Csillag beragyogta világ megváltóját,
Pásztorok elhozták a magok adóját,
Jöttek azonközben a három királyok:
Szomorúan nézett Mária reájok.
Szomorú sejtéssel teljes vala lelke,
Kicsi Jézuskáját karjára emelte,
Kis feje pihéjét simogatta félve,
Ugy zokogott, sirván, a csillagos éjbe.
“De hamar is jönnek eljegyezni téged,
Alig hogy hallgattam első gügyögésed,
Édes anyád keblén alig tapad ajkad,
Máris a világnak féltő szeme rajtad.
Nem hagynak örülni, nem hagynak pihenni,
Sietsz a latornak megváltója lenni,
Várnak a vámosok, a halászok lesnek –
Alig hogy megjöttél, máris tovavisznek.
“Im, alom a párnád, bölcsőd ez a jászol:
Sohse mosolyogsz majd és sohase játszol;
Hajladoz a pálma, nyilnak a virágok:
Te csak a koponyák köves utját járod;
Másnak erős borral habzik teli serleg:
A te poharad majd csak ürömmel tel meg,
S amikor más forró szerelemtől reszket:
Teneked ácsolják a hideg keresztet!
“A fiam mért lettél, én anya mért lettem,
Hogyha, amit nyertem, máris elvesztettem?
Az enyim mért lettél, közibünk mért jöttél,
Hogyha nem embernek, istennek születtél?
Siető mentőre, rád a világ számol,
Csak édes anyádnak nem léssz soha gyámol,
Te adod, én adom világ büne árát –
Ebből az életből csak a halál vár rád!
“Fulladna bár inkább egész világ bünbe,
Csak értted anyádnak remegése tünne,
Éhezzen a koldus, vesszen el az árva,
Csak az én fiamat ne vigyék halálra…“
… Csillag beragyogta világ megváltóját,
Pásztorok letették a magok adóját,
Halkan könyörögtek a három királyok,
Szomorúan nézett Mária reájok…