz ablak,
Vagy minden szerestül kiszakasztlak,
Mért tiltád el tőlem szeretőmet,
Hogy ne ölelhessem, s ő engemet!
_Szend_.
95.
Repülj madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én szeretőmnek:
Ne sirasson engemet.
Sirtam én már eleget,
De nem sirok már tőbbet,
Ugy is tudom, kis angyalom,
Hogy nem leszek a tied.
_Szend_.
96.
Ez a falu de be vagyon kerítve,
Kincsem, rózsám, hogy mégysz ki belőle?
Be vagy te a szívembe kerítve,
De ki soha nem is mégysz ám belőle.
Tulsó soron most nyilik ki a rózsa,
Még ide is illatozik a szaga,
Leszakasztom azt a szélső levelét,
Nem felejtem ugy el galambom nevét.
_Szend_.
97.
Kis kertembe retket vetek,
Ollyan legényt nem szeretek,
Kire apja, anyja vigyáz,
Mert ott a szerelem hibáz.
Eljárkálhatsz már előttem,
Szeretőt is tarthasz tőlem,
Nem mondja már többet a szám:
Jere be, gyenge violám!
Elmenj innen, ne fütyörészsz,
Kis kertemben ne törd a rést,
Mert hiába töröd a rést,
Engem ugyan te el nem véssz.
_Szend_.
98.
Megizentem az édes anyámnak,
Készítse el az én gyöngy ruhámat,
Piros czipőt fekete sarokra,
Fejér szoknyát hat felhajtásosra.
Megizentem az édes anyámnak,
Készítse el az én bokrétámat,
Két szélire szálas rozmaringot,
Közepibe bokros búbánatot.
_Szend_.
99.
Szomoru udvar ez nekem,
Ajtót sem nyitnak itt nekem,
Nem is nyitnak itt egyébnek,
Csak a szolgalegényeknek.
_Karancsvidék_.
100.
Mit tehetek már én arról,
Hogy a nap alulról borúl.
Napok, holdak elborulnak,
Vig napjaim mind elmulnak.
Kedves rózsám, ha elhagytál,
A beszéddel alább hagyjál.
A nyelvedet zabolázd meg,
Engem rózsám, ne gyalázz meg.
_Karancsvidék_.
101.
Fonjál rózsám, fonjál
Két, három orsóra,
Csak a mi elég lesz
Két szemborítóra.
Megfonom, könyemmel
Ki is fehérítem,
Ugy se soká élek,
Szememre terítem.
Elment, elbucsúzott,
Duna felé tartott,
Jaj egeknek ura,
Talán belé ugrott!
_Karancsvidék_.
102.
Telki Pista kötött bokrétája,
Három napig állott a pohárba.
Ugyan, rózsám, minek is kötötted,
Mikor én a tiéd nem lehetek.
_Karancsvidék_.
103.
Nincsen nekem jobb tanyám,
Mint a rózsám udvarán;
Leterítem a subám,
Oda várom a rózsám.
104.
Micsoda lárma ez
Abba zöld erdőbe?
Talán a galambom
Lovat lop belőle?
Csörög a békója
Tán be vagyon hajtva.
Kössétek, vigyétek,
Hadd fizessen érte;
Mert a piros hajnal
Tilalomba érte.
Tilalom, tilalom,
Karancs-keszi malom,
Nékem is tilalom,
A kedves galambom,
Meg nem csókolhatom,
A mikor akarom.
_Karancsvidék_.
105.
Ne nézz rám haragos szemmel,
Ne idegenedj tőlem el.
Ej, mert ha engem elszalasztasz,
Ej, illyen rózsát hol szakasztasz.
Jaj, ha elmégy tőlem, kedves,
Kérlek hoszú utat ne vess.
Ej, mert most is az a keserves,
Ej, hogy messze vagy tőlem, kedves.
_Karancsvidék_.
106.
Oh be esik, oh be borul,
Oh be fázom bal oldalról;
Oh be fázik az a karom,
Kivel rózsámat takarom.
_Vásáros-Namény_.
107.
