Ettingenné _felnéz a füzetből_. Ha az ember álmos… akkor az ember aludni
megy, alezredes úr.
Krehl _feszesen áll_.
Ettingenné _felkel és odalép hozzá_. _Méltóságteljesen:_ Mi most mind a
ketten nyugovóra térünk, alezredes úr. Ön azzal a boldog érzéssel, hogy
áldozatot hozhatott a gyermekéért. Ezért nagyon, nagyon irigyli önt,
mint apát, egy anya, akitől a sors megtagadta azt, hogy ezt a
kötelességét teljesíthesse. _Csókra nyujtja kezét._ Isten önnel.
Krehl _kezet csókol, hosszasan_.
Ettingenné. Isten önnel. _Elhúzza kezét._ És… köszönöm ezt a forró
könnyet, amelyet a kezemre csöppentett… alezredes úr. _Meghatva lebeg el
balra. Krehl rajongó pillantást vet rá, sarkon fordul és elsiet jobbra._