Midőn udvaromból az utcára nyitottam, épen tizet vert a piaristák
toronyórája.
„Kedélyes kedélyben voltam, szerettem volna szeretni, és szerettetni“
ezt a kitételt olyan költőktől tanultam, kik elhitették magokkal, hogy a
holdvilág az ő kedvökért teremtetett.
Mindenekelőtt a cigányvég felé fordultam, s elindultam kimért, de biztos
léptekkel.
Szivem nyugodtan dobogott, mint bármelyik falusi kovács kalapácsa, –
amit szobámban hon hagytam, kevéssel ért többet annál, mit magammal
hordoztam; mielőtt pedig elindultam volna, álomra hunyta szemeit testben
sárga, lélekben fehér kanálim, vagy mint mások nevezik, kanárim.
Nagy-Károlyban különben abban az időben még nem is voltak sem
ezüstkanál-, sem kanáritolvajok, s ha olykor olykor egy kettő akadt is,
az olyan világért sem mert volna jaquemar-keztyűt huzni, s a bálban
quadrillet táncolni. – Kaputos tolvajoktól nem volt mit félni, a
gatyások pedig nem igen merészkedtek zártfalak közé hatolni, és jobban
szerették a szabad téreket, és a szabad téreken találtató tyukokat vagy
libákat.
Azóta a nagy Europával haladunk mi is, kicsinyek!
Nem tartom feleslegesnek megmondani, miért tartottam a cigányvég felé,
mielőtt azonban megemliteném, a cigányvég statistico-topographicus
ismertetésébe bocsátkozom.
A csanálosi utca végén létező Bóreh-korcsmától, a vállaji utca végeig
nyuló cikcakkos tért cigányvégnek nevezik; nem azért, mintha itt vége
volna a cigányoknak, hanem azért, mert a város ezen vége kizárólagosan
cigányoknak szolgál lakhelyül. Van a cigányvégen mintegy 50 lakható ház,
s tiz szinte lakhatlan kunyhó; minthogy azonban nyáron át minden bokor
szállást ad, kérem e kitételt csupán télen át alkalmazni. Ezen 50
lakható házban, s 10 kunyhóban más nemzetbeli megférne legfeljebb 250; –
cigány lakik legkevesebb 500, aludván egymás hátán, s mulatván egymás
nyaka közt. Minthogy a szó legszorosabb értelmében mindenök közös,
keritést a világért sem fedezhet fel a szemlélődő; a belső határt
legfeljebb is egypár cövek jelöli, melyhez garasos kötelen poltrás malac
a legszivrehatóbban recitativozik. Éghajlatja egészséges, földe
termékeny, cholerában egész Nagy-Károlyban a cigányok közől halt meg
legkevesebb; a cigányvégi parkokban pedig a bürök és lapu lehető
legbujábban tenyészik, sőt itt ott heleborus stipatus, és galagonya
grandiflorákra is akadhatni.
Hogy a csalogányok, és stinglincek az ilyen nővényeket és fákat nem
szeretik, arról a cigányok nem tehetnek, valamint az sem az ő hibájuk:
hogy az ilyen vegetatio este felé bolondit, reggel korán csikarást,
délben pedig émelygést okoz.
Mindezekből azonban még sem puhatolhatta ki a szives olvasó, miért
tartottam én mindenek előtt a cigányvég felé?! Megmondom. Azért
tartottam a cigányvég felé, mert ezen Fobourg 1436. számu házban lakott
a hires Tigili Bori, ki teljes holdfénynél, ha az ember szeme közé és
tenyerébe nézhetett – (de csak pénteken) előre meg tudott mindent
mondani, mit az ember későbben csak akkor tudhatott meg, midőn már
elmult, röviden: Tigili Bori par excellence jövendőmondó volt, még pedig
érdeknélküli jövendőmondó. Ő maga sohasem kért egy garast sem, a mit
adtak elfogadta, ha nem adtak legfeljebb ilyesmit kivánt az embernek:
törjék el a lába tizenkétszer mig hazaér; vagy akaszszák fel!