Elindulok hosszu utra,
Kiről, rózsám, ne várj vissza;
Hosszu utnak mennyi pora,
Szívemnek annyi bánatja.
Árok előtt nőtt czédrusfa,
Nem vétettem neked soha,
Ha én vétettem valaha,
Megbocsáss nekem, rózsafa.
Ékes madár, be elhagyál,
Békeséges utakon járj;
Csendes folyóvizet igyál,
Rózsám, rólam gondolkozzál.
Én nem bánom, élj kedvedre,
Csakhogy meg ne bánd végtére,
Nem élsz még mindig kedvedre,
Még bú is szállhat szívedre.
_Vásáros-Namény_.
108.
Barna kis lány udvara,
Kövicscsel van kirakva,
Legény, ne járj éjtszaka,
Ébredezik a gazda.
Megfogja a hajadat,
Rimánkodhatsz ott magad.
Barna kis lány, eredj ki,
Vár a rózsád oda ki.
Nem gondolom, hogy várna,
Gyenge szívem dobogna.
_Vásáros-Namény_.
109.
Kapum előtt jár a posta,
Levelemet még sem hozta,
Hogy a rózsám él-e, hal-e
Vagy jó egészségben van-e?
Se nem élek, se nem halok,
Mert csak rólad gondolkozok.
_Vásáros-Namény_.
110.
Édes anyám rózsafája,
Engem nyitott egyik ága.
Bár engem se nyitott volna,
Maradtam volna bimbóban.
Elmehetsz már én mellettem,
Szeretőt tarthatsz felőlem,
Ne félj, hogy megirigyeljem,
Soha szemedre se vetem.
Édes anyám mondta nekem,
Minek a szerető nekem?
Felgondolom gyengeségem,
Tudni sem kéne azt nékem.
_Vásáros-Namény_.
111.
Erdő, erdő, oh be szép zöld erdő!
Közepiben két szál gyenge vessző;
Gulya, ménes legel benne,
Barna rózsám az őrzője.
Hej rózsa, rózsa,
Rózsa, barna rózsa!
Kaszás csillag jár fel a réteken,
Nem házasodom meg én e télen;
Megvár engem az a rózsa,
Ki két orczámat csókolja,
Hej rózsa, rózsa,
Rózsa, barna rózsa!
Ugyan rózsám, mit vétettem én neked,
Hogy ugy megszomorítottad szívemet?
Sírok bús gerlicze módra,
Nem felelek minden szódra,
Ne hagyj el, galambom,
Nagy árvaságomra.
_Vásáros-Namény_.
112.
Esik eső, bugyborékol,
Szól a kakas, kukorékol,
Oh, be csalárd az a kakas,
Éjfélre szól, hajnal hasad.
Hajnal hasad, csillag ragyog,
A rózsámnál még sem vagyok,
Bizonyságom a kapufél,
Hogy mindig ott ér az éjfél.
_Vásáros-Namény_.
113.
Elszakadt a buza töve,
Nincsen a legénynek szeme;
Ha szeme vón, szégyenlene,
Kettőt, hármat nem szeretne.
Megérhetné egy rózsával,
Vagy én velem vagy egy mással.
_Vásáros-Namény_.
114.
Piros a konkoly virága,
A szép legény mindig rózsa;
Megházasodik, elhervad,
Legénységétől elmarad.
Hegytetőn terem a bokor,
A legényeké a pokol;
Magas fán terem a zöld ág,
A lányoké a mennyország.
Ne higy akkor a legénynek,
Mikor azt mondja: szeretlek;
Mikor kezed a kezébe,
Akkor is más van eszébe.
_Vásáros-Namény_.
115.
Szépen ragyog a hajnali csillag,
Szeretőm ablakom alatt ballag,
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyenge szivem megszakad utána.
Rózsi lányom, kicsiny vagy szeretni,
Ráérsz még te főkötőt feltenni,
Hidd el, fiam, addig tart világod,
Mig a legény kérni jár utánad.
Rózsi lelkem, jer az ablakodra,
Hogy teszek egy csókot ajakadra,
Ezer búval van életem tele,
Egyszerre mind temessem el vele.
