Konrád. Igen. Mért néz rám ilyen szemrehányóan? Magának meg férje van!
Lu. Ah, kedvesem! Milyen szörnyű az élet. Miért találja meg az ember
ilyen későn az igazit?
Konrád. Ah, Lu! Megőrjít ezekkel a szívhangokkal!
Lu. Csak ne őrüljön meg, elnököm. Az sohse jó. Jaj, de mohó ember!
Konrád. Nézze… én belátom, hogy nem lehet valakit rögtön szeretni,
átmenet nélkül. De azért vagyok ideges, mert érzem, hogy ön most van
közvetlenül a döntés előtt. Az én boldogságom napok, talán csak órák
kérdése. Nem tévedek, úgy-e? Ah! Mondja, hogy nem tévedek!
Lu. Nem hinném, hogy tévedne.
Konrád. Ah! Lássa! Hát… akkor… mikor? Mikor? Úgy szenvedek, mint egy…
mint egy…
Lu. Türelem. Nálunk polgári asszonyoknál lassabb a tempó. Önök gazdag
emberek meg vannak hozzá szokva, hogy… egy kokottot azonnal
megkaphatnak. El van kényeztetve, elnököm!
Konrád. Ah! Ne beszéljen így! Mikor tudja, hogy a szerelmem épp a
becsülésen alapszik! Azért szeretem, mert asszony, mert ez a szerelem
veszéllyel jár mindkettőnkre, mert ön áldozatot hoz!…
Lu. No és… mert ön is nős ember. Ha egy kicsit tárgyilagosan
gondolkozunk, önnek itt üzletileg és családilag is nagyon ártana egy
nyilvános viszony!
Konrád. Milyen okos! Milyen okos!
Lu. _Mi_ hallgatunk. _Mi_ elbújunk. Íme, egy úriasszonynak megvannak a
maga nagy előnyei. Ezért érdemes egy kis türelemmel lenni.
Konrád. Igen, igen. Igaz. Oly okosan beszél. Élvezet hallgatni. Belátom.
És kérem, bocsássa meg ezt az ízléstelen sürgetést. Hozzájárul ehhez,
hogy már igen régóta közelében sem voltam női lénynek… A hajón senki…
egyéb utazásokon senki, senki, és most egyszerre az ön izgató közelsége,
illata, tekintete… már egy hét óta!
Lu. Ön vad, uram! Jaj de vad! De ez rokonszenves. Bár amiket itt mond,
ezek kizárólag… mondjuk: fizikai nyilatkozatok.
Konrád. És az is nyugtalanná tesz, hogy nem fogad el tőlem semmit. Oly
jól esnék nekem, ha néha szabad volna egy-egy csekélységet…
Lu. De uram!