Az asszonyproféta háza már külsőleg is megfelelt a vendég várakozásának,
birván mindazon kellékekkel, melyek az efféle rendkivüli tulajdonokat
folytonosan egyforma erőben fentartják, és titokszerü dolgokat látszanak
tartalmazni.
A házacska három szegletre volt épitve, ilyenformán:
Az A B C ábra a frontispiciumot mutatja, mely vala fából és sárból; a
hátsó részt képzelje utána a szives olvasó esőlegesen, azt azonban előre
kikötöm, hogy phantasiája legfeljebb a napraforgó, és nádig
bocsátkozzék. Az előrésze volt az épületnek legmagasabb, a hátsórésze
legalacsonyabb, még pedig olyan furcsa arányban, hogy mig mindjárt elől
egy öl magas granátos is megállhatott, hátul az ember bütyökujja is
betörhette volna a fejét. Az épűleten egyetlen ajtó volt (lit. b.), mely
oly alacsony volt, hogy csak hason lehetett rajta bemászni; egyetlen
ablak (lit. a), mely gömbölyü volt, s melyen egy szopós gyermek ökle
talán befért volna. Ezen ablak, s több architectonicus repedések és
hézagok világitották az egyetlen terem belsejét, melyben az ember oly
furcsa coluraturát kapott, mintha sugár szalagokkal stráfolták volna ki.
A terem közepére volt helyezve a Tigili Bori ágya, a szegletekbe a
különnemü instrumentok; mert Tigili Bori nemcsak proféta volt, hanem
kuruzsló, babonázó, és boszorkány is. Minthogy bizonyosan tudtam, hogy ő
rendkivüliségét egypár civilisált férfi, és nő is meglátogatta, bennem
is roppant vágy keletkezett, ezen minden tekintetben érdekes
ismeretségre.
A kitüzött helyen megérkezve, mindenek előtt kopogtatnom kellett,
megtudandó, otthon van-e ő boszorkánysága, vagy a Gellért hegyére tett
sétaseprüzést.
Egy a gyomor fenekéröl jövő hang helyett, minőt ily körülmények között
várhattam, a legkedvesebb gégehang bontakozék ki a terem pókhálója
közől, kopogtatásom után.
Ki van künn?
Idegen férfiu, ki Tigili Borival kiván szólani.
Tigili Bori a szomszédba ment egy szem vadgesztenyéért, tessék egy kissé
várakozni.
Távoznom kellett vagy engedelmeskedni, az utolsót választottam.
Talán mióta megteremtették, sem világitott szebben a hold, mint ezen
éjszakán; a legkivánatotosabb sikerrel kecsegtettem magamat. Megvallom
nem kis érdeket költött bennem az ismeretlen leányka is (hangjából
itélve annak kellett lennie) ki a titokszerüségeken belül e percben
talán egyetlen vadgesztenyébe vetette minden bizalmát. Öt perc elmult a
nélkül, hogy Tigili Bori s a gesztenye megérkeztek volna; elmult még öt
perc, még tizenöt – sem Bori, sem a gesztenye.
Ugyan édes lelkem, mit gondol, nem jobb volna-e, ha én is benn
várakoznám, ketten talán kevésbé unatkoznánk.
A hogy tetszik, csak Bori néni meg ne haragudjék?!
Lelkem; tudja meg, hogy a proféták nem szoktak haragudni, a ki
indulatban van, azt sem mondhatja meg egy fertály mulva mi történik, nem
hogy évekre előre tudna jövendőlni. Csak kinek keblében csend honol, az
olyan láthat keresztül a jövendő falán s vakolatjain.
Miután észrevettem, hogy az ismeretlen fogoly állitásaimban
meynyugodott, hasra vágtam magamat mint valami chinai antipes, s
keresztül csusztam a kutyaszoritón. Csak midőn felállottam, vettem
észre, hogy egy az ajtóba helyezett rohatag bécsi tököt zuspeissá
préseltem. Fehér nadrágom proboscisa ugy nézett ki, mintha a nap e
percben kelt volna fel, és sütött volna ki rónáiról. Még egy lépést
haladva előre, fejemet aludttej-lávába mártottam, melyből szabadulni
akarván, az orticulum plafondja emelkedett vállaim alatt. Meg kellett
állapodnom, hogy az oraculum titokszerü fészkét levegőbe ne emeljen.
