Kovács. Érvénytelen.
Olympia. Nem is tudja, mit akartam mondani.
Kovács. Minden érvénytelen.
_Kis szünet._
Olympia. Úgy látom, nem akarja, hogy most közöljük egymással a
gondolatainkat.
Kovács. Jobb szeretnék most… hallgatni.
Olympia _halkan_. Boldogtalan?
Kovács. Nem.
Olympia. Boldog?
Kovács. Kicsit. Megnyertem egy előkelő szellemet a demokratikus gondolat
számára.
Olympia _idegesen_. A boldogsága tehát… tisztán… szociálpolitikai
jellegű.
Kovács. Igen.
Olympia. Hazudik.
Kovács. Az nagyon valószínű.
_Kis szünet._
Olympia. És most mi a terve?
Kovács. Elutazom.
Olympia. Hova?
Kovács. Messzire. Nem tudom. Mindenesetre hamarosan beváltom
Mejrovszkynak azt az ígéretét, hogy ezt a ruhát nem viselem többé.
Olympia _felkapja a fejét, meglepetten bámul rá_.
Kovács. Én egy kicsit játszottam az emberi méltóságommal. Én
megsértettem ezt az egyenruhát. Nem vagyok korlátolt ember, se
szentimentális, de… _Mellére teszi a kezét…_ ebben hinni kell, vagy nem
kell viselni. Minden tréfáért meg kell fizetni. És… tanítsa más
lovagolni a kis főhercegnőt.
_Szünet._
Olympia. Most egy különös és váratlan kérdést fogok intézni önhöz.
Kovács. Tessék.
Olympia. Szeret?
Kovács. Igen.
Olympia. Köszönöm.
Kovács. Szívesen.
Olympia _lehajtja a fejét_. Mit tett velem.
Kovács. Megsértett. Elégtételt vettem. Ezzel tartoztam magamnak és
minden parasztnak ezen a világon.