Csak úgy elmondom, hogy mi van mindig reggel a cipőpertlivel, nagyon jól
tudom, hogy ez mással nem történik meg, rendes emberekkel, így hát nem
is ismerik ezt a dolgot, de azért mégis elmondom, hogy mi van velem,
mindig reggel, a cipőpertlivel.
A cipőpertlit megveszem és hordom rendesen egy hétig. Befűzöm,
bekapcsolom és szépen másliba kötöm a végén.
Egy hét mulva fönt az a kis hegyes réz, ami arra való, hogy a lyukon
keresztül húzza az ember a pertlit, ez a kis réz letörik reggel.
– Ejnye, veszek cipőpertlit – mondom mérgesen. – Milyen komiszak ezek a
cipőpertlik.
Erre benyálazom a leszakadt pertli végét és kicsit pödröm az ujjaim
közt. Ezután behúzom.
Másnap, mikor húzom a pertlit, érzem, hogy olyan gyanusan nyúlik.
– Fene egye meg, cipőpertlit kell vennem – mondom. És megrántom a
pertlit. Erre a pertlinek a vége hirtelen leszakad és ottmarad a
kezemben.
Igy most nem lehet máslit csinálni, mert a pertli egyik vége hét
centiméterrel rövidebb, mint a másik. Nem baj, úgyis veszek pertlit,
mondom, és most ilyen dolgot csinálok. Meglazítom a hosszabb végét a
pertlinek, egészen végig és a másik oldalon áthúzom a rövidebb vége
felé, amit így kinyujtok. De nem jól csináltam, mert a másik vége lett
öt centiméterrel hosszabb, megint nem jön ki a másli. Félóráig vesződtem
vele. Büdösnek nevezem és intenziv gyűlöletet érzek a pertli iránt: jó,
hát nem lesz másli, mondom vad daccal és mérgesen csomóba kötöm a
pertlit, kettős csomóba. Estig jó lesz, akkor lesz új pertli.
Este nem lehet szétbontani a pertlit, a csomó megfeszült és megdagadt.
Dagadj meg. Némi habozás után mutatóujjammal alája nyúlok és a
becsomózott pertlit, ami most olyan, mint egy hurok, megfeszítem és egy
ügyes és kecses mozdulattal leemelem a legfelső kapocsról. Ezáltal
meglazult az egész. Mély és intenziv gyönyör ömlik el egész lényemen.
Most a többi kapocsról egész kényelmesen le lehet fejteni a pertlit és a
cipő lemegy.
Másnap. A hurokszerű pertli ott lóg a cipőn. Kicsit megdöbbenek. Mi lesz
most? Hirtelen átvillan agyamon, mint egy kinyilatkoztatás, hogy ha este
le lehetett így is fejteni, most vissza is lehet fejteni az egészet. A
hurkot megint rácsavargatom a kapcsokra, a végén erősen meghúzom és némi
erőlködés után a végét rápattantom az utolsó kapocsra. Nagyot lélegzem.
Hiszen ez nagyszerű. Miért nem csinálják a pertlit mindjárt így, ez
sokkal kényelmesebb, nem kell máslit kötni. Homályosan és futólag a
szabadalmi iroda jut eszembe. Úgy is veszek ma pertlit.
Most napokig tart az élet-halál játék. Reggelenkint diadalmas csatákat
vívok, a hurok belemegy mindig az utolsó kapocsba. De ősz lesz, hullanak
a levelek s reggelenkint bámulatos sejtelmek boronganak fölöttem, még az
ágyban, mikor hirtelen eszembe jut a pertli. A pertli lazul, már nem
kell erőlködni, hogy fönt bepattanjon, ellenben néha magától lemegy a
kapocsról. Dühbe jövök, erősen meghúzom, hogy mégegyszer becsomózzam.
Egy roppanás – a pertli elszakad.
Üveges szemekkel, megdermedve nézek a roncsra. Mi lesz most? Okoskodni
nem lehet sokat. Dollinger jut eszembe, akinél egyszer végignéztem egy
operációt. Kibontotta a hasat és akkor jött rá, hogy az egész
bélrendszert ki kell vágni, mert csupa daganat az egész bél. Mit tegyen?
A seb nyitva van, valamit tenni kell, meg kell kísérteni a lehetetlent,
s még hozzá percek alatt. Hirtelen kivágott mindent és – semmi se
maradván a gyomorból – a bárzsingot egy merész mozdulattal közvetlenül
összevarrta a végbéllel. És az operáció sikerült.
Lázasan dolgozni kezdek, a torkom kiszárad, vadul lihegek. Kirángatom az
egész pertlit. A göböket és csomókat letépem. Most egy tizenöt
centiméteres nagyságú csutak van a kezemben. Agyam villámgyors munkát
végez, csak a zsenik látnak és éreznek ily tisztán, elhatározó
percekben. A három utolsó kapocsra rácsavarom a csutakot. Összekötöm a
végét. Hiszen még ma megveszem azt a ronda pertlit.
És most napokig járok a csutakkal. Este lerántom az utolsó kapocsról és
reggel ráteszem. Lassankint hozzászokom. Úgyis veszek délbe pertlit.
Mindegy. Igy nagyon jó.
Egy nap aztán a cipő nyelve kibujik a csutak alól. Az utcán történik,
nem veszem észre. A cipőm gúnyosan és csufolkodva kinyujtja a nyelvét. A
sarkam alá kerül. Megbotlom és elesem. Hátgerincem kitörik. Most már
igazán nem kell pertlit venni.