Menyire a holdvilág engedé, tanulmányozni kezdettem ismeretlen sorsosom
külsejét. Fiatal leányka lehetett, mintegy 18 éves, magas sugár
termettel, a lehető legnyáriasabb costuméban. Látnom kellett valahol,
mert mentül hoszasabban nézdeltem, annál ismeretesebbnek tetszett
előttem, találkoznunk kellett már ezelőtt, ha máshol nem, az utcán, vagy
valamely inexpressible redoutban.
Hogy hivják galambom?
Zsuzsinak szolgálatjára!
A név meglehetősen hangzott eféle titokszerü találkozásokra.
Jövendöltet magának nemde? meg akarja tudni ki fogja nőül venni?
egészséges-e kedvese? nem lett-e Zsuzsikájához hűtelen?
Egészen mást akarok megtudni, a mitől jobban félek, s a mi jobban
érdekel mint mindezeknek a dolgoknak megtudása.
Szebb oldalaim közé tartozott, hogy az etiquette szabályokat a
szobaleányok, sőt szolgálók irányában is megtartottam. Tigili Bori
tulajdonairól kezdtem kérdezősködni.
Bori néni, azt hiszem a legrejtettebb dolgokat is meg tudja jövendölni?!
Bori néni mindent tud, mindent elcsinál és megcsinál; csakhogy meg is
fizetteti ám magát.
Mintegy mennyibe kerülhet egy ilyen vadgesztenyeféle kuruzsolás?
Harminc garasba, meg egy selyem keszkenőbe!
Le Roi a hires francia felcser sem kivánt többet egy kis tapogatódzásért
s egyetlen vadgesztenyéért.
De Bori néni ám nagyon hires asszony; egy héttel ezelőtt kisasszonyunk
is meglátogatta, s azóta nem győzi dicsérni.
S meg tudnád-e mondani édes Zsuzsikám, a kisasszony mi járatban volt
Bori néninél.
Maris asszony a szakácsné azt mondja, azt volt megtudni, hogy kell
szertőjét az embernek ugy magához madzagolni, hogy többé el ne
szabadulhasson.
S nem vetted észre, mit használt a kisasszony?
Pogácsát használt biz az, de hogy miből készitette azt nem tudom, mert
együtt sütöttek főztek Bori nénivel. Azt láttam, hogy ezeket a
pogácsákat Lajos báró ette meg.
Mig mi igy társalogtunk, léptek hangzottak a ház előtt.
A ki Nostradamust végig olvasta, azonnal tudhatta, hogy nem mindennapi
lény közeledik. Az a mágnesszerü léghuzam, mi a vityillóban keletkezett;
az a kisérteties lábcsoszogás mi kivülről hangzott; az a velőtrázó
elfogultság, mi kebleinkben tábort ütött, meredező füleinkbe ilyesmit
suttogott:
Tigili Bori künn áll az ajtó előtt:
Zsuzsi reszketni kezdett, alig hallhatólag szólott: urfi! én félek.
Ne félj galambom mig engem látsz, s árva tölgyfabotomat. Az árva tölgyfa
oly antidotum, mely örökre elnémitja és elerőtleniti nemcsak azokat, a
kik a multról tudnak beszélni, hanem azokat is, kik jövendölni képesek.
Idegen szagot érzek, – szólott künn valaki a gyomor fenekéről.
Karsamadiner! már ez azután müvésziesen boszorkányhang, már most én is
elhiszem, hogy meg tudja jövendölni, holnapután szerda lesz-e vagy
csütörtök!
Mindenre kérem, ne tréfáljon; megismertem a hangját, nem más van künn
mint Bori néni.
Respekt! akkor hallgatok, én is szeretném megtudni: fakó lesz-e
feleségem, vagy kesely!?
Két perc után egy negyedfél láb magas, fél majom, fél ember állott
közöttünk. Amint engemet megpillantott, olyan szemeket nyitott, mint egy
galambtojás, s a helyett hogy előbbre lépett volna, legalább két lépést
hátrált.
