Olympia. Nem.
Lina. Már most igen vagy nem?
Olympia. Mama úgy kényeztet engem.
Lina. Csak mert úgy láttam, mintha sétáltatok volna a parkban.
Ettingenné. Pár percig. Levegőre volt szükségem. Nem éreztem jól magam.
Lina. De azért mégis későn mentél aludni.
Ettingenné. Olvastam itt az olvasóban. De nem sokáig.
Lina. Én nem tudtam aludni. Meleg volt. Egész éjjel az ablaknál ültem.
Ettingenné. Az ablaknál ültél.
Lina. Az ablaknál ültem. És kinéztem.
Ettingenné. Kinéztél.
Lina. Olyan szép ez a park éjszaka. Ezek a nagy sötét fák. És alattuk az
árnyak. Bokrok és más magasabb zöldségek. És ha az ember figyel: titkos
zörejek.
Ettingenné. Zörejek?
Lina. Halk zörejek… mintha suttogó árnyak suhannának el a fák alatt.
Ettingenné. Poétikus.
Lina. Poézis és biztonság. Mily megnyugtató: egy csendőrtiszt, aki némán
fel-alájár a ház előtt. Mint egy őr. Ez a figyelem, úgy látszik, nekünk
szól.
Ettingenné. Igazán nagyon figyelmesen viselkednek itt velünk szemben.
Lina _kis szünet után_. A kapitány még nem jelentkezett?
Ettingenné. Nem.
Lina _Olympiához_. Ma reggel nem lovagoltok?
Olympia. Nem hiszem. Ma a papa… _Meglátja Ettingen tábornokot, aki jön a
terrasz felől._ Örömmel. A papa! _Feláll_.
_Tábornok belép._
Tábornok _Olympiához_. Nem, nem… ne zavartassátok magatokat. Téged
megcsókollak még egyszer, mert te vagy az én büszkeségem. _Megcsókolja,
gyengéden leülteti._ Folytassátok. _Leül, háttal a terrasznak._
Folytassátok.
_Albert belép._
Albert. Jó reggelt!
Tábornok. Ülj le, Albert.
Albert. Köszönöm, én már reggeliztem.
Lina. Természetesen az ágyban.
Albert. Nem «természetesen az ágyban», hanem «az ágyban». Negyven éve
ott reggelizem.
Lina. Természetesen.
Albert _mérgesen_. Mit akarsz ezzel a «természetesen»-nel? Olyan
jellemző az rám nézve, hogy az ágyban reggelizem? Már korán reggel
kezded?
Tábornok. Lina, én katonai rangom minden tekintélyével neki adok igazat.
A megjegyzésednek irónikus hegye volt. Vagy hogy mondják? Éle vagy
hegye?
Ettingenné. Éle.
Tábornok _igen erélyesen_. Akkor: éle. Éle volt.
Lina. Ha te mondod, akkor úgy van. _Rajongó arccal._ Neked mindig igazad
van. Az egész világon csak neked van igazad.
Tábornok. Lina, ne légy érzéki.
Ettingenné _Tábornokhoz_. Akarsz enni valamit?
Tábornok _nagyon erélyesen_. Köszönöm, nem kérek. Fürdő előtt ki van
zárva. _Feleségére néz._ Azt mondod, hogy egyem?
Ettingenné. Igen.
Tábornok _nagyon erélyesen_. Akkor eszem.
Ettingenné. Egy kis sonkát?
Tábornok. Az aztán ki van zárva! Sonkát reggel? Nem vagyok egy vad
őrült!
Olympia. Oly jó, papa. Egyél.
Tábornok _nagyon erélyesen_. Ha olyan jó… add ide. _Érte nyúl._ Majd
később megyek fürdeni. _A tálra mutat._ De saláta nélkül.
Olympia _kérlelően_. Salátával!
Tábornok _harsányan_. Salátával! _Vesz belőle._ Ezt az egy napot ki
akarom használni. Kétszer fogok fürdeni.
