A vad iramot nem bírta el talán, elég az hozzá, hogy a szilaj »gebbe«
éppen a Pályaudvar előtt egyszerre végleg megállt: lefeküdt a földre és
boldog mosollyal arcán megdöglött.
Ki kellett szállniok.
A vakmerő tábornok útja elé tehát ismét áthághatatlan akadály gördült. A
kegyetlen Végzet!
– Mit tegyünk? – kérdezte Puss és sápadtan nézett a tábornokra.
Ez nem felelt. Összeszorított fogakkal, keresztbefont karokkal, fehéren
és nyugodtan nézett szembe a lemenő nappal, míg a Rottenbiller-szoros
felől éles, fagyasztó sajtszag csapott szemébe. Hirtelen dacosan
fellángoltak szemei. Felemelte karját és szilárd, rajongó hangon
kiáltott:
– Nincs veszteni való időnk! Nem szabad visszariadni semmitől:
cselekednünk kell! Fantasztikus tervem van: – de válogatni nem lehet.
Ide hallgassatok, bajtársaim: – villamoson fogunk az Eskü-térig hatolni
– egy szakaszjeggyel!!!…