Hallod, anyám, millyen szépen hí ki,
Koszorút is kötöttem már neki,
Olly jól illik kerek kalapjára,
Mint a csókja lányod orczájára.
Rózsi lányom, ne higy a legénynek,
Addig szeret, mig nem tart övének,
Hogyha egyszer fejed bekötötte,
Veréssel kezdődik szeretete.
Hiszen apám kendet is megverte,
Ugy-e, anyám? mégis csak szerette,
Ha kend megvolt, én is csak megleszek,
Azért biz én csak hozzája megyek.
Rózsi lelkem, te enyém, én tiéd,
Megesküszünk majd pünköst ünnepén,
Hidd el, rózsám, olly jó leszek hozzád,
Mint tulajdon édes apád, anyád.
Hallod anyám, mit fogad a lelkem,
Hiszed immár gyönyör lesz életem.
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyenge szivem meghasad utána.
_Pécska_.
116.
Szerettelek, rózsám, nagyon,
De már annak vége vagyon.
Vége vagyon már mindennek,
Hosszu utaim végének.
Tudod, rózsám, mit fogadtál,
Mikor kis kertben sétáltál?
Rózsabokor mellé álltál,
Virágot is onnan adtál.
_Sümeg_.
117.
Elmegyek én szeretőmhöz,
Felköltöm én mély álmábul.
Ébredj, rózsám, mély álmodbul,
Hadd bucsuzzam városodtul.
Elmennél-e, itt hagynál-e?
Vagy hogy szived nem fájna-e?
Ha kő volna, meghasadna,
Öveg volna, elpattanna.
Irigylették, ha rád néztem,
Bánták, ha veled beszéltem,
Vagy ha házadba bémentem,
És a felé nézegettem.
Verje isten azt a szivet,
A ki kettőt, hármat szeret,
Nám én csak egyet szeretek,
Mégis eleget szenvedek.
Én istenem, add azt érnem,
Kit szeretek, azzal élnem.
Ha azt nem engeded érnem,
Nem is kivánom életem.
_Sümeg_.
118.
Már mi nálunk igy köszönnek:
Adjon isten engem kendnek!
Én pedig ezt igy fogadom!
Köszönöm, édes galambom.
Már mi nálunk az a szokás,
Nem is leány, ha nem ragyás,
Illik neki rettenetes,
Ha egy kissé himlőhelyes.
Ugy meg vagyok határozva,
Mint a csikó kantározva.
Szabadságom be van zárva,
Mint a madár kalitkába.
Megégett a réten a nád,
Mindig szerettem a barnát.
Megégett a cserfatőke,
Szebb a barna, mint a szőke.
_Jászság_.
119.
Amott egy kis patak csereg,
A mellett csókoltalak meg,
Mig csak az ki nem apad,
Hív leszel, azt fogadtad.
Szép a fülemile madár,
Be régen nem láttalak már.
Vennék egy olly pántlikát,
A millyet senki sem lát.
Hajladoz a széltől a nád,
Hajlandó a szivem hozzád.
De ha elhagysz valaha,
Meghalok bánatomba.
Jó ízű a ma sült lepény,
Nincsen náladnál szebb legény.
Illik a szádra a csók,
Mint a szegletbe a pók.
_Jászság_.
120.
Ne szomorkodj, légy vig,
Nem lesz ez mindég így.
Ki megszomorított,
Meg is vigasztal még.
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok.
A jó isten tudja,
Mikor szabadúlok.
Légy erős szivedben,
Szomorú ügyedben,
Hidd el, a jó isten
Nem hágy ez inségben.
Én is, hogy szerettem,
Mennyi kínt szenvedtem!
S mikor nem is véltem,
Boldoggá lett éltem.
Légy hát türödelmes,
Szenvedő szerelmes.
Az ég megkegyelmez,
Csak reá figyelmezz.
_Jászság_.
121.
Álom, álom-e vagy valóság?
A mit látok, mind mulandóság.
E ritka szépség, látom, én vagyok,
Örömemben majd elájulok.
