– Tartom, tábornok.
– Rendben van, mylord.
Ez a röviden és határozottan elhangzott párbeszéd egy közepes ízléssel
berendezett szálloda második emeleti ebédlőhelyiségében folyt végbe. Két
magas termetű férfi állt egymással szemben: az egyik, lord Vack-Beél
Rochester, szőke szakállú, nyugodt tekintetű, negyvenes ember. A másik
Sanssou tábornoknak nevezte magát, mozgékony, fürge járású úr volt ez,
azonnal fel lehetett ismerni, hogy a víg Gallia szülötte. Élénksége
szembetűnő ellentétet képezett az angol főúr kimért modorával.
– Ön tehát azt állítja, – folytatta, e jellemzést bevárva, lord
Rochester két centiméterre kimért hangon – ön tehát azt állítja, hogy
másfél, értsd másfél nap alatt eljut innen, a Csömöri-út végétől a
Filatori-gátig, beleszámítva minden közlekedési eszközt, melyet igénybe
vehet.
– Állítom, kedves lord. A terv talán fantasztikusnak látszik első
percben, s a helyzet ismerői talán mosolyognának rajtam. De ez csak
sarkalja az én ambiciómat. Ön ismer: ura szoktam lenni szavamnak.
– Jó, de itt nem a holdbautazásról van szó. Azt értem. Azt meg lehetett
csinálni egy kis energiával. Az ember vesz egy golyót és felrepül vele.
De tudja ön, mi az a Csömöri-út? És tudja ön, hol van a
Külső-Stáció-utca? És elképzeli-e ön, uram, mit jelent a Lábficam-köz
Budán? S látta-e már a Rákóczi-utat olyankor, mikor javítják? S látta-e
már Budapestet éjjel?
– Bízza csak rám, kedves mylord. A fő az, hogy ön tartsa a fogadást.
– Tartom, tábornok.
– Rendben van, mylord.