Tán a kaplonyi utról hoztál gesztenyét, te vén pemete, hogy oly soká
hagytál magadra várakozni? végezz Zsuzsival, de izibe, mert nekem idő
kell, mig bajomat elbeszélem, s azon nem segit egy félvéka vadgesztenye
sem.
Tigili Bori bátor fellépésemre minden bűvös fenségét elvesztette, s oly
pimasz alakban mutatkozott, mint az első legroszabb susinkát áruló kofa.
A leányasszony haza mehet, majd holnap a mészárszékben tudósitom, mikor
keressen fel; még e néhány szót sem ugy mondta, mint kellett volna,
hanem mentül természet-alattiasabban, holott az ember az ilyen
kuruzslótól némi természet-felettiséget várt volna.
Mind hárman kibúvtunk a szabadba. Tigili alkalmasint belátta, hogy velem
jobban boldogul a csilagok s holdvilág alatt, mint a nagybányai retorták
között.
Künn azonnal észrevettem, mi baja Zsuzsikának; valamint azt is
kénytelenittettem elismerni, hogy e tekintetben Bori néni meglehetősen
biztosan jövendölhet.
Tigili még pár szót váltott a kesergővel, mialatt tetőtől talpig
megismerkedhettem nem épen érdektelen triposommal.
Miként emlitém, negyedfél láb magas lehetett; feje ugy nézett ki, mint
valamely szénaboglya vihar után; szája hasonlitott a majoméhoz, szeme a
bivalyéhoz, füle a szamáréhoz, foga a lóéhoz, lába az elefántéhoz,
felöltönye francia zászlóhoz a lipcsei ütközet után. Sohasem lehetett
szép, mi cigánynőben ritkaság – talán épen azért lett belőle boszorkány.
Te nagy hirben állsz Bori! rólad azt beszéli a világ, hogy rendes tagja
vagy a gellérthegyi borstörő társaságnak.
Ha közelebbről ismerne, az urfi sem beszélne velem oly magasan. Sokat
tud Bori, a mit az urfi nem tud, s a mit az urfi tudni szeretne.
Épen azért kerestelek fel, hogy a mit te tudsz, mindazt én is megtudjam.
A ki sokat kér, keveset kap. Negyven esztendőt nem lehet egypár órával
kicserélni.
Attól függ Bori, mit adnak tódásban. Te beszélsz 10 órától éjfélig; én
fizetek a mig élsz.
Bori összegörnyedt; alkalmasint kevéske rágást kapott ez ekkorig nem
izlelt szavaktól.
Urfi! ha csak felét adja is annak, a mit igér, én egészen szolgálatjára
állok.
Mindenekelőtt nézz szemeim közé. – Na, már most mondd meg meddig élek?
A meddig pontosan fizeti az igért évdijat. Engem tulél legalább ötven
évvel.
Ki lesz nőm?
A kit legjobban fog szeretni!
Milyen lesz, szőke-e vagy barna?
Nézze meg az urfi esküvője éjszakáján; épen olyan haja és szeme lesz,
mint most az urfinak!
Lesznek-e gyermekeim?
A tensasszonynak kedves és szép gyermekei lesznek!
Melyikünk fog előbb meghalni?
Akármelyik hal meg előbb, de annyi bizonyos, hogy szomoru lesz a
temetés.
Az előzmények meggyőztek, miszerint kérdéseimre ha nem eléggé világosan
is, de elég érthetően fog válaszolni. Mint a legszükségesebbet, –
legelőször is, egy ötvenforintos bankjegyet csusztattam művész ujjai
közé, azután egy sétára kértem fel, mely a cigányvég, csanálosi és
kaploni utca hosszában 10 órától éjfélig tartott.
Megnevezd mindazon urakat és asszonyságokat, kik életben felkerestek,
egyenkint, pontosan és hűségesen, azután elbeszéled mire kértek fel,
vagy mi tárgyban biztak meg. Ha igazán szólasz, pártfogód leszek e
perctől sirodig – ha hazudsz, vagy valamit eltagadsz; életedben soha se
láss pecsenyét, holtod után pedig vigyen el az ördög.