Czukorban, téjben, mézben feredek,
Bibor-bársonyba öltözködhetek.
Száz szolgát, s szobaleányt tarthatok,
Üveges hintóban járhatok.
_Jászság_.
122.
Te kis rózsám, szép kis rózsám,
Be szépen nevetsz rám,
Szerelemszin orczáddal
Az alélt lelkeket,
Bágyadt tetemeken,
Hogy ujitod csókoddal.
Én kedvesem, szép kedvesem!
Igy bájolsz te engem
Angyali kellemeddel.
A te vidámságod,
Édes mosolygásod
Paradicsomba emel.
_Jászság_.
123.
Tudod-e galambom, minap mit fogadtál?
Hogy a boglya mellett nekem csókot adtál.
Többet is igértél, ha együtt lehetünk,
Ha sok ránk vigyázó szemtől nem félhetünk.
Még azt is igérted: magadhoz vezetel,
Ha öreg nénédtől titkon kiszökhetel.
De ez arany napot mind hiába várom,
Látom, nem tetszik fel hajnali sugárom.
Pedig ugy szeretlek, mint a lágy kenyeret,
Sohajtok éretted egy nap százezeret.
Kérlek hát, galambom, ha béestveledik,
Jer ki, ha vén nénéd ágyba heveredik.
A kert hátuljánál fogok én rád lesni,
De ne késs, mert nagyon nehezen fog esni.
Ne félj, hogy megfázzál, jó subám betakar,
Nem fázik az ugy is, ki csókolni akar.
Ölembe viszlek el, rózsám, a tanyára,
S ismét visszahozlak hajnal hasadtára.
_Jászság_.
124.
Szabad a madárnak három ágra szállni,
Szabad a legénynek három lányhoz járni.
Az egyikhez elmegy, a másiknál ott hál,
Harmadiknak mondja, hogy sehová sem jár.
Nincsen e világon nagyobb nyomorúság,
Ki megházasodik, ej nem szereti egymást.
Könnyebb a tevének tű fokán átbujni,
Mint két szerelmesnek egymástúl elválni.
_Csallóköz_.
125.
Fuj a szellő barna felhő tornyátul,
Az én rózsám eprezni van Sajón tul,
Gyere vissza, barna rózsám, ne eprezz,
Százszor mondtam, de nem hitted, eső lesz.
Mennydörög a záporeső, szakadoz,
Sajó vize árkán felül dagadoz.
Ne félj, rózsám, az én karom általnyul,
Ide haza hozlak másik partjárul.
_Csallóköz_.
126.
Csókolj engem, kedves rózsám,
Adósod nem marad a szám;
Ha igy velem mulatozol,
Reggel szebben pirosodol.
Szép szemed lesz hajnalcsillag,
Piros hajnal lész az ajkad;
Te pedig majd, kedves rózsám,
Mint fényes nap, simulsz hozzám.
_Hegyalja_.
127.
Megesküdtem az egekre,
Mind a három istenekre:
Atya, fiú, szentlélekre,
Téged szeretlek örökre.
Megérem még azt az időt,
Azt a boldog, vig esztendőt,
Kedvesemmel vacsorálok,
Véle kedvemre sétálok.
Esküszöm is mindezekre,
Hogy hiv leszek mind örökre.
Ha az én szivem változott,
Legyek én akkor átkozott.
_Hegyalja_.
128.
Nézd, angyalkám, mint hervadok,
Szemem miként sirdogál,
Nézd, érted, hogy ellankadok,
Mint egy gyenge virágszál.
Kérlek, tölts balzsamot sebhedt
Lelkemre hív kezedből,
Vagy egy szánakozó cseppet,
Gördits szép szemecskédből.
_Hegyalja_.
129.
Nem iszom bort, csak a szőllő levét,
De azt is ugy, ha megszűrik elébb.
Szeretem én a barna menyecskét,
De azt is ugy, ha megcsókol elébb.
Nem iszom bort, fogadásom tartja,
Iszom vizet, ha a rózsám adja,
De azt is ugy, ha szájából adja,
Mint gerlicze, ha párját itatja.