Olympia. Az sok.
Tábornok _harsányan_. Egyszer fogok fürödni! Most délelőtt. _Átveszi a
teáscsészéjét._ Kezedet csókolom. _Iszik egy kortyot._ Higyjétek el,
nincs kolosszálisabb üdülés egy tábornok számára, mintha mások
parancsolnak neki. Én így pihenem ki magamat a sok fárasztó
parancsolástól. Ennél a két angyalnál. Csak ne féljetek, édeseim.
Parancsoljatok parancsolni.
Albert _jobboldalt ülve a falnál_. Különös, hogy abban is van valami
kritizálni való, hogy az ember az ágyban reggelizik.
Lina. Kicsoda kritizálta azt?
Ettingenné. Hagyjátok ezt, kérlek. Fülöp tiszteletére rendezitek ezt a
veszekedést?
Tábornok. Lina nem változik. Ilyen volt húszéves korában is.
Lina. Ezt köszönöm. Látod, épp az előbb mondtam, hogy te se változtál
ifjú korod óta.
Tábornok. Lina, ne légy érzéki.
Ettingenné. Rendeltél fürdőkabint?
Lina. Ez a… kabin most arra való, hogy az érzéki társalgást más irányba
térítse?
Ettingenné. Úgyvan. – Rendeltél kabint?
Tábornok. Nem. _Erélyesen_. Nem is rendelek! Ha én odamegyek, legyen
kabin! _Felháborodva_. Csak nem állok oda előjegyeztetni!
Ettingenné. Akkor nem kapsz.
Tábornok _harsányan_. Tehát odaállok előjegyeztetni! Odasétálunk
Alberttel. Asszonyokra mindig hallgatni kell. – Kevés kompótot kérek!
Ettingenné. Kitünő.
Tábornok _harsányan_. Sok kompótot kérek. _Átveszi_.
Lina. Mondd, Fülöp, hogy tudsz te meglenni e nélkül a két asszony
nélkül, csak egy napig is?
Tábornok. Tudod, hogy? _Erélyesen_. Sehogy! – Mondd, kérlek és te hogy
tudsz meglenni egy percig is megjegyzések nélkül?
Ettingenné. Lina úgy tele van élettapasztalattal, okossággal és
kritikával, hogy ha nem tudnám, hogy ez csak a mondanivalónak a
túltengése nála, azt kellene hinnem, hogy nem szeret bennünket.
Lina. Igazságtalan vagy.
Albert _magában, oldalt, hangosan_. Azon fennakadni, hogy az ember
ágyban reggelizik és nem asztalnál. Nem megy a fejembe, hogy mi ebben a
rendkívüli. A walesi herceg, a spanyol király ágyban reggelizik. Sándor
cár az ágyban ebédelt, viszont Napoleon az ebédlőben született. Kiki a
gusztusa szerint.
Tábornok. Elég! Elég! Jól van. Fogadjátok az eddigiért forró
köszönetemet, de ezzel aztán családi diszharmóniában mai szükségletem
fedezve van. Akinek a hangját leginkább szeretném hallani, az hallgat.
Ettingenné. Ma hallgat. Anyja kérdéseire sem felel.
Tábornok. Pedig jó hírem van számodra! – Miért vagy oly szótlan,
gyermekem?
Olympia. Téged nézlek, apám. A szemedet. Ezt a szép szigorú
tekintetedet.
Tábornok. Szigorú? Pedig most igazán igyekeztem kedélyes lenni. Jókedvem
van, mert jó hírt hozok.
Albert. Én inszcenálok családi diszharmóniát?
Tábornok _hirtelen_. Erre ne te felelj, Lina! Ezt ő önmagától kérdezte.
Albert. Én nem inszcenálok családi diszharmóniát!
Tábornok. Látod, már felelt is önmagának. Pont. Hát most hagyjatok engem
is szóhoz jutni. Igen? _Linához_. Szabad?