lakokat, melyeknek erkélyén víg körben ültek együtt azok lakosai,
élvezendők a meleg őszi nap kellemeit. Két, egymás közelében fekvő olasz
izlés szerint épült villa előtt elhaladván, – feltünt előttem, miszerint
e két épület egészen egyenlő, modorra, nagyságra, fekvésre nézve,
összehasonlítva mindkettőt, megvallom, ezt gondolám: e két lak két
szerelmes számára építve, mily kellemes volna, ha az egyikben én s a
másikban szeretőm lakhatnék.
– Nincs rossz izlésed, vága közbe pajtásom, s látszik, hogy bárhol jársz
is, mindig a régi maradsz, örökké szerelem és szeretőd az, mi
foglalkoztat; nemde, azon fontos ügy, mely miatt több napokat Drezdában
kelle várakoznod, szinte ily jellemű volt?
– Csalatkozol, nagyon prozaikus dolgaim voltak, de ne zavard
elbeszélésem fonalát megjegyzéseiddel. – Alig mentem el a kis házak
egyike előtt, s nekem úgy tetszett, mintha valaki nevemet hangoztatná.
Eleinte azt hivém, hogy csalatkozom, talán csak fülem cseng, de miután
kétszer-háromszor ismételve ugyanazt hallottam, a házak egyike felé
fordulék s képzeld, mit láték? A szobákból az erkélyre vezető ajtóban
áll Kálmán és Ágnes karöltve, s felém intve kendővel, szólítának
nevemen. – Mintha álom volna mindaz, mit látok, annyira meg voltam
zavarodva, s hogy meggyőződjem e látvány valóságáról, siettem a tündéri
jelenet felé. Odaérvén, csakugyan láttam, hogy valóság Kálmán és Ágnes
együtt- s ittléte.
– Csudálkozol, nemde, hogy itt látsz, – mondá Kálmán felém sietve s
jobbját nyujtva.
– Megvallom, pajtás, első pillanatban nem hittem szemeimnek, alig vagyok
képes kifejezni, mennyire örvendek, hogy itt talállak egyesítve Ágnes
grófnéval.
– Örülni fog Ágnes, hogy láthat.
S karom ragadva Marosiné felé vezetett, ki betegsége óta talán még
szebb, mint azelőtt; arczának bizonyos földöntúli búskomor s mégis
örömtől sugárzó kifejezése van; halvány arcza még inkább kiemeli szemei
villanyosságát s fekete haja tömör sűrűségét.
– Rendkívül örvendek, – mondá, mikor az erkélyre értem – hogy
találkozunk, nem is képzeli, mióta nem láttam, mily boldoggá lettem.
– Higgye meg a grófné, – felelém, e kedves őszintesége által meghatott
hangon – alig találkozik egy ismerősei s barátai között, kit inkább
boldogít e vallomása, mint engem, mert két barátomat egyszerre látom
szerencsésnek annyi bú után.
– Hogy tetszenek egyenlő kis lakaink, – kérdé Ágnes; – esetleg
mindkettőt kibérelhettük, ebben én, a másikban Kálmán lakik, de nem
sokáig fogunk már itt maradni, mondá, mosolygó arczkifejezéssel tekintve
Kálmánra.
Imént mondám, hogy mintegy előérzetem sugalta, hogy két szerelmes lény
tanyázik e csinos villában s az egész estét eltöltöttem e két ember
társaságában, megtudván, mint kerültek össze s mint egyenlítette ki a
sors hatalma mindazt, mi örökre elveszettnek látszott.
