Lu. Ne tegyen idegessé! Engedelmeskedjék, ha valamit parancsolok! Nekem
nagyon kell vigyáznom! Még mindig nem érti?
Konrád. De értem, asszonyom. Csak úgy gondoltam, hogy diszkréten,
óvatosan, egy taxin hazakísérhetném…
Lu. Isten ments! Maga úgyis itt lakik a hotelben, csak menjen haza. Majd
én egyedül! Szegény Miksa nagyon féltékeny! _Miksa neve említésére
megint sírva fakad._
Konrád. És mikor látom, édes?
Lu. Holnap.
Konrád. Mikor.
Lu. Este tízkor. Úgy, mint ma. Jöjjön értem a cukrászdába. De csak a
soffőrt küldje be.
Konrád. Köszönöm! Köszönöm! Remélhetek akkor? Hadd örüljek előre!
Lu. Maga egy drága ember. Mindenesetre elvárom, hogy villámgyorsan
teljesíti első ígéretét.
Konrád. Én? Akár most elrohanok a férjéhez, és felköltöm álmából.
Lu. Isten ments! De minél gyorsabban intézkedik, annál megbizhatóbb
benyomást tesz! – Most menjen aludni!
Konrád. Csak egy biztató szót! Remélhetek holnap? Ah, válaszoljon,
válaszoljon!