_Hegyalja_.
130.
Már én a tiszántúl maradok,
A hol egy madárszót sem hallok.
Bár csak egy madárszót hallanék,
Kivel a babámnak izennék.
_Hegyalja_.
131.
Udvaromon csépelik a zabot,
Kis kertemben rakják az asztagot.
Barna kis lány, csak addig várakozz,
Mig korcsmáros egy itcze bort felhoz.
Ha kicséplik, felmérem a zabot,
Ha behordnak, tetézek asztagot.
Barna kis lány, sima csókod tüze
Lesz majd szemes asztagom teteje!
_Hegyalja_.
132.
Kicsapott a Körös az alföldre,
Isten hozzád, galambom, örökre.
Már én hozzád nem is fogok járni,
Jaj de nehéz, meg kell tőled válni!
Ha örökre el kell tőled válni,
S ha búmban tán meg is fogok halni,
Ültess egy szép rózsát a síromra,
Megkönyezlek minden viradóra!
_Hegyalja_.
133.
Van szeretőm, János nevű,
Van szép ökre, daru nevü.
Selyem neki az ostora,
Zöld pántlika a csapója,
Kapum előtt csattogatja,
S szegény szivem hasogatja.
_Székelyföld_.
134.
Nézz ki, rózsám, ablakodból,
Most indulok a városból,
Nézz utánam keservesen,
Vagy látsz többet, vagy soha sem.
Szerettelek, de nem hitted,
Hű szerelmem megvetetted,
Megvetetted, s eltaszitál,
Engem búbánatnak adtál.
Megérem még azt az időt,
Sirva mégy el kapum előtt.
Szólok hozzád egyet, kettőt,
De azt sem ugy, mint azelőtt.
_Székelyföld_.
135.
Gyászban derült én reggelem,
Szomorúan jött éjjelem.
Nekem a legtisztább estve,
Gyász szinre van érted festve.
Ellenem fúnak a szelek,
Enyhelyet is alig lelek,
Kedvem semmiben sem telik,
Bumat minden nap nevelik.
A kinek kedvében jártam,
A kitől legtöbb jót vártam:
Rágalmazó nyelvek mellett
Az is ellenségemmé lett.
_Székelyföld_.
136.
Hej páva! hej páva!
Királyné pávája!
Ha én páva volnék,
Jobb reggel felkelnék.
Jobb reggel felkelnék,
Folyóvizre mennék,
Szépen megmosdanám,
Tollam hullogatnám.
Tollam hullogatnám,
Hogy kapja meg a lány,
Hű szeretőjének
Kalapjára éknek.
Mert tollad, szép páva!
Gyöngy, mint rózsám szája,
S valahányszor látnám,
Mindig öt gondolnám.
_Székelyföld_.
137.
Hazám! hazám! édes hazám!
Bár csak határod láthatnám!
Látom füstjét, de csak alig.
Hogy az égen lengedezik.
Édes anyám, gyujts gyertyára,
Haza érek vacsorára.
Forralj nekem édes tejet,
Morzsolj belé zsemlyebelet.
Hogy egyem egy vig vacsorát,
A mit édes anyám csinált.
_Székelyföld_.
138.
Az a madár micsa madár,
Ki kertembe szólani jár?
Én istenem, hogy tud élni,
Mikor ő nem tud beszélni!
Én jól tudok beszéleni,
Mégis alig tudok élni.
_Székelyföld_.
139.
Tótfaluban jártam az estve,
Azt is az én rózsám megleste.
Még ma mindig hányta szememre:
Hol voltál te rózsám, az estve?
Nem ültem én ott is sokáig,
Éjfél után három óráig.
Nem csináltam én ott egyebet,
Vállára tettem két kezemet.
Megöleltem karcsu derekát,
Megcsókoltam piros ajakát;
Édes rózsám, kérlek tégedet,
Ne pirongass azért engemet.
Mert majd sokat sirok, busúlok,
Meghasad a szivem, meghalok.
_Székelyföld_.
140.
Ha nem tudod rózsám, hol lakom,
Jere velem, majd megmutatom.