Kálmán csakugyan, a mint hirlelék, elindult volt Hamburgból. A hajó,
melyre szállott volt, első nap nagy szélvészszel küzdött s gépezete
szétzúzatott; csak nagy bajjal érhetett kikötőbe, hogy ott néhány nap
alatt helyreállítva a történt kárt, tovább vitorlázzon. – Kálmán
elmondá, mi nehezen vált meg hazájától s világrészünktől; sokszor már
vissza akart térni s mindannyiszor eszébe juta Ágnes s akkor úgy
látszott, mintha nem szeretve általa, mitsem vesztene, – az ő szívén
kivül alig volt valami, minek viszontlátása vagy ujabbi bírhatása
megörvendeztethetné. – Gyermeki elgyengülésnek tartván kedélye ez igen
természetes állapotját, felcsigázta férfiasabb érzelmeit s Hamburgban
maradt, míg hajóra nem szállhatott.
A kikötőben mulatván néhány nap – épen búcsuleveleket irt pajtásihoz,
midőn ügyvéde belép, ki Hamburgban megtudván, hogy azon hajó, melyen
valószinüleg elindult Kálmán, nem sülyedt el, hanem N. kikötőbe
menekedett, – sietett fölkeresni szeretett Kálmánját.
Kimondhatlan nagy volt Kálmán öröme, mert érezte, hogy rendkivülieknek
kelle történnie.
Ügyvéde rövid szavakban elmondá, mi különös s valóban érdekes módon
jutott ama pénz birtokába, mely által jószágait megmentette. Elmondá
Kálmánnak, hogy most tőle függ, vajjon vissza szándékozik-e hazájába,
vagy nem. Kérte: ne engedjen szerelmi búskomorságának annyira s gondolja
meg, hogy már csak köszönet jeléül azok iránt, kik szivesek voltak rajta
segíteni, legalább egy időre keresse fel ujra hazáját; később utazhatik
és szórakozást szerezve elérheti mindazt, mi után most sóvárog.
Kálmán azon kérdésére: ki volna az, ki titkon segíti, az ügyvéd nem
tudott felelni, mert eddigelé maga sem tudta.
Néhány órai tanácskozásnak az lőn eredménye, hogy Kálmán megigérte,
miszerint Drezdába menend, mert tovább úgy sem juthatott volna hamis
útlevele miatt. Míg ő a szászok fővárosában mulat, addig ügyvéde dolgait
rendbeszedve, reméli, hogy rövid idő alatt kiszerzendi számára az
engedélyt, melynél fogva büntetlenül térhet vissza hazájába.
Néhány nap mulva Kálmán Drezdában s ügyvéde ismét Pesten volt. Egyik fő
főczélja vala megtudni, ki az, kit annyira érdekel Kálmán sorsa. Kémei
által megtudván azt, egyszersmind arról is értesült, mi Pesten Ágnessel
és Ágnes körül történt, mióta távozott Kálmán. Ezidő tájban Ágnes –
férjének párviadala után – épen nagyon rosszul volt, s az ügyvéd
tekintetbe véve azt, szót sem irt urának. Ágnes mintegy csuda által
megmenekült; – alig, hogy megtudta azt az ügyvéd, azonnal megirta
Kálmánnak, ki segítette őt s mik történtek; meg még különösen azt is,
hogy tudja, miszerint Ágnes elhatározta, elválni gróf Marositól.
Az ügyvéd nem tudta bizonyossággal, csak gyanította, mennyire boldoggá
teendik e sorok Zendyt. Tudta, hogy szerelmes, tudta, hogy e
szerencsétlen szerelem oka minden bajának, hogy kit szeret, azt csak
most kezdé gyanítani, s átlátta azt is, hogy csak az volt oka Kálmán
eddigi bújának, mikép Ágnesnek kötelessége volt kerülni mindent, mi
világos magyarázatot vonhatott volna maga után.
Most már nem késett Kálmán s irt Ágnesnek, megvallva szerelmét, megkérte
kezét.
