(Egy férj naplójából.)
_Nov. 1._
Nem tudom, de nekem a feleségem gyanus. Ma este, mikor hazajöttem, egy
kardot találtam otthon a szobában, de a feleségem megmagyarázta, hogy
hogyan esett be véletlenül az utcáról a kard, mikor lent elmentek a
katonák, hát ami igaz, az igaz, nagy szél volt ma.
_Febr. 15._
De nekem mégis csak gyanus a feleségem. Ma gyereket szült nekem, hát
nézem a gyereket, vörös haja van és három füle, nézem a szobaurat, annak
is vörös haja van és három füle, de furcsa találkozás, mondok, de a
feleségem megmagyarázta, hogy aszongya, biztosan ikreknek akartak
születni, aztán meggondolták és összementek mégis, de siettükben az
egyiknek a másik füle kimaradt, hát ebbe lehet valami.
_Márc. 2._
Nem tudom, de nekem roppant gyanus a feleségem, mégis. Ma megyek az
utcán, hát véletlenül fölnézek egy ablakba, ott látom a feleségem
kibontott hajjal csókolózik egy alacsony fiatalemberrel. Mindjárt
különös volt nekem, direkt megvártam lent a lépcsőházban és kérdeztem
tőle, mit keres ebbe a házba, erre pofonvágott, mondta, hát egy új
unokafivérem született, marha, azt jöttem üdvözölni. Kérdeztem, hogy
akkor mért bontotta le a haját, mondta, mert meleg volt, hát abba igaza
van, kezd már nagyon meleg lenni.
_Jún. 14._
Mégis csak gyanus nekem a feleségem, tudja isten. Hazajövök a
hivatalból, hát amint megyek keresztül a szobán, a feleségem, látom,
fekszik a diványon és a házmester is feküdt a diványon, eleinte nem
akartam szólni, bementem a másik szobába, de aztán, mikor a házmester
elment, mégis csak szeget ütött a fejembe a dolog, meg is kérdeztem
egyenesen a feleségemet, nem sokat teketóriáztam, hogy mi az, de ő
mondta, hál’ istennek, hogy csak valami lakbérről volt szó, aztán közbe
elfáradtak, hát azért feküdtek le, szegény házmester fáradt volt, az
igaz, egész éjjel kell neki szaladgálni ajtót nyitogatni.
_Aug. 3._
Valami jót kitaláltam ma, mert nekem nagyon gyanus volt a feleségem,
éjjel, mikor azt hitte, hogy alszom, lassan felöltözködött mindig és
elment hazulról. Hát erre kötöttem egy spárgát a lábára, egy hosszú
gombolyagról, mer az ember vigyázzon a feleségére, ha az elmegy
hazulról, ezer szeme legyen az embernek a feleségére, mondok, nehogy
megcsalja. Igy most jó lesz, gondoltam, a feleségem járkálhat, de nem
csalhat meg, mer’ én abban a percben, amikor akarom, visszagombolyítom a
spárgát és visszahúzom a feleségem.
_Aug. 10._
De mégis csak gyanus nekem a feleségem. Ma éjjel megint felkel, én
lassan, hogy ne vegye észre, ráteszem a spárgát a lábára, ő meg húzta
maga után a spárgát és elment. Most legalább nyugodt lehetek felőle,
gondoltam, mert az utóbbi időben, mondom, igazán szinte gyanus nekem a
feleségem. Egy óra mulva kezdem gombolyítani visszafelé a spárgát,
húztam vissza a feleségem, egész szépen jött, de egyszerre csak, furcsa,
kétszer olyan nehéz lett húzni, ez tartott egy darabig, aztán egyszerre
megint könnyű lett húzni, később pár percre megint sokkal nehezebb volt
húzni, aztán megint olyan könnyű lett, mint eleinte és végre behúztam a
szobába. Nem értem, mért lett közbe nehezebb, roppant gyanus nekem a
feleségem, meg fogom kérdezni.
_Okt. 31._
Már régebben meg akartam írni a naplómba, hogy nekem gyanus a feleségem.
Ma este hazajövök és le akarok feküdni, hát nem lehet lefeküdni,
próbálom így, próbálom úgy: egyszerre rájövök, hogy azért nem lehet
lefeküdni, mert már fekszik valaki az ágyamba. Mondok csodálkozva, nini,
hát akkor én már előbb lefeküdtem? de az nem lehet, mert hiszen még fent
vagyok. Megkérdeztem a feleségemet, hogy lehet az, ez a helyzet nekem
nem elég világos. Mondja a feleségem, gyujtsak gyertyát és tartsam egy
ideig a fejem előtt, akkor majd világos lesz. Meg is gyujtottam a
gyertyát és tartottam egy ideig a fejem előtt, arra aztán mondta a
feleségem, hogy oltsam el hirtelen. Hirtelen eloltattam, de mondom,
nekem roppant gyanus a feleségem, csak nem szeret ez a nő valaki mást?
_Nov. 7._
Egy hónapja nem láttam a feleségem, egy hónap előtt azt akarta ugyanis,
hogy menjünk a kaszárnyába lakni, de nem akartam, azóta nem látom a
feleségem. Este mindig rágondolok és nagyon fáj a szívem, mert valami
egészen különös, egészen érthetetlen gyanu lappang a lelkem fenekén,
alig merem leírni: én azt hiszem, ez az asszony nem szeret már engem
annyira. Norvég regényekbe olvastam én már valamikor, hogy lehetséges,
hogy az asszony lassan-lassan elhidegül a férje iránt és belső
átalakulások lelki távolodást idéznek elő hovatovább. Lehetséges volna,
hogy az én feleségem is egy ilyen átalakulás felé közeledik?
_Dec. 25., karácsony._
Nem, nem: a feleségem mégis szeret. Két hónapi aggodalmak és lelki
harcok után végre mégis megértettük egymást: ma este ismét enyém lett.
Az Ó-utcán jöttem éppen haza tizenegy után, hát egy kapu alól egyszerre
elém toppan a feleségem, biztosan azonnal megismert, bár sötét volt,
mert rögtön mondta, hogy jőjjek be hozzá és még szép embernek is
nevezett. Bementem és feleségem rögtön karjaimba omlott – mégse volt hát
igaz azzal a norvég regénnyel. Boldog vagyok, hogy gyanum alaptalannak
bizonyult; soha nem gyötröm magam többé ilyen elvont dolgokkal, melyek
csak lelkünk nyugalmát zavarják.