(Színházakkal szemben kézirat.)
(Éjjeli kávéház, egyik sarokasztalnál a _Mindennel Leszámolt
Degenerált_. Az ajtón belép _Az Ember, Akinek Abszolute Semmi Érzéke A
Szimbolizmushoz_. Pirosképű, bajuszos ember. Odanéz és észreveszi a
_Mindennel Leszámolt Degenerált_-at, aki, mint azonnal felismeri,
iskolatársa volt. Vígan odamegy.)
Az E. A. S. É. Sz. _(vígan)_: Szervusz, Zauerlében, á szervusz,
Zauerlében, hát hogy vagy? Nem ismersz?
A M. L. D. _(fájdalmas mosollyal)_: De igen, emlékszem. Az iskolában,
nemde.
Easész _(szélesen letelepszik)_: Hát persze. Emlékszel a Löwingerre?
Amld _(legyint, az ablak felé fordul. Halkan)_ Én már nem emlékszem
semmire.
Easész _(vígan)_: Mér, mi bajod? Gyöngül a memóriád?
Amld _(tompán)_: Nem. Az életem gyöngül. Az életem hajója gyöngül ebben
a kávéházban.
Easész _(vígan)_: Milyen hajó? Te foglalkozol ezekkel a Dunagőzhajózási
részvényekkel?
Amld _(szünet után)_: Én most már többé nem foglalkozom semmivel. Én,
barátom, a Semmivel foglalkozom.
Easész _(harsogva nevet)_: Hehehe! Nagyon jól. Te még mindig olyan
vicces vagy.
Amld _(fájdalmasan végigsimítja homlokát)_: Igen, én még mindig olyan
vicces vagyok, jó fiú. Már nem sokáig leszek ilyen vicces, jó fiú.
Easész _(vígan)_: Mér, talán valami komoly dologgal foglalod el magad?
Amld _(tompán)_: Igen, egy _nagyon_ komoly dologgal foglalom el magam,
jó fiú. Szegény barátom.
Easész _(vígan)_: Mér vagyok én szegény? Nem is vagyok szegény, egész jó
ez a sóhivatali állásom. Te mér nem lépsz be valahová?