E levél olvasása óta Ágnes észrevehetőleg üdülni kezde; nem is tartott
sokáig s igenlő sorait ő maga követte s azóta Drezdában mulat a
szerencsés mátkapár. Épen az nap, mikor nálok mulattam, kapta meg Kálmán
engedélyét, melynél fogva visszatérhet hazájába. Ágnes pedig minden
perczben várja pere végitéletét. Ezután össze fognak kelni, mi azóta
talán meg is történt már, – s a jövő telet külföldön töltendik, még
emlékeit is megsemmisítendők a bú- s bánatteljes multnak. – Mióta élek,
barátom, még nem láttam két ily boldog embert; hidd el, oly jól éreztem
magamat, szinte nehezemre esett, mikor este bucsuzva magam ballagtam a
város felé.
– Hát Marosi hol van? – kérdé a második vadász.
– Marosi felgyógyulása után minden áron kibékülni kivánt nejével, mi
természetesen azok után, mik történtek, lehetetlen volt. A válóper
kezdete óta Gerőfalván van, mondják, nagy hatással volt lelkére az egész
történet, alig lehet reáismerni, annyira megvénült.
– E szépen kezdett házasság felbomlásának egyedül a férj volt oka, mint
ez többnyire lenni szokott. Nem csudáltam volna, ha már régen megunja
vala Ágnes Gyulát, miután tapasztalta, mennyire elhanyagolja őt. E nőnél
győzött ama erkölcsi alapra fektetett kötelességérzet és szíve
határtalan jósága; ha kissé elsikamlik, a világ rossz, könnyelmű
asszonynak tartja s mi jogtalan lett volna itélete, azt mi tudhatjuk
csak, kik ismerjük egykori viszonyait is! Mi sok lelki erő s mi temérdek
áldozat s megadásra volt szüksége, hogy megmaradhasson az egyedül igaz
úton.
Míg a két vadász beszélgetve haladott, nem ügyelvén arra, vajjon az igaz
úton járnak-e, a köd mindinkább sűrűbb lőn, míg végre alig lehete még
néhány lépés távolságra látni s kivenni a legközelebb fekvő tárgyakat.
– Nem is vettük észre beszélgetésbe merülten, – mondá a fiatalabbik –
hogy a köd mennyivel sűrűbb, mint azelőtt. Nem tudom, nem tévedtünk-e
el, egy éve, hogy nem jártam e vidéken, alig tudom, hol vagyok.
A két lovas megállapodván, mennyire lehetséges volt, tanyájok irányát
keresték; alig okoskodtak néhány perczig, s távolból a köd mögül
harangszó hallatszott.
– Hallod-e, – folytatá az idősebbik – már észrevették, hogy elkésvén,
könnyen eltévedhetünk s meghuzták a vészharangot. A mint látom azonban s
itélve a harangszó után, legjobb lesz, ha kissé balra tartva kezdünk
ügetni, úgy is fázom.
Nem tartott sokáig, s a két lovas megtalálván az igaz utat, elérte az
alföldi vadászok tanyáját.
Leszállva fáradt lovaikról s azokat lovászaiknak átadva, felsiettek a
nappali terembe.
Alig látták meg pajtásaik s mind feléjök jőve, részint kaczagva, részint
pedig korholva a két könnyelműt, mert ütött már az ebéd órája.
A vészharang helyett megkondult tehát az ebédre hivó harang s negyedóra
mulva együtt volt a víg s fesztelen társaság.
Egy éve, hogy szinte ezen a vidéken s e tanyán ismerkedett meg Kálmán
Ágnessel; ki hitte volna akkor, hogy valaha még egymáséi lesznek.
Mi sok történt azóta; hány aggasztó, szomorú pillanatok özönével nem
kelle megváltaniok jelen boldogságukat!
Az alföldi vadászok megtudván ebéd fölött társuk most már boldog sorsát,
rendkivül megörültek. Első felköszöntés volt a hiányzó pajtás s mátkája
– most talán már neje – egészségére, azon reményben, mondá a szónok,
hogy Ágnes szerelme Kálmánt nemcsak a hazának, hanem e tanyának is
vissza fogja adni, ha most nem is, legalább jövőben.