Kicsin az én lakom, nem nagy vár,
Téged a szerelem oda vár.
Ezt a kerek erdőt járom én,
Ezt a barna kis lányt várom én.
Ez a barna kis lány ibolya,
Én vagyok a vigasztalója.
_Székelyföld_.
141.
Ne küldj rózsám, a mezőre,
Mert elsül az orczám bőre;
S ha elvesztem szép szinemet,
Nem csókolsz szívből engemet.
Ne küldj rózsám, a templomba,
Ha nem követsz engem nyomba.
Mert ha szemem felemelem,
Sok legény néz szembe velem,
Ne küldj rózsám, a vásárba,
Sok eladó van ott nyárba,
Ha engem is annak néznek,
Hát ha tőled eligéznek?
„Menj el, rózsám, a mezőre,
Ha elsül is orczád bőre,
Ugy is barna szép képedet,
Csókolom a jó lelkedet.
Menj el rózsám, a templomba,
Követlek én téged nyomba.
S ha a szemed felemeled,
A választást bennem leled.
Menj el rózsám, a vásárba,
S ne ereszkedj mindjárt árba,
Minden lépteden én nézlek,
S mások elől eligézlek.“
_Székelyföld_.
142.
Elment az én rózsám
Idegen országra;
Azt izente vissza
Hogy menjek utána.
Ha én aztat tudnám:
Mellyik uton ment el,
Azt én felszántanám
Aranyos ekével.
Azt én be is vetném
Apró szemű gyöngygyel,
El is boronálnám
Sűrü könyeimmel.
Azt én meggyászolnám
Délig feketével,
Délután pediglen
Patyolat fehérrel.
_Székelyföld_.
143.
Sárga sinór, selyem sujtás,
Hová megyünk estve pajtás?
„Ide fel a guzsalyasig,
Ott mulatunk jó hajnalig.“
Hej! pajtás hej! liktáriom!
Szeretetnél jobb az álom;
Mert az álom nyugodalom,
A szeretet szívfájdalom.
A guzsalyas messze innen,
Ne fáradjunk oda ingyen.
A leányoknak hívsége
Vékony, mint a fonal vége.
_Székelyföld_.
144.
Fáj a szivem szivedért,
A te két szép szemedért.
Azért se mindegyikért,
Csak az én édesemért.
A te szemed fekete,
Az én szivem belepte.
A te szemed tiszta kék,
Az én szívem érte ég.
_Székelyföld_.
145.
Kertem alatt foly a Tisza,
A vize szép s elég tiszta,
Eredj kis lány, hozz belőle,
Hadd muljék a szomjam tőle.
Tisza vize nem zavaros,
Az én rózsám szép takaros.
Nem adnám a félvilágért,
Nem senkinek birtokáért.
146.
Be szépen szól a muzsika,
Mi lesz belőlünk valaha?
Lesz belőlünk árva madár,
Minden falu szélin leszáll.
Be szépen szól a klarinét,
De szeretem a csaplárnét;
Megöl az a nézésével,
Megcsal a szép szemeivel.
Haragszik rám a szomszédom,
Hogy ugy nem mondom: galambom.
Ne haragudj rám szomszédom,
Majd ugy mondom: hogy galambom!
147.
Bodor füst száll erdőbe,
Még ma eső lesz belőle.
Megázik a virágszálom,
Virágszálom, szép angyalom.
Hej, de messze van a vágás,
Ott virágzik a szép hajtás.
Szeretsz-e soká galambom?
Hej nem tudom, hej nem tudom.
148.
Gyócs ingem, gyócs gatyám mi haszna nekem már,
Ha a szívem belül fekete gyászban jár.
Nem megyek el már a kapud előtt többet,
Nem látom, a kinél nem szült anya szebbet.
Nem mondják már nekem, gyere be violám,
Gyere be violám, csókold meg az orczám.
Én is megcsókolom vasárnap délután,
Vasárnap délután, kétszer egymás után.
Kinra születtem én, búra nevelkedtem,
Beborúlt örökre az ég is felettem.