Ugy legyen! – válaszolta Tigili Bori ünnepélyes hangon, azután elkezdett
beszélni:
Legelőször életemben A. ispán ur látogatott meg, s az iránt
kérdezősködött, hű-e neje vagy hűtelen? szeremcsémre azt válaszoltam,
hogy hű; mert csakhamar utána B. ur látogatott meg, s tudakozódott A.
urról; sejt-e valamit a titkos viszonyról s közötte már mint B. ur
között. B. ur becsületes ember volt, sokkal többet fizetett A. urnál. C.
kereskedő ur azt kérdezte, szerencsés lesz-e ha kártyázik? D.
gyógyszerész-segéd ur: – soká él-e még a gyógyszerész? E táblabiró ur,
tudja az melyik mindenét elprédálta, hol van pénz elásva? F. orvos ur,
mikor lesz cholera? G. pénztárnok ur ki a legügyesebb lakatos a
városban? H. urfi, tudok-e álomport késziteni? J. kért adnék neki
valamit, a mitől a bajusza megnőne. K. ur bizonyos lányokról
kérdezősködött, de a szivemre kötötte, hogy neje előtt egy árva szócskát
se emlitsek e találkozásról. L. ur dajkát keresett, de nem akarta
megmondani hogy kinek. M. ur huszonöt forintot fizetett, babonáznám meg
hogy ne lenne olyan kövér. N. ur nevét kérdezte annak a lápibüröknek,
mely az embert megöli. O. ur, kiről azt beszélik, hogy a nejét megölte,
valami álomhozó szert kért; panaszolta: hogy már egy éve nem tud alunni.
P. ur, tudja az a ragyás, rimánkodott, csinálnám meg, hogy X. kisasszony
bele szeressen. R. ur megkért, mig oda lesz lesném meg ki jár házához.
S meglested?
Jó pénzért mért ne lestem volna!
S kit láttál?
Mintha nem tudná az ur… jobb lesz hallgatni.
S megmondtad T. urnak ki jár házához?
Nem mondtam, mert a ténsasszony kétszer annyit fizetett.
U urfi olyan szert kért, a mitől reggelig táncolhat, a nélkül hogy
kifáradna. V. ur arra kért, tegyek lakatot a felesége szájára. Z. ur
pedig husravalót igért, ha tyukszemeit elveszitem. – C. kisasszony
orvosságért járt hozzám a sápadság, D. kisasasszony pedig a pirosság
ellen.
S mit tanácsoltál nekik?
C. kisasszonynak borivást, D. kisasszonynak pedig ecetivást. F.
tensasszony azt kérte, jövendölném meg, mikor teszik más állomásra a
dzsidásokat. G.-né pedig az orvosnét kivánta megbabonázni, hogy ragyás
legyen. H. kisasszony valami furcsa fű után tudakolódott; a szép Luiza
pedig sirva kért, szerezzem meg számára Sándor urfit, különben a kutba
ugrik. L.-né tudni akarta férje mikor jő haza; M.-né, mikor megy el; N.
asszonyság – mikor hal meg. P. asszony azt kérdezte meddig lesz boldog
kedvesével.
Ugyan mit válaszoltál a szép barnának?
Azt válaszoltam: mig kedvese az ablakon jár be hozzá, nem az ajtón!
De S.-né kivánt ám bolondot!
Ugyan mit kivánt, te nyeletlen seprü?
Azt kivánta, hogy a mennyi férfi a városban van, mind őt szeresse!
Furcsa a világ! férje pedig azt hiszi, hogy ő egymaga több az elégnél.
Ugyan valld meg igazán, B.-né volt nálad?
Nem volt! egyetlenegyszer az utcán találkoztunk.
Mondott valamit?
Azt mondta, ha az urfit elpusztitom, nekem adja selyem ruháját.
De már annál többet érek, mert az már ócska, azt még az őrnagy
csináltatta.
Hát azt nem tudnád megmondani, kinél vannak a P.-né gyűrűi, kanalai, s
aranyai?
Nem tudom!
Nem is gyanitod?
Ha gyanitanám is, szégyelném azt kaputos embernek megmondani!