(Döbrögi betegen fekszik a mezőn, hozzákötözve egy fához. Matyi
megjelenik.)
Döbrögi _(könyörögve)_: Matyi, ha istent ismersz, verj meg, az orvosom
masszázst ajánl.
Matyi: Abbul nem eszik kend. Mért nem vert meg engem akkor, mi? Én is
neuraszténiás vagyok. Jobban felkösse az alsónadrágját, aki olyan
neuraszténiás akar lenni, mint én. Mégis, ne adj isten, hogy valaki egy
kicsit megmasszált volna. Nimolé.
Döbrögi: Ötven forintot kapsz.
Matyi: Nimolé.
Döbrögi: Neked adom a lányom.
Matyi: Ez már teszi. Hozomány?
Döbrögi: Előleg a darabra, leszámítva a reklámköltséget. Hát megversz?
Matyi: Igen, de gyerünk a színfalak mögé, mert itt meglátják.
(Függöny.)
_(Színfalak mögött Matyi veri Döbrögit.)_
Döbrögi: Aj, de jó! Aj, de jó! Végre egy kis mozgás! Elzsibbadtam már
egészen. _(Ő is elveri Matyit.)_
Matyi: Aj, de jó, aj, de jó! Végre egy kicsit kinyújtom a lábam!
_(Elveri a súgót.)_
Súgó: Aj, de jó, aj, de jó! Végre egy kis cselekmény.
_(Mindhárman berohannak az öltözőbe és elverik a szerzőt.)_