[Illustration: – Hallod-e… meghúzták a vészharangot.]
TARTALOM.
B. PODMANICZKY FRIGYES. Irta _Mikszáth Kálmán_ V
AZ ALFÖLDI VADÁSZOK TANYÁJA 1
Ajánlás gróf Bethlen Józsefnek 3
I. A kolozsvári nagypiaczon 5
II. Szerelem és házasság 12
III. Mézes hetek 18
IV. Folytatás 24
V. Egy év 30
VI. S még néhány hónap 34
VII. Házasság és boldogság 39
VIII. Két szív 45
IX. Holdvilágos esték 49
X. Szerelmed elásott kincs 54
XI. Vallomások 63
XII. Találkozás 70
XIII. Az alföldi vadászok tanyája 79
XIV. Fogadtatás 84
XV. Lázas állapot 92
XVI. Az alföldi térségen 98
XVII. Mily szépek álmaink 106
XVIII. Elválás 111
XIX. Egy kolostor romjai 116
XX. Beteg szív 124
XXI. A vetés kikelt 133
XXII. Elkéstem 143
XXIII. A szekrény rejtelme 149
XXIV. A kúnok 157
XXV. Virrad – nemde? 165
XXVI. Néhány hét Kálmán életéből 175
XXVII. Néhány lap Ágnes naplójából 182
XXVIII. Folytatás 190
XXIX. A vadászlak 195
XXX. Isten veled 204
XXXI. Gerőfalván 212
XXXII. A vasút közelében 222
XXXIII. Kalifornia 232
XXXIV. Az ügyvéd 240
XXXV. Váratlan vallomás 253
XXXVI. A lőrinczi erdő 262
XXXVII. A sír 275
XXXVIII. Az alföldi vadászok tanyája 286
KÉPJEGYZÉK.
1. B. Podmaniczky Frigyes arczképe II
2. Végre kiszállott a menyasszony is 9
3. – Mostani boldogságod nem elégít ki? 31
4. Már késő este volt… 51
5. Nem tekíntve sem árkot, sem bokrot… 72
6. Alig tudták elhagyni szemei Ágnes bájoló alakját 88
7. – Hogy érzi magát a grófnő a magyar alföldön? 103
8. Kezében franczia dolgozatú pisztoly volt 128
9. Bőrrel bevont csinos szekrény volt az 148
10. – Tehát szereti a zenét 177
11. Nem bír a helyéből mozdulni 201
12. – Borzasztó! Mindent tud! 214
13. – Csakugyan valaki – kiálta 229
14. – Itt van a 60.000 forint, ügyvéd úr 242
15. Kijelenté, hogy csakugyan meghalt 268
16. – Hallod-e… meghúzták a vészharangot 295
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
19 |lahangolt |lehangolt
21 |ellenekzése |ellenkezése
22 |mindnséggel |mindenséggel
26 |egy szer |egyszer
40 |indulatosabbban |indulatosabban
42 |legnagyobbb |legnagyobb
43 |vílághirű |világhírű
53 |férj iránybáan |férj irányában
57 |ellnetét |ellentét
61 |e csakugyan |te csakugyan
72 |nett terjed |nem terjed
89 |Németországl |Németország!
104 |delisegét |deliségét
105 |tulajonkép |tulajdonkép
107 |bí előidézni |bír előidézni
133 |elnyomatolt |elnyomatott
164 |kezdődvőn |kezdődvén
169 |hatás-van |hatással van
171 |felhevülésnck |felhevülésnek
172 |tudta fogta fogni |tudta fogni
176 |tanczolni |tánczolni
217 |is is csalhatlan |is csalhatlan
225 |rógóta |régóta
228 |Nem is |– Nem is
230 |boldogág |boldogság
250 |Dévay bárőné |Dévay báróné
259 |zugallá |sugallá
263 |uján járva |után járva
276 |kínek |kinek
280 |mindinkákb |mindinkább
290 |boldogá |boldoggá]